Kissé félve ültem le Szalai Anett Mellbevágó című dokumentumfilmje elé, mert egészen pontosan nem is tudtam, hogy mit fogok kapni tőle, de ez még hagyján, én magam sem voltam azzal tisztában, hogy mit is várok el egy olyan dokumentumfilmtől, amiben a rendező a saját, rákkal kapcsolatos élményeiről mesél nekünk, és vág be hozzá képeket. Az egészséges, vagy magát annak képzelő nézőnek ugyanis valahol azért elég megfoghatatlan az hogy egyik reggel úgy ébredünk, hogy 31 évesen kvázi halálos ítéletet közöl velünk a dokinő, és kezdődik a küzdelem, aminek a végén az ember vagy életben marad, vagy nem - a statisztikák sajnos nem mellettünk dolgoznak.

Ez a jófej csaj, aki egyébként az RTL egyik riporteként dolgozik, viszont valami olyat mutatott ebben az egy órában, amilyet eddig csak a Viasat Emberi sorsok című áldokumentum-sorozatában láthattunk, tudják, abban, amiben nagyon kövér emberek zabálják magukat még kövérebbre, de közben röhögnek. A hasonlat persze sántít valahol, mert Szalainál szó sincs beállított jelenetekről, ő fogta a kameráját, és úgy volt vele, hogy csakazértsem fog összeesni, nem fogja temetni magát idő előtt, és mindent megtesz azért, hogy túlélje ezt a szart, még akkor is, ha ebbe - képletesen szólva - belegebed. Egy óra persze kevés arra, hogy ezt megfelelően dokumentálja, de arra bőven elég, hogy beleláthassunk abba, amibe nem akarunk, mert csak sajnálkozva tudunk, meg titkon örülve, hogy nem velünk esett meg ugyanez, és arra is kiváló alkalom, hogy együtt röhögjünk a kemoterápia miatt sört megkedvelő csaj nyári kalandjain, a hajvágáson, a kopaszsága ellenére is igazi nőnek megmaradó alany kiszólásain.

Úgy a huszadik perc környékére el is felejtjük hogy egy halálos betegséggel folytatott iszonyatos küzdelmet nézünk, és elkezdjük megismerni Anettet, a családját, és drukkolunk neki ezerrel, hogy csinálja végig ezt a szart, és ússza meg, mert megérdemli. Ehhez nem az kell, hogy mindenki rémüldözzön a kopasz fején, és sajnálkozva veregesse a kezét, hogy "drágám, lesz ez még jobb is", frászt, arra van szüksége, hogy úgy kezeljük, mint bárki mást, ugyanúgy szívassuk, ha olyanunk van, ne érztessük vele, hogy ő most beteg, mert ezt ő is tudja, köszöni szépen. Triviális dolog, de tessék csak kipróbálni - saját bőrömön tapasztaltam, hogy kurvára nem megy. Több ilyen dokumentumfilm kéne, nekem teljesen mindegy, hogy melyik tévében, de könyörgöm, csináljunk ilyeneket, mert igazi felüdülés volt, bármennyire morbidan is hangzik ez így. Akár Anett is forgathatna még egy párat.

Vetítették: Hír Tv március 8. szombat 20:00, vasárnap 11:00. Kép forrása: internet.