Nem szokásunk ellágyulni, könnyes szemmel nyáladzani, de ilyenkor karácsonykor hadd essünk már ki egy kicsit a szerepünkből, és hadd nyomjunk egy barackot dicséretképpen A Társulat című műsor képzeletbeli kobakjára.

Van egy tipikus karácsonyi műfaj - biztos sokan utálják, én például gyerekkoromban gyűlöltem -, ami körülbelül úgy néz ki, hogy vonuljunk be egy templomba sok-sok énekessel, egy rakat kamerával, vásároljuk föl az összes gyertyát a miseboltból, vagy lopjuk el a sekrestyéből, mind gyújtsuk meg, hogy bevilágítsák az egész templomot, az énekesek meg daloljanak szép érzelmes dalokat fura merev pózban, miközben a kamera félkörívben kocsizva veszi őket. Hát ez az a műsor, amit meg lehet csinálni nagyon igénytelenre, csak megfelelően motiválatlan, kiégett, tehetségtelen dalnokokat kell szerezni hozzá, akiket egy művészlelkű, de idióta rendező irányítgat. A Társulat Adj békét, Uram! című ünnepi műsora nem így sült el.

A karácsonyi kiadásban a 'szereposztó show-műsor' döntőbe jutott szereplői énekeltek, persze tudjuk, hogy A Társulat válogatásaira nem csak amatőr dalosok jöttek el, de az ember mégis meglepődött, hogy ennyi titkos tehetséget talált a zsűri, akik simán megcsinálnak egy komplett karácsonyi koncertet. Sok-sok remek hang, karácsonyhoz illő érzelmes nóták (aki akarja, utálja, aki nem, az nem), Ave Maria, meg Adj békét Uram!, és maga a rendezés sem volt közhelyes, annak ellenére, hogy erősen ragaszkodott az ötvenéves hagyományokhoz, nagy újítások nem voltak, templom volt, millió lobogó gyertyaszál, és szoborszerű pózokba beállított énekesek. De jó volt ez így, nem kell mindig formát robbantgatni. A karácsonyi kínálat egyik legjobban sikerült műsora volt.

Az adás megnézhető itt.