Újra indul a Strucc, mondjuk főleg baglyoknak. Tudjuk, ez a TV2 alibiműsora, a 'van nekünk komoly műsorunk, de véletlenül fölcsúszott éjjel 1-re, amikor a kutya nem nézi'. A műsor, amelyben Sugár Berci coming out-olt, és amely Lévai Katalin egyik gyakori előfordulási helye. Novák Péter nem is olyan régen még a közszolgálati tévén tűnt fel, de úgy tűnik, a TV2-n ugyanúgy folytatja tovább a csatorna esélyegyenlőségi magazinját. Egyébként szaggatott dolog ez a Strucc, már párszor eltűnt, aztán váratlanul mindig újra folyatódik.
Az új széria tizenkét részes lesz, és ebben a tizenkét részben azt próbálják meg többnyire körbejárni a szerkesztők, hogy hogyan érvényesülhetnek a kisebbségek a tudományban, a tudományos életben. Ja, és nem mint a tudomány tárgyai, hanem alanyai.
Ilyesmik lesznek, hogy A női tudósok helyzete Magyarországon és a régióban (és már előre félek, hogy itt fog felbukkanni először Lévai Katalin), A fogyatékkal élők esélyei és lehetőségei a tudomány világában, Vidék és/kontra Budapest, Hátrányos helyzet és tehetséggondozás, A roma értelmiség kialakulása és megjelenése a kutatás-fejlesztés területén. De lesz olyasmi is, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a hazánkban élő külföldi kutatók, illetve a mai, első adásban, éjjel negyed kettőkor egy olyan téma kerül terítékre, amiről ritkán van szó, a "fordított agyelszívás", vagyis az, hogy állítólag egyre több kutató jön vissza neves külhoni egyetemekről, a jólétből, a gazdagságból, a megbecsültségből. Vajon miért?
ikszD 2008.09.11. 20:32:15
dropshadovv · http://hartware.tumblr.com 2008.09.11. 22:46:33
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.09.11. 23:50:57
ebből továbbgondolva, kicsit off:
megérne egy posztot, a királyi tévé szerintem felháborító eljárása, hogy a paraolimpiáról, hajnalonként egy-fél kettőkor ad le egy-egy húszperces összefoglalót. szerinem azok a spotolók minden tiszteletet megérdemelnének. és nem hiszem hogy bármivel igazolható lehet az m1 ezzel kapcsolatos műsorpolitikája...
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.12. 08:23:52
AkaWolf 2008.09.12. 10:09:44