A modellkeresős realityk az első körben, azaz a 2003-as első inkarnáció során még kínosan ügyeltek arra, hogy csak az iparági sztenderdnek megfelelő méretekkel bíró jelentkezők kerülhessenek be a sorozatba, ez a következő évek során szépen megváltozott (köszönhetően főleg a német, holland, brit és ausztrál verziók nyitottabb castingjának) és ma már ott tartunk, hogy az amerikai eredeti legutóbbi nyertese egy ún. plus sized girl lett, olyan alakkal, amitől a pálzacica generáció biztos a falnak menne. Whitney Thompsonnak ugyanis van melle, hasa, combja és segge is - pontosan úgy, ahogy minden normális nőnek. A műsor legújabb spinoffja ennél is tovább megy: a BBC ezen a héten kezdődő műsorában a legszebb fogyatékkal élő brit modellt keresik.
A Britain's Missing Top Model című realitybe olyan jelentkezők kerülhettek be, akik valamilyen fogyatékkal élnek, de a casting során erősen az amputált modellekre tették a hangsúlyt: a nyolc versenyző között ők vannak túlsúlyban, de van egy halláskárosult és egy kerekesszékes is. Az első hallásra elég morbidnak tűnő műsor készítőinek szándéka az, hogy megváltoztassa az emberekben kialakult "hagyományos szépség" képét, elhitesse a társadalommal, hogy igenis lehet szép egy olyan nő is, akinek tőből hiányzik a bal lába. A nyolc versenyző ugyanúgy közös házban lakik majd, mind minden ilyen versengés résztvevői, mindenféle feladatokat kell végrehajtaniuk, és hetente egy fotózáson vesznek részt - majd egy valaki távozik közülük. A győztest a brit Marie Claire egy fotósorozaton mutatja majd be. Az ugrás után videónk is van.
majdazténtudom 2008.07.01. 14:50:04
Remélem annyit már kommenteltem ide -ha az utóbbi időben keveset is-, hogy nem veszed (sokaknál) szokásos szőrszálhasogató kötekedésnek, de van ez a mondat:
"...a BBC ezen a héten kezdődő műsorában a legszebb fogyatékkal élő brit modellt keresik."
Nem kéne oda a "legszebb" szó után egy vessző, hogy ne lehessen úgy értelmezni, a "legszebb fogyatékkal" rendelkezőt keresik? Mert ez így akkor max valami fetisiszta műsornak lenne jó. :)
majdazténtudom 2008.07.01. 14:54:11
Hettie · http://www.hettie.nolblog.hu 2008.07.01. 20:02:12
Edward Nygma 2008.07.02. 07:22:43