Nem politizálunk, de ugye azzal nem árulok el nagy titkot, hogy érdekes helyzet van az országban, ami persze baromi jól jön a közéleti műsoroknak, van téma, lehet lubickolni. A Szempont is természetesen a koalíció felbomlásával foglalkozik, aztán két kedvenc témánk: Tibet, és falfirka (m1, 20.10). Az A la carte-ban pedig Fodor Gábor, Hoffmann Rózsa, Fenyő Iván, Nádas György, Vásáry Tamás, László Csaba fog beszélgetni - na vajon miről (m1, 21:10)? A Házon kívülben arról lesz szó, hogy mennyivel magasabbak nálunk az árak, és mennyivel alacsonyabbak a bérek, mint a környező országokban (RTL, 23:10).
A Fábry-show-ban Tereskova művésznő növeli a nézettséget, de erről már értesülhettek kedves olvasóink. De én inkább a Duna Tévé Tibet-műsorait javaslom, írtunk róla részletesebben itt. Esztergályos Károlyt mint rendezőt nem igazán komálom, de azért ajánlunk tőle egy húsz évvel ezelőtti Csehov-adaptációt, a Dráma a vadászaton-t (m2, 22.30). De előtte még Zöld 7-es, amit nem nagyon szoktunk ajánlani külön, de most kivételesen mindenkit buzdítok, szavazzon a Bükk-fennsíkra, mert az ország egyik legjobb helye (m2, 22:25).
Nosztalgiázhatunk az Orient expresszen, de ez nem az, amin egy csomó gyilkos utazik, ez csak egy lenge magyar komédia '43-ból Csortos Gyulával és Ajtay Andorral (Filmmúzeum, 20:00), utána Privát rocktörténet a Hungáriáról (Filmmúzeum, 21:20).
A Gyilkosokban pedig Michel Serrault, a vénülő bérgyilkos adja át tudását a zöldfülű Mathieu Kassovitznak, aki egyébként rendezte is a filmet (Europa, 22:05). Jó későn lesz, de végül is éjszakázáshoz tök jó film A szakasz (Cinemax, 0:30), lehet rajta gondolkodni elalvás előtt.
A Zárórában Kordos László őslénykutatóval beszélget Veiszer Alinda arról, hogy fejlődik-e az emberiség, és hogy mi lesz, ha kihal (m2, 0:09). Napicsajunk Brittany Murphy a Ne szólj száj!-ból (TV2, 21:10).
tistedur 2008.04.03. 20:02:46
mókus 2008.04.03. 20:21:16
Fega 2008.04.03. 20:27:30
Rekviem egy hurrikánért
Spike Lee rendező dokuja New Orleans-ról. 22 után kezdődik lusta vagyok utánanézni.
tistedur 2008.04.03. 21:08:01
mókus 2008.04.03. 21:51:42
tistedur 2008.04.03. 21:54:55
mókus 2008.04.03. 22:21:15
jürgen baromartz 2008.04.03. 22:50:15
Abdani 2008.04.04. 00:29:27
Fingós, komoly kimaradt? Én a Deák Bárdos után elkalandoztam erre-arra, de már csak Szentpéteri Csillára értem vissza... Egyébként komolyan mondom szánalom az a műbalhé, amit minden alkalomkor csinálnak a Showder körül, attól függetlenül persze nézem, csak ilyeneket hanyagolni kéne ... Bár hát nézettség, hypolás, reklám ... értöm én.
KékFény6 2008.04.04. 01:43:17
Dallas 2008.04.04. 07:23:36
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.04.04. 11:15:28
azok akik meg nem voltak ott a forgatáson, és az egész blogszférát összeírogatták megjegyzéseikkel, hogy ilyen gáz, meg olyan gáz, azok asszem szophatnak lovat. mellesleg a tereskovás beszélgetésben egyetlen káromkodás nem ment le, ellenben az ifjú stan-up-osok töbször is lófaszt emlegettek.
szóval miért is kellett előre kiakadni egymillió magyar embernek, akik jelen sem voltak a forgatáson???
b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.04.04. 13:49:29