- Az American Idol készítőinek teljesen elment az esze, most éppen híres emberek csemetéivel akarnak énekes-tehetségkutatót készíteni. Azért arra befizetnék, amikor Simon elzavarja az anyjába Ozzy fiát.
- Joshua Jackson (Dawson és a haverok) lesz a férfi főszereplője JJ Abrams új sorozatának, a Fringe című természetfelettis thrillernek, ami a készítők nem titkolt szándéka szerint a X-akták pótlásának terveznek. A pilot jelenleg is forog Torontóban, összköltségét 10 millió dollárra becsülik, és az Elnök embereinek egyik házi rendezője, Alex Graves készíti.
- Oprah ajándékboltot nyitott Chicagóban, ahol többek között afrikai asszonyok kézzel font kosarait is meg lehet venni potom 120 dollárért, amiből biztos vagy 119-et visszajuttat a készítőknek.
- Aaron Sorkin (Elnök emberei, Színfalak mögött) 4 millió dolláros darabja, a The Fansworth Invention olyat bukott, mint a ház, és mindössze 4 hónappal a premier után levették a műsorról. Kíváncsi vagyok, hogy itthon hány drámát tudunk színpadra állítani cirka 680 millió forintból?
- A CW saját maga alatt vágja a fát: nem hosszabbították meg a World Wrestling Entertainmenttel lejéró szerződésüket, így nem lesz több bohóckodásos-birkózás a csartornán, pedig ezt legalább nézte is valaki.
- Az HBO becslések szerint 28 millió dollárt spórol azzal, hogy leveszi műsoráról az Inside NFL című amerikafutballos műsort. Adják oda Milch-nek, forgassa le belőle a Deadwood befejezését!
- Ha valaki nem nézné a Survivor 16. évadát, itt egy ok mellette. A hogyvolt meg emitt. Az új évad premierje meglehetősen alacsony nézettséget hozott mellesleg, mindössze 13.9 millió néző látta, ami a reality nyolc éve alatt a legalacsonyabb adat.
- Muhaha, ezen a linken Jerichós e-kártyákat lehet küldeni Valentin-napra. Gombafelhős nincs.
- Az NBC azt javasolja a Nielsennek, hogy a 2009-es februári sweeps időszakot kezdjék hamarabb (januárban), mert pont február közepére esik a digitális átálás az USA-ban, ami óhatatlanul befolyásolni fogja a nézettséget.
- A Lost jól folytatja a negyedik évadot, egyrészt iszonyú jól sikerült a második epizód, másrészt 15.1 milliós nézettséget, és brutális 18-49-es számokat hozott. Tartja magát a Lost után betolt Eli Stone is a maga 9.4 milliójával, de elég szarul nyitott a Lisptick Jungle (borítékolható volt), mert csak 7.6 millióan látták, 3 millióval kevesebben, mint januárban a Cashmere Mafiát (a két sorozat hasonló témájú).
- Bill Lawrence szerint a Scrubs utolsó pár epizódja (már amit leforgattak) biztos lemegy az NBC-n, de a hátralévő 4 sorsa egyelőre bizonytalan, az is előfordulhat, hogy DVD-n jelenteti meg az ABC/Disney. Jó nagy kibaszás lenne a rajongókkal, záróévad, könyörgöm!
- Mike Judge, a Beavis and Butt-Head készítője ismét animációs sorozatot forgat, azúttal az ABC-nek, tehát jóval szelídebb témában.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
toi 2008.02.11. 10:25:45
jónekem:)
Flankerr 2008.02.11. 10:39:03
Yeto 2008.02.11. 13:13:23