A CBS procedurális sorozatainak egyik nagy öregje a Without a Trace névre hallgató sorozat, amiben eltűnt emberek után nyomoznak a főhősök, közben betekinthetünk egy ilyen osztály munkájába, ahol a szokásos karakterek mellett van egy kissé karcos stílusú főnök és persze jócsaj is, ez eddig nem igazolja a brutális, 17 milliós átlagnézettséget az elmúlt hat évadban - és sajnos az általam eddig látott epizódok történetei sem. A hetedik évad kábé úgy kezdődött, mint ahogy a hatodik véget ért - a kép után közepesen spoileresek leszünk.

Anthony LaPaglia játékát elnézve megfoghatatlan, hogy a Maffiózók készítői ezt a fickót  szerették volna megnyerni Tony Soprano szerepére, belegondolni is rossz az egészbe. Nem rossz színész pedig a csávó, csak olyan semmilyen, hiányzik belőle valami, amitől az ember nem tudja levenni a szemét róla. Az évadnyitóhoz meglehetősen méltatlanul unalmas és kiszámítható üggyl kezdünk (valami faszi a kislányát keresi, aki nyolc éve tűnt el, aztán ő is eltűnik, de kiderül, hogy nem is, csak egy hasonló cipőben járó párnak segít, lapozzunk), olyan érzésem van, mintha az írók is nagyon jól tudnák, hogy a 12 milliós nézettség (az utolsó két évadra megzuhant a sorozat kissé) amúgy is meglesz, akkor meg minek erőltessük meg magunkat?

Kapunk egy átlátszó mellékszálat az új főnök képében, aki persze semmibe veszi az addigi kiskakast és átrendezi a szemétdombot, és persze rossz döntéseket hoz, ennyire sablonos karaktert hogy a fenében lehet írni? Steven Weber vendégszerepétől többet vártam, a Studio60-ben kifejezetten szerettem, itt semmivel sem volt jobb (de nem is rosszabb), mint a többiek, akik szépen beleszürkülnek a nekik kialakított kis dobozba, Poppy Montgomery vágyakozva néz LaPagliára, Rosalyn Sanchez csak a jócsaj-effektus miatt lehet benne egy ilyen sorozatban, a többiekre nem is emlékszem, de komolyan. Az évadzárót meg fogom nézni, de addig nekem ez a sorozat nyomtalanul eltűnik a kívánságlistámról (elnézést).