Koroknai Árpádra, a debreceni Szfinx és a legendás P.Box egykori énekesére könnyen rá lehetne sütni, hogy ő a Társulat nagy vesztese, hiszen négy szerepdöntőből kétszer párbajozhatott, mégsem kapott főszerepet, ráadásul saját magát is lúzernek titulálta. Az igazság ennél persze sokkal árnyaltabb, a műsorban szinte legtöbbet dolgozó énekes lehet a verseny egyik nagy győztese.

Nem idegesített ez az állandó „rockerezés”? Minden zsűriértékelés azzal indult, hogy „ahhoz képest, hogy milyen tökös rocker vagy...”

Az elején kicsit zavart, aztán úgy voltam vele, hogy ha ezt akarják rám sütni, hát tegyék. Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy nem csak egy bőrgatyás metálénekes vagyok.

A Társulat weboldalán egy közleményben kértél elnézést mindenféle gyalázkodó kommentek miatt. Hogy is volt ez?

Semmi komoly, csak a szokásos: az internet névtelenségét kihasználva egy pár elborult rajongó nekiesett a Fekének, hogy be ne merje tenni a lábát Debrecenbe, meg majd kifütyülik, már ha elmennek egyáltalán a Főnix csarnokban rendezendő előadásra, ilyesmik. Szokásos szájkarate, csak éppen ezzel sem nekem, sem a produkciónak nem használtak, és úgy gondoltam, az a helyes, ha én is elhatárolódom tőlük. Senki nem kényszerített rá, ha erre gondolsz.

Ha már a kényszerítésnél vagyunk, mennyire dönthettetek szabadon a dalok megválasztásánál?

Írtunk egy listát, hogy mit szeretnénk előadni, a készítők ebből választottak. Néha ez kissé zavaró volt, mert például szerettem volna elénekelni a Zöld, a bíbor és a feketét, de azt Tóth Attila kapta, nekem meg maradt a Kölyköd voltam. Ott mondtam azt, hogy, oké, a következő magyar sláger a Soha nem elég lesz a P.Box-tól.

Miért pont te énekeltél mind a négy főszerepre?

Mert felkértek rá, ami rendkívül megtisztelő. Először persze úgy voltam vele, hogy akkor a vajon a zsűri sem tudja-e, hogy melyik szerepre vagyok igazán alkalmas, de megnyugtattak, hogy nem, pont arról van szó, hogy mivel jól ismerem a darabot, hiszen a debreceni Zeneteátrumban több, mint harmincszor énekeltem is (Istvánt), minden szerepet el tudok énekelni. Valahol ezzel jól is jártam, mert a döntő után azt ígérte a Szikora János, hogy mind a négy főszerepet fogom énekelni majd valamikor.

Van már valami kézzelfogható eredménye a tévészereplésnek?

Nem veregetik a hátamat az utcán a rajongók, ha erre gondolsz. Ha vannak is megkeresések, azok Rosta Mária cégéhez, a műsort is gyártó Zikkurathoz érkezhetnek be, de nekem még nem szólt a Mari.

Hogy kerültél be a műsorba?

Egy barátom szólt, hogy látta a felhívást a tévében, utána jelentkeztem, énekeltem, beválogattak, a többi ment magától. Fel kellett költöznöm Pestre, ami elég kellemetlen volt, mert éppen egy építkezés kellős közepén tartottam, de valahogy megoldottuk. Ezt Debrecenből nem lehet csinálni, reggelente próba, délután énekóra, érted.

Melyik döntő fáj a legjobban?

A Laborc. Szerintem megnyertem volna, ha bejutok, de a szavazóbázisom későn kapcsolt. A Koppány-döntőben is volt egy pillanat, amikor Szikora János azt emlegette, hogy szakítani akar a tradicionális Koppány-képpel, hogy azt gondoltam magamban: ez most megvan, de aztán rápillantottam a monitorra magam előtt, és láttam, hogy Jimmy (Vadkerti Imre) mellett állok a magam 170 centijével, és tudtam, hogy nem férek bele a koncepcióba. A rendező elképzelése szerint ugyanis a két főszereplő, István és Koppány teljesen egyenlő, úgy is kell kinézniük, így a Vadkerti-Feke duó adott volt.

Megbántad, hogy belevágtál?

Ugyan már! Iszonyú jó lehetőség volt arra, hogy megmutassam, mit tudok. Elég régóta foglalkozom már a zenével, a P.Box énekeseként hat éven át léptem fel kisebb-nagyobb helyeken, de az teljesen más kategória, mert ott egy zenekart mint egész produkciót értékel a közönség, nem kellett istenigazából megküzdenem senkivel. Itt meg hétről-hétre a maximumot kellett nyújtanom, számomra ismeretlen környezetben, mivel nincsenek meg azok a manírjaim, mint mondjuk a Fekének, aki már évek óta ezt csinálja és jól ismeri a színpad világát. Annak persze örülök, hogy bebizonyíthattam: a közhiedelemmel ellentétben nem minden rocker gyökér, bőrnadrágos-izzadt tuskó, hanem igenis képesek vagyunk bármit előadni, vagy elénekelni.

A zsűri sokat emlegette, hogy annyit fejlődtél, hogy az valami hihetetlen. Ez miben nyilvánul meg?

Amikor először mondták, hogy na jó, akkor most kezdjük egy kis helyzetgyakorlattal utána meg táncolunk, majd összetojtam magam. Életemben nem kellett még ilyesmit csinálnom, teljesen idegenül mozogtam ebben a helyzetben. A felkészülés során iszonyú sokat tanultam mindenkitől, aki foglalkozott velünk, különösen a Novák Pétertől, akitől annyi hasznos tanácsot kaptam, mint még eddig senkitől. Felszabadultabban mozgok a színpadon, azt hiszem, sokkal több mindent ki tudok fejezni az előadásommal, mint eddig. Kár, hogy pont most, amikor kezd beindulni a verkli, és mondjuk a zenekarom is profitálhatna belőle, nincs P.Box.

Ha lenne még egy ilyen válogatás, belevágnál?

Persze. Úgy tudom, hogy terveznek folytatást, pletykaszinten a Jézus Krisztus Szupersztárt hallottam emlegetni, ami mondjuk a női szerepek hiánya miatt érdekes lenne, de meglátjuk.

Beszéljünk egy kicsit a (mű)botrányról, ami a Réka-döntőt övezte.

Muszáj? Mindenki látta mi történt, elmúlt. Kár, hogy azt a szabályt, miszerint a rendező dönt minden kérdésben, addig nem hangsúlyozták eléggé, ez van. Nekem eleve vannak fenntartásaim a formátummal szemben, de mindegy.

Mik azok?

Szerintem szerencsésebb lett volna, ha a darabból énekel mindenki, különösen a döntőben. Ez nem egy Megasztár, itt nem az volt a kérdés, hogy el tudok-e énekelni egy Szécsi Pál nótát az egyik héten, a másikon pedig egy Eddát, hanem az, hogy a négy főszerepet hogy adom elő, arra megfelelek-e. A producerek szerint a nézők hamar ráuntak volna a Szállj fel, szabad madárra, ha négyszer meg kellett volna hallgatniuk, és ebben van is valami. Ez egy tévéműsor, a szabályrendszerét, a velejáró rosszat nekem is el kell fogadnom.

A végére egy gecizős kérdés: mi az, ami nem tetszett?

Ja, ezt nem bírtad kihagyni. A zenei alapokkal szemben voltak fenntartásaim, mert nem úgy szóltak, ahogy – szerintem – kellett volna. Ezért is döntöttem úgy, hogy a Soha nem elég című nótának az alapjait itthon, Debrecenben veszem fel a P.Box tagjaival, mert nekem fontos volt, hogy az úgy szóljon, ahogy egy rocknótának kell. Ezen kívül semmi más, iszonyú profi produkció volt, és ezt nem csak azért mondom, mert nem akarok beleharapni az engem etető kézbe, tényleg jól éreztem magam. Amikor a színpadon láttad, hogy ölelkezünk, meg pacsizunk, az nem a kameráknak szólt, ez a 24 ember tényleg egy igazi társulattá kovácsolódott.