Hagytunk egy kis időt az m1 új kvízműsorának, mégis "tudás alapú" interaktív telefonos játékról van szó, és különben se ugorjunk csizmával a kiscsirke nyakára. Kedden azonban fejest ugrottunk az alacsony nézettségi sávba.
A Tiszta kvíz a nézők 288 forintjáért tulajdonképpen jól teszi a dolgát, kérdéseket tesz fel irodalom, tudomány, eszem-iszom, művészet, sport és állat-növény kategóriában, ami ismerve a konkurenciát már önmagában az értelmes műsor látszatát kelti. Aki azonban nem telefonálni akar a max. 2 millió forintos jackpotért, az menthetetlenül úgy jár, mint az elsős a szorzótáblával, az ismétlés a tudás kurva anyja.
Ugyanis a játékszabályok szerint a négy kategóriából már kinyitott ablakokban nem változnak a kérdések. Ha már valaki megfejtette, hogy mi a menóra, de a második kérdésre nem tudott válaszolni, akkor az újabb telefonálónak megint meg kell válaszolnia a menórás kérdést, a 2005-ben az Év Divattervezője díjat elnyert tervező kilétére pedig bőven volt ideje a Google-on választ találni. Így gyakran előfordul, hogy aki "figyelmesen nézte az adást" akár harmincezer forintot is nyerhet úgy, hogy saját kútfőből csak egyetlen kérdésre tudta a választ, míg az elsőzöknek ez hat kérdés után járna.
Amikor már négyszer megfejtettük Zoób Katit és kivülről fújjuk, hogy Albert Einstein 1879-ben született, "hát persze", van időnk elmélázni a szegényes díszleten (nagy képernyős kijelző, két hajóablakosra lyuggatott PVC tábla és három automatikusan pásztázó reflektor), meg azon, hogy wow a köztévéhez is elért a szmájliláz. De most komolyan, melyik fiatalosan kanári sárgára festett hajú kommunista gondolta, hogy vicces lesz a műsor logójába egy mosolygós arcot beleszuszakolni? Csak tudni kell:) - érted... A Tiszta kvíz főcíméről már ne is beszéljünk, ami készülhetett volna a Deltától a Telesportig szinte bármihez, még jó, hogy a műsorvezetőkkel nincs olyan nagy baj.
A C:C véletlenül elsült górcsöve Zalatnai Brigittára esett (egymást váltják Gaskó Balázssal és Istenes Lászlóval). A Főtérből ismerős műsorvezető hófehér mosolya és idült jókedve az első, ami miatt érdemes ottragadni a játékon kívüli nézőknek is. Na meg, hogy a hasonló műsorok vezetőivel szemben képes többé-kevésbé értelmes szöveggel áthidalni a két telefonáló között fellépő "adásszünetet". Zalatnain a legkevésbé sem látszik, hogy unná a játékszabályok sorolását, képes velünk együtt meglepődni, hogy jé csak a 17. században terjedt el Magyarországon a rántás, és különösen bájos, amikor egy férfi halló szól rosszul illeszkedő headsetjébe. Ellene mindössze csak az a "hát ppppersze" hozható fel, amivel a jó válaszokat konstatálja.
Minden hibája ellenére a Tiszta kvíz mégis abszolút nyertes tud lenni. Ahhoz képest, hogy megszokhattuk, a betelefonálós játékok a szakma legalján vannak és onnan lefelé már csak a Kenó sorsolás van, az MTV-nek egész értelmes produkciót sikerült összehoznia. Sokkal szimpatikusabb például az azonos időben az RTL Klubon futó, nemes egyszerűséggel csak 06-91-334-455-nak nevezett műsornál, amiben a suliból logó tinilányok kedvence, Beszeda Gábor sorolja két betelefonáló között az aktuális névnapokat, vagy sokkal tisztességesebb az ATV Többet ésszel! című kvízénél, amiben olyan abszurd feladványokat kell megoldani, mint hogy "Mi jut eszébe a sárga színről?".
A Tiszta kvíz minden hétköznap 13:25 és 18 órakor látható az m1-en.
Anak 2008.09.25. 11:34:49
Madmoazell 2008.09.25. 11:43:12
TCM 2008.09.25. 12:45:02
kamasuka 2008.09.25. 14:17:04
Amúgy nem jó ez a vetélkedő.
Egri János lehet, hogy "unalmas" volt, vagy legalábbis annak tűnt, de IGAZÁN JÓ műveltségi vetélkedő visszavonulása óta nem volt egyik tévében sem. (Nála futott be anno Gaál Noémi is, persze nem az eszével. :) )
nemá 2008.09.25. 14:21:08
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.09.25. 14:34:30
klackner 2008.09.25. 22:20:42
Egy különbség azért van: még az ATV vezetőinek sincs pofája ahhoz, hogy ezt a műsort 18 órai kezdettel sugározzák...
Primavera 2008.09.26. 09:15:19
A szakma legaljának én a coolon látható "Cumi" nevezetű produkciót tartom. Bár lehet, hogy az a legeslegalja...
kamasuka 2008.09.25. 14:17:04
Gyerekként én is Gaál Noémi miatt néztem. Akkor még a mosolya és a szeme miatt. :)
Edward Nygma 2008.09.26. 12:18:49