Nincs abban semmi titok, hogy utólag hallgattam meg a Kossuth (és csakazértsem Mr1!) szilveszteri kabaréját. Vagy súlyos betegnek, vagy súlyos mazochistának kell lennie annak, aki a rádió miatt képes otthon maradni szilveszterkor. Magányos dolog lett ez a rádiós kabaré, mintha egy nagy havas síkság közepén, sötét éjjel léptek volna fel a humoristák. Valahol Szibériában, ahol még a mókusok és a cickányok sem értik őket. Persze közönség az volt helyben, tapsolt is, röhögött is, na de nem is ez a probléma, hanem, hogy kik ülnek a rádió előtt ilyenkor? A kislábosból hideg pörköltet kanalazgató éjjeliőrök, vagy a paksi atomerőmű ügyeletesei?

A bevett válasz erre a kérdésre az, hogy a nyugdíjasok. No, de azt innen, a piros színű füles fotelemből megmondom, hogy a nyugdíjasok biztos nem röhögtek a dumaszínházas ifjúhumoristák drogokra, meg a számítógépes nyelvezetre utalgató poénjain. És az is biztos, hogy az egy főre jutó Pákós és Kiszel Tündés poénok száma itt volt a legmagasabb.

Anélkül, hogy szügyig süllyednénk a kabarétörténelembe, azt szögezzük le gyorsan, hogy volt olyan időszak, amikor a szilveszteri Rádiókabaré még eseményszámba ment, Polimer és Agfa kazettákra rögzítette a jónép az adásokat, és ezen az előkelő pozíción az sem rontott sokat, hogy a televízió szilveszteri műsora is ugyanolyan eseményszámba ment, vagyis erős verseny volt. De egyrészt mindez réges rég, egy messzi-messzi, Kádár-rendszer nevű galaxisban történt, másrészt a Kossuth hiába csinált egy egyenletes színvonalú, tulajdonképpen igényes kabarét az idei szilveszterre, nem volt ez különösebb esemény, nem volt ez kiemelkedőbb, vagy több, mint egy átlagos havi kabaré. (Hacsak nem mennyiségben, hiszen ritka hosszú volt.) Igaz, ma már a tévés szilveszterek sem mennek eseményszámba.

És itt csavarjunk egy kicsit a dolgon. Ugyanis a szilveszteri kabaré a Kossuthon még jelentéktelenségében is ezerszer értelmesebb volt, mint az utóbbi idők tévés szilveszterei - valamennyi csatornát együttvéve. Még mielőtt valaki óvatlanul ítélkezne, megnyugtatok mindenkit, a Kossuthon nyoma sem volt sem Sasjózsinak, sem a kiöregedett Markos-Nádas duónak, sem Uszticsnak, sem Kató néninek, sem falugyűlésnek. Volt helyette viszont az összes fellelhető dumaszínházas stand-up komédiás, Bödőcs, Beliczai, Kovács András Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi, sőt, még Badár is. Ők azért megbízható minőségben poénkodnak, úgyhogy ők alkották a műsor gerincét. Itt volt a L'art pour L'art, akik igaz, már legalább tíz éve kifáradófélben vannak, minden poénjuk és minden jelenetük egy tíz évvel ezelőtti jelenetre és poénra emlékeztet, de még így is frissebbek, mint Ihos József. Töltelékként és hagyományőrzésként azért volt egy-két többszereplős jelenet is a stand-upok közé ékelve, amiket színészek játszottak el, de ezek felejthetőek is voltak, látszott, hogy az egész műsort a dumaszínházasok viszik el.

És hát valahogy nem maradt ki Ayala és Brindisi sem, pedig nekem nem hiányoztak volna. De gondolom, kellett valami zenés betét, ami szellőssé teszi a 2 és fél órás műsort, a zene alatt ki lehet menni klotyóra, vagy szemen lőni a gyereket egy újabb pezsgősdugóval, esetleg petárdát dobni az alsó lakó erkélyére. És nyilván nem volt kéznél jobb, mint Ayala és Brindisi.

A fiatalokon kívül akadt néhány régi motoros: Maksa és Nagy Bandó rutinból lenyomták a dolgot, Sándor György viszont erős kezdés után kifogyott a poénokból. Éles István pedig rappelve parodizálta a politikusokat, ami azért hülye ötlet, mert így egyet sem lehetett felismerni közülük. Na jó, egyet.

És persze van egy pikantériája ennek a kabarénak: az elbocsátott Farkasházy. Nem tudjuk, milyen lett volna, ha a Farkasházy csinálja, különben is a történelemben nincsen ha, még a kabarétörténelemben sem. Egy biztos: már a 2005-ös szilveszteren is nagyjából ugyanezek a szereplők léptek föl.

A műsort meghallgathatja a Magyar Rádió hangtárában, itt.