A szerda inkább dvd-s nap, ezt már megszokhattuk, ez a holtpont, én például az Egy óra múlva itt vagyok 10. epizódját fogom megtekinteni. Nézzük, mégis mit tudtunk előkaparni a bödön aljáról. A Budapesti Operettszínház művészei musicalslágereket adnak elő az m1-en, ez pont jó háttérmuzsikának, vagy hölgyeknek (m1, 20:10). Utána pedig M. Kiss Csaba próbálja modrálni a bekattant politikusokat a Nagy kérdésben. Ma a tandíjról fognak vitázni (m1, 21:10).
Sorozataddictoknak ugye mondanom sem kell, hogy Doktor Ház (TV2, 21:15) és Lost (RTL, 22:05), esetleg mellé egy csipetnyi Angyal (Filmmúzeum, 20:00). A tévézést korán kezdőknek és a szentimentális, kisgyerekes-öregemberes mozik kedvelőinek erősen javallott A pillangó című francia film, amelyben természetesen egy mogorva öregember és egy aranyos kislány talál egymásra, közben pillangókra vadásznak az Alpokban, szóval minden együtt van (Duna, 19:15). Egyébként állítólag annyira nem szirupos, mint amilyennek elsőre hangzik.
Az Europa búcsúzik az Erőszak vége című Wim Wenders-filmtől (Europa, 20.00). Ideje is, mert már annyiszor ajánlottuk, ráadásul nem is olyan nagy szám. Viszont a zenéjét Ry Cooder szerezte. Utána rögtön egy lágeres mozi, Szökés Sobiborból (Europa, 22:10). A sztori jó, a rabok mindegyike fellázad, kinyírja a náci őröket és elmenekül a haláltáborból. Megnézzük, hogy milyen filmet sikerült összehozni ebből az alapanyagból. Ha valaki tegnap lemaradt a Macerás ügyekről (és ez igen valószínű, hiszen éjjel kettőkor adták), akkor most pótolhat. A Filmmúzeum teljesen emberi időpontban vetíti a filmet, amelyben megcsodálhatjuk Török-Illyés Orsolyát (Filmmúzeum, 21:00). És lesz még egy banditás mozi is, az átverős, csavaros fajtából (Az arany markában, Viasat3, 21:05). Egyszer meg lehet nézni, kritika róla itt.
Az éjszakai műszakban egy igazi klasszikusba botolhatunk, Hitchkock Észak-északnyugatjába Cary Granttel (RTL, 0:20). A Dunán pedig a nem teljesen ismeretlen Andreas Dresen Éji mese című filmje látható napicsajunkkal, a prostit alakító, és előszeretettel vetkőző Susanne Bormannal (Duna, 22:55).
Ismétlik a Bestsellert, méghozzá ma is, 18 órakor az m2-n. A Filmmúzeum protrésorozatának mai filmjéből pedig megtudhatunk mindent Claudia Cardinaléról (Filmmúzeum, 19:00).
Flankerr 2008.02.27. 16:20:25
Klasszikust idezve:
"zenesz egy szal se es megis csuda,
hogy fer el egy csardaban ket ekkora duda!"
madz 2008.02.27. 16:45:26
amúgy a Pillangó tényleg jófej film, és nem annyira nyálas, mint ugyanez az usában lenne
b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.02.27. 16:48:37
a képen látható hölgyek gyönyörűek.
kaleksz 2008.02.27. 17:08:08
bár az is elég meggyőző :)
babó 2008.02.27. 17:10:11
valami papíralapú szar hátsó oldalára elmenne, de ide többet várnék napicsaj címen. ha nem megy, legyen inkább napifaszi.
persze a csöcsök több kattot hoznak, ugye?
keszvagyok 2008.02.27. 17:14:55
Az igazi Trebics 2008.02.27. 17:30:11
Ráleltem a Viasat6 (vagy inkább TV6) műsorára (köszönet: Bányapeat, Toomi, és Nadine), akinek van nézze, mert 22.15-től minden nap Twin Peaks!
szvbrk 2008.02.27. 18:30:17
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.27. 20:32:15
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.27. 20:32:47
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.02.27. 22:01:16
Tessék a napcsaj nevét a poszt végére kiírni!!!
b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.02.28. 11:27:22
lehet, nem véleltenül.