A mai nap abszolút nyertesei a krimikedvelők és az HBO-tulajdonosok. Utóbbiak természetesen nem a Lány a vízben (HBO, 19:10) "a gondnok és a sellő" alcímű, kissé gyermetegre sikeredett Shyamalan-opusz, és nem is a szintén bugyuta Ház a tónál (HBO, 21:00), hanem az új, Golden Globe-jelölt történelmi-kardozós-
dugós sorozat, a Tudorok (HBO, 22:40) és baromira tenyérbemászó, mégis átkozottul vonzó Jonathan Rhys-Meyers miatt. Na, de ne rohanjunk ennyire előre, mert már kevéssel sötétedés után is találhatunk azért néznivalót magunknak.
Vagy a gyereknek, bár nem tudom a Duna tévé miből gondolja, hogy a célközönség ötre hazaér az oviból (A kis medvebocs+Lepkécske és pillangócska + Hogyan szerezte a leopárd a foltjait?, Duna, 17:15). Mi például eleve csak a másik közszolgálati meséjére vagyunk esélyesek, ahol ugyan már csak egyre telik, de az Mirr-murr (m2, 19:15), a tendenciákat tekintve meg annak is örülhetünk, hogy egyáltalán van. És ha már királyi tévé: folytatja nikotin elleni függetlenségi harcát M.Kiss Csaba és a Marcsi nevű fiatal lány (Leteszem a cigit, m1, 17:35 és 22:40), és lesznek Modern képmesék is (Toldimiklós.hu, 19:24, A munka helye, 22:00).
Ma egyébként valahogy megnyugtatóan egyszerű minden: nosztalgiát a nosztalgiacsatornán (Filléres emlékeink - Sokol rádió, Filmmúzeum, 19:00, és Alfa holdbázis, Filmmúzeum, 19:10), természetfilmeket meg az ismeretterjesztő csatornákon találhatunk, például a Sziklamászók (National Geographic, 19:00) címűt, ami becsapós, mert nem extrémsportolókról, hanem hegyi majmokról szól, megy Kocsis Tibor díjnyertes sorozatát, a Madarat tolláról-t, melyből ma a Bükkben ill. a kis-Balaltonnál élő madarakat ismerhetjük meg (Spektrum, 19:10 és 19:45).
De lesz még dokumentumfilm később és máshol is. Nem hagyhatom ki, mert totemállatom a vidra az állatkölyköket bemutató angol sorozat mai részét (Első lépések - Vidrakölykök, m2, 20:15), de valójában a Szuperdöntő: Rocky Marciano és Muhammad Ali (Duna, 19:50) címűt akarom ajánlani, ami a két veretlen profi nehézsúlyú világbajnok 1970-ben (!) készített számítógépes boxmeccs-szimulációjának felújított verziója. És még egy különlegesség: Az olasz csoda - Szerzői dokumentumfilmek (1957-1967) (Duna, 22:50). Ez pont az, aminek látszik: Pasolini találkozása az olasz gazdasági fellendüléssel.
És már el is jutottunk a krimikhez. Ha kilóra vesszük, egyértelmű a tv2 fölénye, mivel óránként kezdődnek a sorozatok mai epizódjai (Az igazság harcosai, 20:15, NCIS - Tengerészeti helyszínelők, 21:10, Gyilkos számok, 22:10 és a leghülyébb című Különleges ügyosztály - Esküdt ellenségek: Meggyalázott áldozatok, 23:10), de választhatunk kézművesebb darabokat is, mert lesz Maffiózók 3x06 (Cool, 22:30) /aminek utolsó évadáról készülődik ugye Hogyvoltunk/, sokadszorra is a nő: Jackie Brown (Viasat3, 22:05) meg a férfi: Fedőneve: Donnie Brasco (HBO2, 22:50) - és igen, megálltam, hogy Depp legyen a napipasi. Bár Michael Madsenen erősen gondolkoztam.
Aki nyomozás helyett valami durvábbra vágyik, választhatja a sztárparádés katasztrófafilmet (Vírus, RTL Klub, 21:15) vagy A rózsa vérét (AXN, 21:00), ami elvileg egy hat részes, négyórás Stephen King-minisorozat, de ez csak 110 perc, szóval passz. Szóba jöhet még a Tudom, mit tettél tavaly nyáron (AXN, 22:50), de, aki igazán jót akar magának, az kihúzza éjfélig. Akkor kezdődik ugyanis Michael Cainnel a Gyilkossághoz öltözve (Cinemax, 0:05) a remek Brian de Palmától.
Mindenki más ma kifejezetten hátrányos helyzetű. Nevetnivágyók be kell, hogy érjék a már rongyosra nyúzott Jóbarátok (Viasat3, 20:00-21:00) és Waczak szálló (m2, 22:35) epizódokkal, bár sok minden más mellett, valahol azért vicces is a Félelem és reszketés Las Vegasban (Zone, 22:00) Johnny Depp mellett Benicio Del Toroval. Klasszikusok közül lesz Bunuel és a szobábanszorulós Az öldöklő angyal (Filmmúzeum, 21:00), de ez mostanában hetente megy, Fellinitől meg a Satyricon (MGM, 3:50), amit viszont a lehetetlen időpont miatt úgyse néz meg senki, pedig minden Róma-rajongónak (sorozat, nem város) ajánlanám. Ha valamiért mégis úgy érezzük, hogy az olasz mester nélkül nem édes az élet, nézzünk meg vele/róla egy portréfilmet (Fellini mesél, Filmmúzeum, 22:40).
Kortárs lelkizésre fogékonyak három filmből választhatnak. Romantikusnak ígérkezik a San Fernando völgye (HBO2, 21:00), amiben Edward Norton kicsit furcsa és kovbojkalapban udvarol. Az animációs betétekkel és a szigorú apácát játszó Jodie Fosterrel turbózott Oltári fiúk (m1, 23:55) kamasz hőse önmagát és a katolikus iskola túlélésének módját keresi, és ugyancsak identitásválsággal küzd a középkorú, spanyol Vera, aki régi levelek nyomában utazik Patagóniába zsákutcába jutott élete elől (A szajha és a bálna, Cinemax, 22:00).
Az ajánlat ennyi. De találtam a mai műsorban egy filmcímet, ami mellett azért nem lehet csak úgy, szó nélkül elmenni: Klik titka 2. - A szexuális függőség napja (Zone Europe, 0:05). Ez állítólag valami erotikus, modjuk nagyon biztos nem, mert az IMDb-n csak 3,3-at kapott.
Orsi_229 2008.01.14. 17:05:26
asztrov 2008.01.14. 17:05:44
úrilány 2008.01.14. 17:12:33
_Sky 2008.01.14. 17:26:29
kaleksz 2008.01.14. 18:04:04
Be kell valljam, szeretem az ajánlóidat.
Olyan...olyan...olyan...alapos!
(bár ma nem is fukarkodtak az alapanyaggal)
Külön plusz pont a Klik titka ajánlásáért!
Bár egy valamire való Gabriella Hall rajongó ezt úgy is tudta. :)
bbandi 2008.01.14. 18:49:15
Berix 2008.01.14. 20:04:03
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.01.14. 20:28:16
Kardics 2008.01.14. 20:47:15
mizrolist 2008.01.14. 21:01:51
úrilány 2008.01.14. 21:20:00
Lechiffre 2008.01.14. 21:44:12
kovácspéterke 2008.01.15. 10:18:41
Kardics 2008.01.15. 21:26:22