Sajtóközleményt hozott a posta, mégpedig nagyon izgalmasat: a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelölt Katyn a mozibemutató után nem sokkal már a tévében is látható lesz, nagy köszönet érte a Duna TV-nek. Május 3-át tessék felvésni a naptárba. Az ugrás után videónk is van a filmről.
Andrzej Wajda 2007-ben készült megrázó filmje, a Katyn a túlélés drámájáról, a túlélők tragédiájáról szól. Katonatisztekről, akik hadifogolyként nem is sejtik, hogy micsoda szörnyű vég vár rájuk. Hozzátartozók nélkül maradt nőkről, akik éveken át emberfeletti lelkierővel várják, hogy a katyni erdők mélyén agyonlőtt férjük, fiuk, fivérük hazatér majd. A Duna Televízió május 3-án, a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepén mutatja be a filmet. A mélyen személyes alkotás elkészítésére a rendező hosszú, reménytelennek tűnő évekig várt. „Egészen a kommunizmus összeomlásáig lehetetlen volt megcsinálni ezt a filmet – még csak gondolni sem lehetett ilyesmire. Ez volt a létező legnagyobb és legjobban megőrzött titok. Nem hittem, hogy megérem a napot, amikor már nincs Szovjetunió” – nyilatkozta Wajda.
A II. világháború előestéjén megkötött Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékában Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között Lengyelországot. 1939. szeptember elsején a nácik lerohanják az országot, és miközben a lengyel csapatok megpróbálnak ellenállni a Wehrmacht túlerejének, a hónap közepén a szovjetek megszállják a kelet-lengyel területeket. A lengyel hadsereg kapitulál, ezt követően mintegy 230 ezer lengyel katona orosz hadifogságba kerül. Közülük 22 ezer tiszt – egyúttal a lengyel értelmiség színe-java (Lengyelországban ekkortájt minden diplomás férfi tiszti fokozattal rendelkezett), akik tanárként, egyetemi professzorként, mérnökként vagy orvosként élték volna életüket békeidőben – sorsa már 1940 tavaszán megpecsételődött: Sztálin egyetértésével határozatot született arról, hogy a katonatiszteket (köztük a rendező édesapját, Jakub Wajda századost) ki kell végezni. A szisztematikusan végrehajtott likvidálás – tarkónlövés – után a holttesteket előre megásott gödrökbe dobálták, majd elföldelték őket.
Noha a tömegsírokat három évvel később a németek felfedezték, Sztálin letagadta érintettségét. Közel ötven évnek kellett eltelnie, hogy a Kreml annyit elismerjen: a tömeggyilkosságot a szovjet kommunista párt politikai bizottsága rendelte el, Sztálinnal az élen. Oroszország hivatalos álláspontja szerint ugyanakkor a katyni tömegmészárlás köztörvényes bűncselekmény, amely már elévült. Az orosz katonai ügyészség 2004 szeptemberében, 15 évnyi nyomozás után vádemelés nélkül zárta le az ügyet. Wajda szempontjai azonban mentesek a napi politikától: „Ez egy gyászfilm, egy elégia, amely azt mutatja be, hogyan történt a tragédia. Nem politikai film, mert ami történt, túl fájdalmas, túl tragikus ahhoz, hogy bárki politikai célokra használja Lengyelországban vagy bárhol másutt” – nyilatkozta a rendező filmjéről, melyet az idén Oscar-díjra jelöltek a legjobb külföldi film kategóriájában.
A Duna Televízió – amely az elmúlt 15 évben a legtöbb lengyel filmet mutatta be Magyarországon – május 3-án, a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepén mutatja be az alkotást. A 21 óra 55 perckor kezdődő filmhez magyar szinkron készült. Megszólal a rendező is: a Bekezdések Andrzej Wajdától címet viselő, 16 óra 50 perckor kezdődő összeállításban szó esik Wajda korábbi munkáiról, valamint a Katynról is. A világhírű rendező 2007 szeptemberében, a film varsói bemutatóját megelőzően adott interjút a Duna Televízió forgatócsoportjának. A nap folyamán a nézők dokumentumfilmet is láthatnak a katyni vérengzésről. Az Embertelen földön - Katyn (15 óra 40 perctől) rendezője, Konrad Sutarski személyesen is érintett: édesapja a kivégzettek között volt.
dupi 2008.04.30. 14:41:26
asztrov 2008.04.30. 14:48:56
LouiS 2008.04.30. 15:02:35
dupi 2008.04.30. 15:17:26
asztrov 2008.04.30. 19:53:41
Balázs1983 2008.05.01. 06:55:34
Ha tudtok valami jó megoldást, akkor köszi előre is.
LouiS 2008.05.01. 12:30:41
Balázs1983 2008.05.01. 19:59:20
LouiS 2008.05.03. 14:55:37