Úgy látszik, nem felejtenek a rajongók. A nagy médianyomás, a webizódok és a felfokozott várakozás, no meg a kiszivárogtatott jelenetek sem tudták meggyőzni a nézőket arról, hogy valóban érdemes ismét visszaülni a repülő/teleportáló/tudathasadó szuperemberek kalandjai elé: a Hősök harmadik évadának számai meglehetősen kínosabn alakultak, miközben a CBS vígjátékhétfője kiváló nézettséggel tért vissza. A Hősök premierről holnap külön posztban is értekezünk majd.
Az összesített versenyben az ABC és a CBS végzett az élen, az előbbi az össznézőszámban, az utóbbi pedig a 18-49-ben elért, valóban kiemelkedően jó adatoknak köszönhetően. Az ABC sztártáncos realityje (Dancing With the Stars) az elvárt kiváló nézettséget hozta, hiszen 21.2 milliós nézőszámot és 5.3-as ratinget (13-as share) produkált, innen is gratula. Igaz, az évad nyitóadása kétórás volt, félórával hosszabb, mint a tavalyi nyitány (ami mellesleg hasonló számokat hozott). Az ugrás után jönnek a többiek és a számok is.
A CBS négy vígjátékkal és a CSI:Miami hetedik évadpremierjével jelentkezett. A négy sitcom közül legjobban a Two and a Half Men szerepelt (nem meglepő), 14.93 millió nézővel, a The Big Bang Theory és a How I Met Your Mother 10 millió körüli adatokat ért el, míg az újonc Worst Week 11 millióval nyitott (nem rossz). A 10-kor kezdődő CSI:Miami nem meglepően brutális, 16.8 milliós nézőközönség előtt oldotta fel (?) a hatodik évad végén elsütött cliffhangert, bár ők már nem a táncosok ellen szálltak ringbe, hanem a Hősökkel szemben.
Az NBC sokat várt a Hősök duplarészes premierjétől, de nagyot kellett csalódniuk, mert a tavalyi, majd' 17 milliós nézettség helyett szerény, 10 milliós adatokat kaptak csak, és a kulcsfontosságú 18-49-es korosztályban is kikaptak, itt 33 százalékos volt a csökkenés, ami nagyon komoly probléma lehet. Mind a Terminator, mind a Szökés (FOX) 6 millió körül táncolt, ami nem túl jó, tavaly a Szökés majd' kétmillióval több embert érdekelt. A CW-n a Gossip Girl továbbra is jól teljesít, 3.35 milliós nézettsége egész biztató. És most az ígért számok:
Dancing With the Stars (ABC)
8:00 p.m. - 20.11 millió (#1), A18-49: 4.8/13 (#1)
8:30 p.m. - 22.01 millió (#1), A18-49: 5.5/14 (#1)
9:00 p.m. - 21.26 millió (#1), A18-49: 5.3/12 (#1t)
9:30 p.m. - 21.10 millió (#1), A18-49: 5.5/12 (#1)
8:00 p.m. The Big Bang Theory (CBS) – 9.36 millió (#2), A18-49: 3.6/10 (#2)
8:30 p.m. How I Met Your Mother (CBS) – 9.74 millió (#2), A18-49: 4.0/10 (#2)
9:00 p.m. Two and a Half Men (CBS) – 14.93 millió (#2), A18-49: 5.3/12 (#1t)
9:30 p.m. Worst Week (CBS) – 11.04 millió (#2), 18-49: 3.8/ 9 (#3)
10:00 p.m. CSI: Miami (CBS) – 16.87 millió (#1), A18-49: 5.1/13 (#1)
Hősök (NBC)
9:00 p.m. – 10.15 millió (#3), A18-49: 4.8/11 (#3)
9:30 p.m. – 10.28 millió (#3), A18-49: 5.0/11 (#2)
10:00 p.m. – 9.61 millió (#3), A18-49: 4.9/12 (#2)
10:30 p.m. – 9.52 millió (#2), A18-49: 4.8/12 (#2)
forrás: Nielsen
Balázs1983 2008.09.23. 19:49:38
we 2008.09.23. 21:38:10
Kuruttya 2008.09.23. 22:50:32
gery · http://gery.blog.hu 2008.09.23. 23:02:25
bate · http://bateman.hu 2008.09.23. 23:10:13
Bambano 2008.09.23. 23:26:34
pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.09.23. 23:54:00
A junkie-n volt cikk, hogy csak óvatosan az ítélkezéssel nézőszámból kifolyólag...
Kuruttya 2008.09.24. 00:13:25
Yeto 2008.09.24. 00:30:13
Viszont az S3E01-re tekintettel esetleg hajlandó vagyok megbocsátani, mert az tetszett, volt benne új ötlet nem egy. Nézem a folytatást, hogy a reggeli postra képben legyek.
sg (törölt) · http://soccergirl-sgblog.blogspot.com 2008.09.24. 00:35:48
sixx · http://comment.blog.hu 2008.09.24. 05:02:24
sg: a cbs sitcomhétfős posztban írtam róla.
Klónozott egér 2008.09.24. 07:58:15
A "Two and a half men" istenkirály. Mikor először leültem elé csak legyintettem, Charlie Sheen, ez valami újabb gagyi fos, de a sorozat minden várakozást felülmúlt.
Jó lenne ha a Viasat leadná az új részeket.
Mikor Sodrócki 2008.09.24. 08:40:01
Lehet hogy felületesen néztem meg azt a pár részt amit megnéztem , de engem csak megmosolyogtatott a Hősök.
Majd ha kimúlik a sorozat adunk nekik pár szobornyi helyet a Hősök terén .
toi 2008.09.24. 09:31:04
köszi!
sixx · http://comment.blog.hu 2008.09.24. 09:36:07
Karcolt lendület 2008.09.24. 09:49:54
dzsuli 2008.09.24. 11:02:07
de sztem rohadt jól indul az új. várom a hősök postot!