- A Drót űbergonosz drogdílerét, Marlo Stanfieldet alakító Jamie Hector a Hősökben is szerepel, mégpedig egy Benjamin Know Washington nevű figurát alakít majd, de ennél többet nem tudunk a dologról.
- A WGA állítólag nem csupán az UA-val, hanem a Lucasfilmmel és Lionsgate stúdióval is megállapodott. Megosztják és uralkodnak.
- Ha már a Drótnál tartunk, az újságírók úgy látszik nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy őket (is) rugdossák az ötödik évadban, hiszen az utcák, a dokkok, a városháza és az iskolák után most Baltimore Sun nevű újság szerkesztősége áll a középpontban. A kritikák fele azért sír, hogy nem hieteles az újság ábrázolása, a másik fele viszont odáig meg vissza van tőle. Az első részt látva azt mondjuk, hogy hiteles, és David Simon kezét aranyba kellene önteni.
- Hillary Swank elsírta bánatát, miszerint a mai napig bántja, hogy karakterét egy pár rész után kiírták a Beverly Hills, 90210 című tinisorozatból, különösen úgy, hogy akkor történt meg a szentségtörés, amikor a sorozatot már a kutya sem nézte.
- Jennifer Garner állítólag folyamatosan rágja JJ Abrams fülét, hogy írjon neki egy szerepet a Star Trek-franchise soron következő mozidarabjába. "Leszek én Klingon is, vagy mittudomén, csak hadd legyen már benne!" Nem értjük, de mindegy.
- MiszterEkó, a Lost templomépítő álpap drogdílere a GI Joe című mozifilmben fog szerepelni egy másik sorozatsztár, Rachel Nichols (Alias, The Inside) oldalán.
- A Riches című kiváló sorozat készítői webizódokkal támogatják meg az Eddie Izzard főszereplésével készült sorozat első évadának DVD-megjelenését. A Bestbuy.com oldalról elérhetők állítólag.
- Január 20-án mutatja be az AMC kábelcsatorna a Breaking Bad című új sorozatát, amit a sztrájk és a nyári Mad Men című darab fényében különösen meg kell becsülni (ez utóbbi az év egyik legjobb sorozata volt a kritikusok nagy többsége szerint, és mi is nagyon szerettük). Az új eposzban egy középiskolai kémiatanár áll a középpontban, aki megtudja, hogy rákos, és nekiáll otthon speedet főzni, mert miért is ne.
- A Dr. Csont rajongók most nem fognak minket nagyon szeretni, pedig mi csak a hírt hozzuk: a Fox bejelentette, hogy a sorozat jelenlegi évadából elkészült 4 epizódot április 28-ig jegeli, hogy majd felvezetésként szolgáljanak a Cantenbury's Law című újonc sorozatnak.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dávidot nem lehet becézni 2008.01.07. 09:05:00
Felőlem lehet klingon vagy vulkáni is. Persze lehetne akár trill is.
sixx · http://comment.blog.hu 2008.01.07. 09:23:36
Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2008.01.07. 09:31:40
sixx · http://comment.blog.hu 2008.01.07. 09:32:13
sixx · http://comment.blog.hu 2008.01.07. 09:33:03
frogman 2008.01.07. 12:20:07
Stagyar-zil-Doggo 2008.01.07. 13:37:26