1964. januárjában a svédek két újdonsággal rukkoltak elő. Az egyik a tökéletesen értelmetlen lyukkártyás közért volt. Annyira értelmetlen volt, mintha nem is északnyugaton, hanem valahol a Szovjetunióban találták volna ki. A vásárló ugyanis nem árukat vett le a polcról, hanem az áruminták elé kirakosgatott lyukkártyákból szedett össze egy csokorra valót, majd odafáradt a pénztárhoz, ahol a pénztárosnéni berakta egy gépbe a lyukkártyákat, az osztott, szorzott, kidobta a számlát, majd elküldte a rendelést egy raktárosnak, aki összeszedte a raktárban az árut, majd a kijáratnál odaadta a vásárlónak. Értelme annyi volt, hogy így nem kellett a kosarat cipelni, csak lyukkártyákat. Nem csoda, hogy nem terjedt el ez a találmány. Na jó, ne legyünk igazságtalanok a svédekkel, biztos találtak fel ők jobb dolgokat is '64-ben, de a januári Ország-világ csak erről számolt be.
No meg a tologathatós tévéről. A "gördülő tévékészülék"-ben, ahogy a lap fogalmaz, az a jó, hogy ha kevés a hely a lakásban, például ha egy mosókonyhában lakunk, ahol a vájlingot, a mákdarálót és a tévét folyamatosan cserélgetni kell, akkor a mobil hősugárzóra emlékeztető szerkentyűt beállíthatjuk a sarokba. De nagyobb lakásokba is jó, mert ha valakit zavar, akkor át lehet tolni a másik szobába. Az új svéd házibarát neve egyébként Agamobil volt, és állítólag szabadban is lehetett nézni, úgy látszik, elektromos vezeték nem kellett hozzá.
Mikor Sodrócki 2008.05.22. 17:53:08
csóró · http://www.penzmagus.hu/msz 2008.05.22. 18:12:02
Megdobbent 2008.05.23. 02:54:23
www.picoodle.com/view.php?img=/4/5/22/f_lyukkartyajm_08c350e.gif&srv=img33
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2008.05.23. 10:29:32
A kollektíva nevében köszönjük! :)
DzsonMeklén · http://defenderdown.gportal.hu 2008.05.23. 12:52:19
"Svéd tudósok egy csoporttya dolgozik a lyukkártyás közért és a gurulós televízóskészülék kifejlesztésén. Az új tetynológiai áttöréstől semmi különöset nem várnak."
"Szovjet tudósok egy csoportya, kisérletekkel rámutatott, hogy a túxar nem robban..."
DzsonMeklén · http://defenderdown.gportal.hu 2008.05.23. 14:05:47