Ne legyünk álszentek, és főleg ne legyünk feledékenyek. Minket is megdöbbentett Albert Györgyi hirtelen halála, de ne akarjunk úgy tenni, mintha nem lett volna közpréda, életének különböző fordulatain nem szörnyülködtünk, csámcsogtunk volna hetente. A bulvármédia serényen szállította nekünk az anyagot - és mondom: mi meg kanalaztuk befelé. Annak idején kétszer is írtunk róla (itt és itt), hogy mennyire röhejes az, ahogy a Nap-Kelte is rácuppant a témára, persze a maga álszemérmes, sunyi módján, de végül is adásról adásra élveboncolta az újságírónőt. Mint aki egy Heidegger-kötetet a hóna alá csapva vonul a bordélyházba, ha meg kérdezi valaki, akkor ugye, csak olvasgatni, khmm, együttfilozofálni a hölgyekkel.

Ennél bénább mentegetőzést még életemben nem hallottam, mint amit Verebes István nyomott le a szombati Nap-Keltében:

"Ma, amikor megemlékezünk a tegnap elhunyt Albert Györgyiről, hangsúlyozni szeretném, hogy valamennyi találkozásom vele nem a bulvárt kiszolgálva történt, hanem - legalábbis részünkről - mindig az volt a cél, hogy valamifajta modelljét mutassuk be annak, hogy mi történhet valakivel, aki a közfigyelem középpontjába kerül."

Nocsak, okítjuk a jónépet? Hadd ne mi rántsuk le az átlátszó tüllcsipkét a Nap-Keltéről, hogy talán, esetleg a nézettség miatt hívták be a bulvár- és botrányhősnőt anno. És ez önmagában még nem is akkora durranás, hiszen majdnem minden csatorna kihasználta ezt a lehetőséget, a magát tálcán kínáló Albert Györgyit. Maximum szerencsétlen Verebes próbálja utólag elhitetni velünk és magával is, hogy ő akkor a népet tanította, természetesen "színházi emberként" ő akkor csak azt demonstrálta egy (még) élő modellen, hogy mi lesz belőletek kedves gyerekek, ha.