Volt a Comedy Centralnak egy mókás sorozata 2000-2002 között, amiben mindenféle robotok küzdöttek meg egymással amolyan ketrecharcos keretek között, csak itt nem vér folyt a küzdő felekből, hanem maximum olaj, és nem végtagok törtek, hanem alkatrészek repültek szanaszét a ringben. A lényege az volt, hogy a versenyzők távirányítású, páncélozott és mindenféle fegyverrel (szecskavágó, fűrész, stb.) felszerelt robotmasinái egymásnak estek, a ring mellől pedig Carmen Electra és celebtársai kommentálták az eseményeket - ez utóbbi faktor volt az, ami az öt évadot megélt sorozat halálát okozta, mert a műfajra fogékony geek közönség inkább robotokat nézett volna, nem pedig a műsorvezetőket.
Az engadget.com értesülései szerint az ESPN felkarolta a "sportot", és ismét lesznek egymást szétcincáló robotjárművek a tévében, amit mi innen csak támogatni tudunk, ennél békésebben nem is lehetne levezetni az emberben felgyülemlett feszültséget. Az új évad júniustól lesz látható és állítólag már 150 versenyző jelentkezett rá. Még mielőtt kommentelni tetszene, igen, tudjuk, hogy ha távirányítású a szerkezet, akkor a szó szoros értelmében nem autonóm robot, de akkor is így hívták őket. Az ugrás után van egy besztof videónk is, Clint Mansell elcsépelt, de attól még jó muzsikájára hangolva.
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.03.17. 13:25:06
moli 2008.03.17. 13:38:33