A Variety tette közzé a hírt, miszerint szeptember 15-én leáll a 24 hetedik évadának forgatása, és kéthetes kényszerszünetet iktatnak be Jack Bauer újabb iszonyú szar napjának forgatásában, mert a producerek elégedetlenek a forgatókönyvekkel. Howard Gordon, aki Joel Surnow távozása után vette át a marsallbotot, azt bírta ugyanis mondani, hogy az évad utolsó hat epizódjának kész forgatókönyvei nem jók, sőt, egyenesen szarok, így nem kerülhetnek adásba, és kész.
A forgatás október 9-én indul újra, de ez semmiféleképpen nem befolyásolja a 2009 januárjára tervezett bemutatót, mert a tavalyi sztrájk miatt már annyival előrébb járnak a munkával, hogy akár két hónapra is elmehetnének szabadságra. A hetedik évad forgatása körül nem ez az első probléma: kezdődött ugye az eredetileg tervezett afrikai szállal, amit elvetettek, (de aztán a novemberben képernyőre kerülő tévéfilm kedvéért csak elővettek) és mire az írók összeszedték magukat, és elkészítették az újabb 24 rész vázlatát, jött a sztrájk, és mindössze nyolc epizódot tudtak leforgatni 2007-ben. A hetedik évadnak eredetileg 2008 januárjéban kellett volna képernyőre kerülnie, reménykedjünk, hogy ez az újabb gikszer nem azt jelenti, hogy kezdenek kifulladni a kreatívok.
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.09.08. 13:41:28
én, a robot 2008.09.08. 14:40:28
végülis mindegy, csak jöjjön már...
sélli_ 2008.09.08. 14:45:43
Szerintem sem jó hír...
Megmondóleoltó (iloveu123) · http://huszoneves.blog.hu/ 2008.09.08. 15:32:26
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2008.09.08. 15:32:44
és aezek szerint ez sem támaszt fel semmit
báró Csekonics 2008.09.08. 15:32:48
Az a baj, hogy aki nem rajongó, már talán el is felejtette, hogy volt egy ilyen sorozat, aki meg az (mint én :-D) az meg annyira várja, hogy lehet, nagy csalódás lesz.
Például ..nak - szóval annak a bizonyos új frizurával feltűnő régi szereplőnek - a felbukkanását nagyon kíváncsi vagyok, hogyan magyarázzák meg.
W Joe 2008.09.08. 15:52:46
kim.bauer 2008.09.08. 16:01:21
ez a létező legjobb sorozat.
bearny 2008.09.08. 16:03:18
De azért én is nagyon várom, hátha sikerül megint jót csinálniuk
W Joe 2008.09.08. 16:03:39
Falatka2003 2008.09.08. 16:03:58
kovács pisti 2008.09.08. 16:53:28
Mikor Sodrócki 2008.09.08. 17:33:31
Mikor Sodrócki 2008.09.08. 17:42:29
Meg is van...
algi 2008.09.08. 17:46:02
almdudler 2008.09.08. 18:20:37
Vowel 2008.09.08. 18:23:43
egyébként ő pont azt nyilatkozta, h ez lesz az eddigi legjobb nap, mert a forgkönyvíróknak jó sok idejük volt rá, h vmi nagyon ütőset találjanak ki.
Yeto 2008.09.08. 19:11:27
Gondolj bele, a forgatókönyvírók sztrájkoltak csak, ha meg lett volna írva az évad előre, akkor nem kellett volna nyolc rész után leállni ha sztrájk miatt hanem vígan leforgathatták volna az egészet és januárban már kaptunk volna 7. évadot.
smidgen 2008.09.08. 19:29:21
Scroll_Lock 2008.09.08. 21:16:13
Balázs1983 2008.09.08. 22:23:34
soleeroo 2008.09.08. 23:03:14
az elso resz ugye meg "csak" egy sima lanyrablas meg egy kis orszag piti haborus bunose korul bonyolodott.
magamon azt vettem eszre, hogy engem nem a tet az, ami ujra meg ujra leultetett a sorozat ele, hanem a cselekmeny fordulatai, a varatlan helyzetek meg a szereplok. lehet hogy minimalelvarasaim vannak, de nekem nem hianyzott volna se egy elnokgyilkossag, se atombomba, se semmi mas, amivel a 6. sorozatot mar annyira feltupiroztak, hogy innen k nehez lesz vmi igazan jot (es hiteleset) osszehozni.
na az eszt befejeztem osztani :-) joccakat!
Bondon 2008.09.09. 08:19:31
a 18-20 rész (óra) között többnyire majdnem megoldódik a probléma és akkor jön egy csava hogy az utsó órák még izgalmasabbak legyenek.
Most is ez lehet, 18.ó. minden megoldva, de a csava gyenge és nem ráz fel újra...
de lehet hogy tévedek...
bitfighter 2008.09.09. 08:47:45
koschwarz 2008.09.09. 08:58:57
sixx · http://comment.blog.hu 2008.09.09. 09:16:11
Yeto 2008.09.09. 09:35:47
2008.09.09. 11:29:03
boddah (törölt) 2008.09.09. 13:55:38
dzsugasvili 2008.09.09. 15:44:39