Azért a végén egy-két dologban mégiscsak igaza lesz Náray Tamásnak. A divattervező a Csillag születik zsűrijében beszélt hülyeségeket is, de abban kénytelenek vagyunk egyetérteni vele, hogy lehet, hogy ilyen kis gyerekeknek nem való ez a show. Régen ez nem volt probléma a Ki mit tud?-ban, merthogy nem léteztek bulvárlapok, amelyek igyekeznek idiótát csinálni azokból a szereplőkből is, akikkel nem cseszett ki úgy a természet, hogy Győzikének, vagy Kiszel Tündének szülessenek.
Utasi Árpi ugye szegény, ráadásul határon kívüli, de mekkora tuflákság már a címlapra rakni a fényképét ilyen címek kíséretében: "Magyarországra költözik a nyomor elől a mesemondó", "Most segíts Fábry!" Utasi Árpi kemény dió a bulvárnak, mert nem vetkőzött a Playboyban, nincs permanens válófélben, mint Győzike, és még bozontos, összefüggő szemöldöke sincs. Akkor mivel lehetne mégis a címlapra nyomni? Hát azzal, hogy szegény, "nyomorog". Az a gyanúm, hogy Árpi és családja tök gyanútlanul nyilatkozgat a Blikknek, és most még nem is veszik észre, milyen paraszt címlapok jelennek meg, majd csak akkor kapnak észbe, amikor tényleg bedurvul a dolog.
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.04. 01:03:49
kicsiskip 2008.01.04. 01:04:32
Gyurma Pappa 2008.01.04. 01:57:32
a srác édesanyja szájába adták a következő szavakat, mint választ arra, hogy miért is akarnak inkább házat venni a nyereményből, ahelyett, hogy hallgatnának arra (az egyébként nem hülye) pár emberre, akik azt mondták nekik, hogy inkább csak tartsák a bankban a pénzt: "Hát hallottunk olyanról, akinek 10 millióját is elvitte az infláció, egy ház azért még is biztosabb" (nem szószerinti, a reggeli kávém mellett olvastam egy vendéglátóegységben)
nofurthercomment
N.Zoli 2008.01.04. 06:54:47
Jellemző a Blikkre, hogy a nyomorról szóló cikk mellé odabiggyesztik, hogy 50000 Ft extra nyeremény. Nem tudom mekkora összeget nyert a srác, hogy abból tudnak-e itt házat venni? Miért kell segítenie Fábrynak?
Ha nem elég a Mo-ra költözésre a srác nyert pénze, akkor a Blikk is vizsgázhatna emberségből, hogy nem a nyomort teregeti ki, hanem inkább pénzzel segíti a gyereket, hamár fussa extra nyereményekre.
A nyomor elől Magyarországra meg cseberből vederbe.
Megdobbent 2008.01.04. 06:56:11
N.Zoli 2008.01.04. 07:15:48
Úgy csipogsz itt, mintha hozzád akarnának költözni.
dupi 2008.01.04. 07:48:24
index.hu/cikkepek/0801/velvet/utasi.jpg
majdnem olyat mondok, hogy a blogmotor elsírja magát.
dupi 2008.01.04. 07:48:58
EasyFriend 2008.01.04. 08:01:26
GeraldB 2008.01.04. 08:13:19
dupi 2008.01.04. 08:17:55
meg a nyereményeket mindig nettóban adják meg, nem?
speirs 2008.01.04. 08:24:53
GeraldB 2008.01.04. 08:26:22
2008.01.04. 08:51:01
Akkor tennék okosan, ha maradnának a régi életüknél, abba integrálnák okosan a nyereményt, interjút kizárólag csak millióért adnának.
Peppone Botazzi 2008.01.04. 08:57:06
Eljön még az idő amikor az iskolatársai majd lehetőséget látnak abban, hogy a sajtónak sztorizzanak stb stb.
A családot meg kihasználják mert becsületes jóravaló egyszerű emberek. Amikor majd baj lesz, akkor mindenki (sajtó, tv, Fábry) oda se néz, mondván mindenkinek megvan a saját élete...
Charlie Drop 2008.01.04. 09:00:44
1. "Hát hallottunk olyanról, akinek 10 millióját is elvitte az infláció, egy ház azért még is biztosabb" -> ez simán igaz. 90-es évek elején olyan infláció volt, hogy megkapta a dolgozó a fizetését, mire a bankba ért, már a felét sem érte...
2. Tudom, tudom, itthon aki a médiában érdekelt elég könnyen át tud települni, de egyszerű halandó, aki még munkát sem tud szerezni nem sűrűn tud átjönni a vajdaságból, kemény dió a vízum
3. 12 millióért már egész jó kis panel lakásokat lehet kapni pesten, pest környékén ...
Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2008.01.04. 09:03:41
Tipikus álszent faszkodás volt az egész, a nyomorsága, az alkoholista apja és média sunyi manipulációja tette az első helyre. Én nem hiszek a szavazatok tisztaságában. Miért pont ott ne lenne visszaélés?
Charlie Drop 2008.01.04. 09:04:20
te egy barom vagy, téged kellene halomra lőni (eh minek is reagáltam le?)
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.04. 09:04:22
" Megdobbent 2008.01.04. 06:56:11 "
Ez egy írtó aljas és szűklátókörű hozzászólás volt...
Charlie Drop 2008.01.04. 09:05:09
én nem mondom, hogy tehetségtelen, de tény ez valakinek jól jön...
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.04. 09:07:13
Charlie Drop 2008.01.04. 09:07:43
Végül is jah, de mint fentebb vázoltam, ha nincs vmi extra hátszele (amit persze nem tartok kizártnak, mint Rúzsa Magdi esetében is, bár neki nem tudom milyen vízuma van) elég kemény dió lenne az egész csládnak átjönnie ide... bár a pénz sokat jelent, de nem mindent
huta9020 2008.01.04. 09:08:36
A szülőket csak akkor tudom megérteni, ha a pénzért ment az egész. Mert a gyereknek már nem túl sok esélye van amúgy sem, hogy épp pszichével ússza meg ezt...
úrilány 2008.01.04. 09:12:54
hát éppenhogy nem! mármint én éppenhogy ezt nem tudom/nem akarom megérteni/elfogadni, ha pénzért megy, de azt a gyerek keresi.... és így...
Dr Kangörény 2008.01.04. 09:13:12
A kiskölök a családjával átjár, tehát neki nem kemény dió a vízum, áttelepülni meg akkor van értelme, ha a családtagok találnak munkát maguknak. A 12 millió bruttó összeg és mivel nem az szrt felé bejelentett szerencsjátékon nyert nyeremény, ezért a nagy részét 36% szja terheli.
Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2008.01.04. 09:14:39
Alfdam · http://alpha.blog.hu 2008.01.04. 09:16:10
Kisgyerek -> + 12%os nézettség a idős, női lakosság körében, a 2B műsorsávban. (Megj.: Mindenképp tovább, Fábry kussoljon, szólni kell)
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2008.01.04. 09:18:24
Te egy jellemtelen féreg vagy!!!
neménvótam 2008.01.04. 09:18:34
úrilány 2008.01.04. 09:24:11
Peppone Botazzi 2008.01.04. 09:27:21
36%-os SZJA?Na akkor ezt beszopták...Erről a történetről két bőrt lehet lehúzni, egyet a nyeréskor, egyet meg amikor egy idegroncs gyereket mutogatnak 1 évvel a műsor után a szokásos valóságshow-s módon.
Peppone Botazzi 2008.01.04. 09:28:56
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.04. 09:29:40
Na ez a húszforintos kérdés: Kire gondolok?
úrilány 2008.01.04. 09:31:26
Charlie Drop 2008.01.04. 09:32:18
Mondjuk az ott élőktől...
Átjár, kiváncsi vagyok mennyit járt át a műsor előtt... a műsor miatt simán kap vízumot
Charlie Drop 2008.01.04. 09:33:27
jah kihagytam, hogy azóta minden drágább cuccot euróban (előtte német márkában) fizetnek, vesznek, stb...
Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.01.04. 09:34:07
M
asreszt az a penz nem emeli ki a csakot a nyomorbol. Eleg az alkesz apjara nezni, amilyen riportot adott a tvnek.
Harmadreszt ez abszolute nem tehetseges user, csak megsajnalt kolok volt. De pl. a for4dance legalabb arra kolthette volna a penzt, ami a celja volt: fejleszteni a tehetseget, a tudast. nem pedig vodkara.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.04. 09:35:13
Mint ahogy ezt az első Big Brother nyertesével rendszeresen meg is teszik. Mondjuk az csaj az elkúrt lehetőségek iskolapéldája...
papírrepülő 2008.01.04. 09:39:58
Pontosan, BBÉVinél már tapasztalhattuk, nyert, 1-2 hónapig még címlapon volt hogy Renátó meg gyerek meg nyeremény, aztán eltűnt, 1 év múlva feltűnt, hogy nem tud elutazni nyaralni mert alkoholista lett meg gyerekeket elveszik tőle, nyeremény elment gondolom drogra meg alkoholra, ezért most a nyomorából él meg. Én sajnálom a kissrácot már előre
papírrepülő 2008.01.04. 09:40:34
blanco172 2008.01.04. 09:42:00
A 90-es évek elején azér nem volt akkorka az infláció. 12 misiből lehet, valóban, de a kb. 8-8,5 misiből már csak egy garzon jön ki.
marisell · http://kifozde.blog.hu 2008.01.04. 09:48:39
sajnálom őt is és a családját is.remélem a szülők ésszerűen fognak dönteni.de mindig is hülye optimista voltam.
és már nem is annyira gyerek, nem?15 éves, vagyis kamasz.
Moso 2008.01.04. 09:54:02
és miből fog élni?
mesemondásból 18 évesen? már 15 évesen is gáz a dolog...
már elmúltak a 80-as évek.
összeharácsol némi aprót a fókusz szerepléssel és kész(kivéve ha a szerződése szerint azt ingyen kell szolgáltatnia).
Mire fel kapna vízumot a munkanélküli alkoholista szülőkkel? más miért nem?
dupi 2008.01.04. 09:57:40
Moso: talán tanulnia kellene majd dolgoznia?
redriot77 2008.01.04. 10:04:56
1. Magyarországra költözik. Ez meg is történt.
2. vmilyen ünnepnapon bemegy mesét mondani/üvölteni a Heim Pál Gyermekkórház kis lakóinak a Fókuc kamerái előtt
Ennyi van benne, utána irány a süllyesztő.
cradbox 2008.01.04. 10:24:29
Azért nyert, mert:
1. kisgyerek
2. hátrányos helyzetű
3. határontúli
(Hasonló tendenciák a Megasztárban is felfedezhetőek voltak)
A versenytársak nagyon finoman, de azért elmondták néhány lapban, hogy pontosan tudták, semmi esélyük nyerni ezzel a felállással szemben.
A 12 millióból sokra nem megy, nemhogy házat, a fővárosban egy nagyobb lakást sem kap érte. (Persze más kérdés, ha beszáll egy lakáshitelbe).
Egyébként mivel már a műsorokban sem volt nagy durranás, szerintem hamar sülly.
Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.01.04. 10:24:43
Egy szegény kissrác kapott egy kis pénzt. Meggazdagodni nem fog belőle, de biztosan kapóra jött neki. Szerzett hírnevet, amivel biztos eléldegél, de a bulvár nem nagyon tud mit kezdeni vele, úgyhogy egy idő után nem hallunk felőle (ami nem is baj. Ezért örülök, hogy ő nyerte meg a versenyt, nem pedig egy harminckilencedik oláhibolya. Már így is celebtúltengésben szenved az ország, a fasznak ennyi is amennyi most van)
cradbox 2008.01.04. 10:25:05
cradbox 2008.01.04. 10:25:55
Igen, de ehhez miért kellett estéről estére megnéznünk az egyre kínosabb produkcióit? Rengeteg szegény ember van még, ők is menjenek be csasztuskázni?: )
gyuribacsi 2008.01.04. 10:30:41
Hát valóban csak ennyik vagytok? Sajnálni valakitől havi 1 milliót egy évig?
Megkérdőjelezni a tehetségét (mi alapján is?), mi több fikázni a családját egy bulvárcikk miatt?
Halomra lőni???
Torzagyú barmok vagytok (tisztelet a kivételnek),.
Ha "ez" Magyarország, akkor tényleg kár, hogy idejössz, Utasi Árpi. Ennyi rosszindulatot, írígységet semmilyen pénz nem fog ellensúlyozni soha.
hombre. 2008.01.04. 10:31:30
cradbox 2008.01.04. 10:36:35
A tájszólásos vicceskedő mesemondást szerintem elég sokan utána tudnák csinálni. De mindegy, vigye a pénzt, csak ne halljunk róla többet :)
bazs 2008.01.04. 10:46:03
Szóval ha az RTL szándékai szerint történt így, akkor öngól, ha tényleg a közönség szavazta be a srácot, akkor meg hatalmas szívás.
Egy énekes a legjobb győztes, mert annak lehet lemezt csinálni, eladható.
A táncos csapat (szerintem messze a legjobbat ők nyújtották) is jó, rengeteg show-műsor van, ahol lehet szerepeltetni őket, stb...
De egy-két meselemezen túl mit tudnak kezdeni egy mesemondó gyerekkel??? Szerintem semmit, leszámítva, hogy kb. két-három hónapig lehet bulvároskodni rajta. És még féltem is kicsit, mert ugye az nem hír, hogy ha normálisan él, minden rendben van vele. Ő és a családja akkor járna legjobban, ha elfelejtenék őket. De ez nyilván nem történhet meg, mert az nem üzlet:(
hombre. 2008.01.04. 10:46:37
SchF · http://blog.fschnell.net 2008.01.04. 10:48:16
Mint már többször mondtam/írtam, egy ilyen verseny színvonala, szinte nem is a versenyzőktől, hanem a zsűritől függ. Nézzük meg, hogy kikből is állt a zsűri és nem csodálkozhatunk semmin.
Miért nem gyűjtöttek a gyereknek az Aranyág műsorban, vagy olyan "célzott" műsorban, mint pl. a BBC-n látható Children in Need? Esetleg, ha Fábry ennyire favorizálja a gyereket, miért nem szerzett szponzorokat neki, ahelyett, hogy hülyét csinálnak a versenyből, versenyzőkből, nézőkből? Ha esetleg létezne kis országunkban egy olyan kaliberű tehetség, mint Paul Potts, EZEK után vajoln elindulna-e egy ilyen versenyen tudván, hogy minden számít, csak a tehetség nem?
Mr.paksimogyoró 2008.01.04. 10:51:12
Ahoj, én nagyrészben veled értek egyet,de az,hogy ez a gyerek tehetséges,egy pici túlzás!Mikor az első mesét mondta,tetszett, ezután ua.hangon,stílussal,hangerővel előadta a nyilasmisit,és ezután sem volt semmi változás?? Hátmán megbocsáss,mi ebben a tehetség??
Mr.paksimogyoró 2008.01.04. 10:52:17
Na,valami ilyesmire gondoltam én is!
Night_ 2008.01.04. 10:57:00
És ezt rohadtul be lehet ám bukni, ha hozzátesszük még a bulvárt és a valóban nem kiemelkedő, pláne nem eladható tehetségét, akkor azt hiszem, sok szempontból jogos az aggódás.
(Igen, ez ráadásul valahol tisztességtelen is az illetékesek részéről.)
Night_ 2008.01.04. 11:00:16
glabla 2008.01.04. 11:06:26
Girhes macska 2008.01.04. 11:12:10
Fene sem írígyli a pénzét, nagyon könnyű ezt kinyögni és összemosni a tőled eltérő véleményeket az "antimagyarsággal".
Amitől itt sokunknak esze,fasza megáll az az, ahogy a kissrác megnyerte, másrészt az, ahogy a bulvármédia rárepül és ki fogják facsarni, mint a citromot, utána kiba**k a süllyesztőbe. Közben meg tönkremegy ő is és a családja is! A rivaldafényt megszokni és helyén kezelni az "egyszerű" emberek nagy többsége számára megoldhatatlan feladat, lélekben és fizikailag is bele szoktak rokkanni, lásd BBÉvi.
Végül: másfél éve a bruttó 1,5MFT-os RTL-nyereményem 62%-át kaptam kézhez, a helyzet azóta sem javulhatott. Namost az a havi 620eFt, ami leesik nekik, arra elég, hogy kifizessék az adósságaikat és egy kicsit összeszedjék magukat ott, ahol jelenleg laknak/élnek. Budapestre költözni? Ugyan! A lakást még megveszik hitelre, aztán mi lesz? Ki, hol fog dolgozni? Miből fogják fenntartani magukat? Erről van itt nagyba' szó, he!
bloodhound v2.0 2008.01.04. 11:24:26
egyébként meg, aki csillag születiket, vagy mit (egyáltalán: magyar keresk. tv-t) néz, továbbá blikket olvas (ami kb. ugyanaz, mintha pl. rtl klub legaljának nyomtatott formája...), az sikeres ember nem lehet.
aki meg 12 millió ft-ból akar új életet kezdeni itt, azt azért megnézetném orvossal...
craig 2008.01.04. 11:29:22
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.04. 11:33:53
Gálvölgyi akkor már nem volt gyerek, Kern viszont tényleg ilyesmi korú volt, mint az Árpi, szóval rá gondoltam.
"Azért nyert, mert:
1. kisgyerek
2. hátrányos helyzetű
3. határontúli
(Hasonló tendenciák a Megasztárban is felfedezhetőek voltak)"
Amit felsorolsz, az nagyjából igaz is, de a Rúzsa Magdis utalásoddal nem értek egyet. Ő ugyanis lakhelyétől függetlenül véleményem szerint allstar Megasztár győztes, tehát a három évad legjobbja. Amikor először meghallottam énekelni, akkor rögtön rávágtam, hogy kész, akár felesleges is másokat meghallgatni. Voltak ott más határontúliak is Erdélyből meg mindenhonnan, mégis kiszórta őket a jónép hamar, mert nem ez számított. Sőt, már az első Megasztárban is ott volt a Dér Heni, aki ugye ugyanabból a faluból érkezett, mint az Árpi, oszt valahogy mégse röpítette dobogóig a származása... Szóval azt hiszem most leginkább a "milyen kis aranyos" faktor számított, pláne, hogy még el is sírta magát a színpadon...
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.04. 11:36:10
nagygab 2008.01.04. 11:38:34
mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.01.04. 11:42:13
hát, ti sem vagytok sokkal különbek.
asztrov 2008.01.04. 11:45:17
trabant 601 · http://youtube.com/watch?v=Z3prOObnrmk 2008.01.04. 11:47:19
egyébként meg néztétek, úgyhogy ne nyavalyogjatok. Legközelebb telefon a kézbe, oszt szavazzatok!
És akkor a ti kedvencetek fog nyerni.
bloodhound v2.0 2008.01.04. 11:47:58
csak nem ingatlanközvetítőnél dolgozol? :)))
bloodhound v2.0 2008.01.04. 11:49:44
asztrov 2008.01.04. 11:50:23
úrilány 2008.01.04. 11:52:15
csak a rend kedvéért - nem mind a kettőt tőlem idézted;)
(nem szeretném, ha a második idézőjeles véleményt is nekem tulajdonítanák)
asztrov 2008.01.04. 11:52:39
arcfia 2008.01.04. 11:58:47
kevéske ez a 12 misi, többet is érdemelne
DEGEC 2008.01.04. 12:03:10
Night_ 2008.01.04. 12:11:23
De arra úgyis azt mondták, megtartják, hátha szétrohad a pár évi hóban, mire Árpinak jogsija lesz.:P
Nekem csak attól fordul fel a gyomrom, hogy Fábry és mindenki veri a tamtamot, de rohadt kiváncsi leszek, hol lesz az egész brigád, amikor ez a szerencsétlen kissrác még ágrólszakadtabb lesz a pünkösdi királyság miatt, mint amilyen anélkül lehetett volna valaha.
Felelősség.
Nem ismerik ennek a szónak a jelentését.
Közben pedig iszonyúan drukkolok ám neki, szorítok, hogy forduljon jóra a sorsa, hiszen megérdemelné, csak az a baj, hogy már sajnos kinőttem a mesékből, ráadásul egészen pontosan tudom, mit jelent a médiások szájából a "támogatás" szó...
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.04. 12:13:13
Bocs, ha félreérthető voltam...
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.04. 12:16:29
Az biza meglehet, ugyanis ő az állandó magyar hangja, nem is tudom, van -e olyan filmje Hugh Grant-nek, amit nem Buci szinkronizált, legalábbis az elmúlt 10 évben. Ugyanis bármilyen hihetlen, Stohl bácsi "mellékesen" színész, és nem is rossz, aki nem hiszi, az menjen el a Nemzeti Színházba, vagy nézze meg Bordás őrnagyként az M1-en...
Charlie Drop 2008.01.04. 12:31:44
párdőz, lehet a 80as évek végén, azt pl sosem felejtem el, hogy amikor ott jártunk(biza vmikor 90ben) másfél-millió dinárért vettünk egy rövidnadrágot, mert még átszámolva is olcsóbb volt. Meséltek nekem akkorról érdekes dolgokat és olyanok akik ott élnek, átélték azt is, meg még egy csomó más szörnyűséget
átlátó 2008.01.04. 12:43:51
Peppone Botazzi 2008.01.04. 12:48:53
...minden sorotokkal igyekeztek jól megmondani a tutit.
hát, ti sem vagytok sokkal különbek. "
Kedves mista!
Köszönjük hogy felnyittad a szemünk azzal hogy megmondtad nekünk a tutit arról, hogy milyen szánalmasak vagyunk mert megmondjuk a tutit...
hombre. 2008.01.04. 12:49:07
Charlie Drop 2008.01.04. 12:55:38
azért pattogak páran, mert Fábry nem palástoltan favorizálta a kissrácot...
úrilány 2008.01.04. 13:14:57
istentelen jól szinkronizálja Hughicát
(Fedor, nincs gond,csak nem szeretném, ha velem "vitatkoznának" olyanért is, amit nem én mondtam)
Peppone Botazzi 2008.01.04. 13:40:10
Host 2008.01.04. 13:42:03
nzozo 2008.01.04. 13:48:04
b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.01.04. 13:48:06
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.01.04. 14:13:51
"Náray Tamás valóban fajtalankodott Utasi Árpival a döntő után?"
"Kiszel: Donatellácskát szemelte ki a kis Árpi"
"Valóságshow a költözésről"
"Megjelent Utasi Árpi könyve! "
"Szegénység, nyomor! már majdnem eladták Árpikát az emberkereskedőnek. Életmentő volt a Csillag Születik!"
"Együtt látták Árpikát Nárayval egy meleg bárban!"
"Utasi Árpi apja adócsaló!"
"Jelentkezett Árpi igazi édesapja!"
"Nyilatkozott az Utasi család: nem verjük a gyereket"
"A Csillag Születik sztárja futás közben majdnem elhagyta a cipőjét"
neménvótam 2008.01.04. 14:27:09
De amúgy most mi a francért van ennek hírértéke? 2 napig róla dumálnak, utána 2 lehetőség van.
1. zsé +kap, bankba betesz, felsőoktatást finanszíroz. (sajna erre elég kicsi az esély)
2. zsé +kap. papa-mama szépen elkölt minden vacakra. 1 év múlva fókusz különkiadás, hogy ugyanúgy rosszul élnek, mint előtte, és tessék kurva gyorsan sajnálni és gyűjtést rendezni a gyereknek.
NemAnonim 2008.01.04. 14:31:44
Megdöbbentő! Otthona elhagyására kényszeríti a családja az RTL Klub sztárját
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2008.01.04. 14:37:44
"Egy szegény kissrác kapott egy kis pénzt."
Igen, de ehhez miért kellett estéről estére megnéznünk az egyre kínosabb produkcióit? Rengeteg szegény ember van még, ők is menjenek be csasztuskázni?: )
ööö
miről maradtam le? mikor hirdették ki, hogy ezt 'kell' nézni? mert én biza egyetlen részt se láttam belőle (tévém sincs immár három éve), most akkor nekem ebből bajom származhat?
pan77 2008.01.04. 15:05:48
Stohl egy szar színész, tőlem akármilyen színházban is játszhat! Lásd Meseautó, vagy más hasonló baromságok. Ugyanazt nyújtja mindig!
Amúgy felháborító, hogy folyamatosan nyomja őt az RTL, mert annyi tehetsége sincs a műsorvezetéshez mint egy darab fának! Kedvencem tőle: méltán világhírű Magyarországon! Ez mekkora baromság!???????
Árpi: csak az nem látja, hogy bunda volt, aki vak. Megnyerették vele, mert szegény kisfiú nehéz helyzetből indult. És ezzel aztán kifújt. Mert amikor igazán segítség kell neki, hogy hogyan osszák be a pénzt, hogy fialtassák, akkor nem lesz ott senki. És akkor persze, jön az egyszerű anya, az egyszerű apával és jól a seggére csapnak, úgy szegény gyerek még egy csokit sem kapni belőle. Na ez a szomorú!
Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.01.04. 15:08:24
pan77 2008.01.04. 15:09:03
Amúgy egyáltalán nem irígy itt sztem senki a kissrácra. Megkapta a lét, mert ő szorult rá legjobban. De sajnos ez nem fog rajta segíteni...
pan77 2008.01.04. 15:11:52
Kannás bor! :-)))) Olcsó és sok van belőle.
Bármilyen szomorú is, Árpinak akkor van esélye a "túlélésre" ha a szülei nélkül vág neki... különben borítékolható az eredmény.
Tengertánc (törölt) 2008.01.04. 15:18:50
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.04. 15:55:33
No, ezzel le volt fedve az egész műsorfolyam, hiszen más műfaj nem volt képviseltetve.
Nyilván kitalálták ezt rtl klubék: minél szélesebb a spektrum, annál nagyobb a nézettség. Mariska néni (idősebb korosztály) szereti a népdalt, a fiataloknak jó lesz a táncdalénekes, szélesebb rétegnek jön be a tánccsoport és még szélesebbnek a mesemondó kölök. Ki volt ez találva, na!
Az is hülye, aki bármely hasonló tipusú műsorra emeltdíjas számokat hivogat, mert elhiszi, hogy ő (is) dönthet.
A döntő már nem biztos, hogy variálva volt, az már mindegy ertéeléknek. A Kókusz-fókuszban bárkit lehet futtatni, showműsorokba meg az egész döntős gárdát szokás ilyenkor vinni. Tehát szerintem nem feltétlen igaz, hogy egy mesemondó gyerekkel utóbb kevesebbet lehet keresni.
A kölök győzelme viszont vérciki. Helyes, vagány gyerek, jól van, nadehát ezt ne keverjük már össze a tehetséggel! A bakterházas duma relatíve jól ment neki, de ezen kívül semmi mást nem tudott mutatni. A -számomra- legborzasztóbb momentum a Nyilas Misi monológ volt, amit pontosan úgy sikerült elővezetnie, mint a bakterházat. (Mindent úgy sikerült, mert nem tud mást, de egy népmesénél ez kevésvé kínos.) Vidám kurjongatásokkal, toppantásokkal fűszerezte a produkció, mit sem törődve azzal, hogy itten dráma van a darab szerint. A legszörnyűbb az volt, hogy ettől a T. zsűri le volt nyűgözve. (Mitől?!)Ahelyett, hogy azt mondták volna neki, hogy jól van öcsi, szopogassál savanyúcukrot, a drámai szerep nem neked való, ehelyett örömtüzeket gyújtottak, hogy hű + meg ha és milyen fantasztikus, hogy komoly irodalmi mű meg minden. (Mintha Móricz Zsigmondot zsűrizték volna, nem az előadást, komolyan.)
Nem a pénzt sajnálom szerencsétlentől, hanem hogy elhitették vele, hogy ő milyen nagyon jó és és tehetséges, szegényke nagyot fog koppani, amikor kiderül, hogy nem is annyira.
Másrészt azokat a résztvevőket sajnálom, akik hétről hétre láthatólag komoly erőfeszítéseket tettek a siker érdekében és még tehetségesek is. (4 for dance pl.)
Prophet 2008.01.04. 17:48:08
Árpád (merthogy, jegyezzük(!) 15-16) éves meg már lassan középiskolás lesz. Be kell vallani, nem egy géniusz, egyszerű elme, köszönhetően egyrész a világtól való elzárttságnak, meg valamennyire a családi hátterének. Egy fejletlen kis kölyök, a falusinál is falusibb. Szegényes volt a szókincse, nem igazán tudta kifejezni magát. Igen, nem, szavazzanak mindenkire, meg aki tetszett. Ezzel együtt nem sok eséllyel indul a cápák között. Nem rosszindulatból mondom, ezek a tények.
Ami pedig még rá vár, az rosszabb. Talán most úgy látja, ebből meg lehet élni, de jobban járna egy tisztességes szakmával, ha tanulna. És ha a tanulmányaira költenék, vagy tennék félre, meg is lehetnénk vele elégedve. Ha 6-8 millióból meg kölcsönből (bár hogy hogy valósítják meg) vennének vidéken egy házat/lakást. Most, amíg nagy a hírverés, valaki a reklám értékéért biztos segítené őket. Később már esélye sem lesz. De tartok tőle, hogy az lesz, mint a többi, hirtelen meggazdagodó szegénnyel: egy ideig élnek az álomvilágban, aztán jobban pofára esnek, és mélyebbre süllyednek, mint ahol voltak. És annak tudatában, hogy honnan indultak, ezt nehéz feldolgozni, főleg egy ilyen gyereknek, mint az Árpi. Naiv, és tudatlan. Friss hús.
blanco172 2008.01.04. 18:35:04
dr. HáziMacska 2008.01.04. 18:54:02
blanco172 2008.01.04. 20:01:06
Charlie Drop 2008.01.04. 21:40:03
No problem :)
Bár vot ilyen itt is, csak 40 évvel korábban :)