Karácsony nincs Comment:com nélkül, Comment:com meg nincs retró nélkül. Régi hagyományunk, hogy megnézzük, mit néztünk az átkosban karácsonykor, amikor még csak másfél csatorna kábította a jónépet, vagy még annyi se, és amikor az ünnep még Mikrobival indult.
Szabály szerint a '77-es karácsonyt kéne felidéznünk, de most csalni fogok és inkább a '81-est varázsolom elő, mert az töményebb, zsírosabb, de ígérem, lesz sok közös pont '77-tel. Tényleg Mikrobival kezdtünk, nem kamuztam, de előtte azért volt még Műsorismertetés 2 percben, aztán Tévétorna. Ezeket a Tévétornákat akkoriban rohadt nehéz volt kivárni, de utána legalább jött a gyerekműsor. Először bemelegítésként a moszkvai bábmúzeumba látogattunk, ez nem volt hosszú, csak tíz perc, és utána végre Nagyeszű sündisznócska lovagolt Mackó bácsi hátán, a cinkék meg teli szájjal hahotáztak.
A sündisznócska igazi klasszikus volt. Lévay Sándor tervezte a bábokat és a díszletet, a Süsü figurái is az ő fejében születtek meg. A rendező pedig az a Kende Márta volt, aki a Futrinka utca néhány epizódját is rendezte. A magyar hangok között pedig nem csak színészek, hanem Sas József neve is szerepelt. Arra azért kíváncsi lennék, vajon mi volt a szerepe? Szóval A nagyeszű sündisznócska első epizódja ment 8:55-kor.
9:25-kor Fanfár című angol filmsorozat a zenéről, de megyünk is tovább, mert 9:50-kor kezdődött A varázsdoboz titkai. Kénytelen vagyok lelőni a poént, ezen az estén láthattuk először a Tündér Lalát, és teljesen kész voltunk a trükköktől, meg az óriásoktól, törpéktől. No, A varázsdoboz titkai azt mutatta be, hogy hogyan készült a Tündér Lala.
És még mindig nincs vége a délelőtti gyerekmatinénak. Kedvenc mesénket, Minden egér szereti a sajtot címmel kábé szintén ekkor mutatták be először. Volt benne Fruzsi, Samu, Nagy Macska Mágus, osztálykülönbségek az egérvilágban és Darvas Iván. Utána levezetésképpen egy olasz dokfilm, a Fény hegyei futott Afrikáról és egy NDK sorozat, az Álarcban.
Hosszú ebédszünet borult ránk, amelyben előkészítettük bélrendszerünket az esti bombázásra, és 15:17-kor kezdtünk újra Műsorismertetéssel. Napi kétszer volt Reklám, ebből az egyiket letudtuk 15:20-kor. Aztán a nyugdíjasok is megkapták a magukét, nehogymár csak a gyerekek. "Életet az éveknek" (így idézőjellel) 15:30-kor egyórás karácsonyi gálaműsorral jelentkezett, a műsorvezető a jó öreg Bajor Nagy Ernő volt. Aztán a nyugdíjasok visszabújtak a hintaszékbe a kockás pléd alá, és újra a gyerekeké volt a terep. 16:30-kor a nap második, és egyben utolsó Reklámja pörgött le, amit egyébként akkoriban nagyon szerettünk, gondolom pont azért, mert ritkán ment.
A tízperces reklámblokk után jött a nagy durranás: Süsü, a sárkány kalandjai. 24-én a második epizódot láthattuk, méghozzá először. Ugyanis. A Süsü nem sorozatnak indult, de akkora siker lett, hogy folytatni kellett. Szép komótosan el is készült a többi rész, így az első, ötvenperces Süsü egy sorozat első részévé vált végül. Egyébként az első Süsüt is karácsonykor mutatták be először, méghozzá '77 karácsonyán. Itt a kapcsolódás '77-hez. A folytatások évekkel később készültek el, úgyhogy '81 karácsonyára megvolt újabb 4 rész, Szabó Attila rendező nem kapkodta el a dolgot. Viszont van egy csomó közös pont A nagyeszű sündisznócskával. A bábtervező ugye ugyanaz, és a bábosok is majdnem ugyanazok. Például Meixler Ildikó mozgatta Sündisznócskát és a Kiskirályfit is, és mindkettőnek ő volt a hangja is.
A Bors nénit is ekkor mutatták be először, szóval '81 karácsonyára csupa olyan film jutott, amit addig soha, sehol, semikor. A Bors néni 17:10-kor kezdődött, jóval az ajándékbontás előtt, a fadíszítés, csúcsdíszaprítás, és halászléfőzés közben. Főszerepben az isteni Dayka Margit és a fiatal és szőrös Verebes István. A Bors néni után csúnya világ köszöntött a gyerekere, mert Beethoven IX. szimfoniája ment rohadt hosszan, örömódástul, Tokody Ilonástul. Aztán előre ledolgoztuk az esti zabálástól felgyűlő zsírhurkákat: Tévétorna 19:40-kor. Híradó nem volt, csak egy ötperces Hírek, előtte Esti mese a Frakk Karácsonyi angyalkák című epizódjával. Ugyanez a Frakk-rész ment '77-ben is - újabb közös pont. És végre 20:05-kor megjött a várva várt Tündér Lala, vagyis mese az emberszívű Laláról, aki ellopta a királyné jogarát és mindenféle élőlénnyé változott. (A korabeli Rádióújságnak ezt a kiváló képet sikerült elhelyeznie az ajánlóban, csodálkoznék, ha valaki ettől kapott volna kedvet a mesefilmhez.)
Erre a sokkra inni kellett, meg rátölteni a halászléből, nehogymár éhgyomorra fussunk neki a következő filmnek, úgyhogy a műsorszerkesztők beraktak egy olyan műsort, amit tuti senki nem nézett: a Karácsony képekben című kis összeállításban karácsonyi témájú festményeket mutogattak nekünk - fekete-fehérben. Mindegy, a lényeg, hogy 21:50-kor jött a nap sokadik csúcspontja: Zeffirelli Rómeó és Júliája, a szirupos zenével együtt. 0:05-ig tartott, férfiak nyilván elaludtak már a közepén (kellett az erő a másnapi zabáláshoz), a nők meg sírtak egyet a végén, aztán éjfél után mindenki ment aludni.
Bónuszként megjegyzem, hogy '81 karácsony 25-éjén a Sündisznócska, meg a Süsü folytatásán kívül láthattuk még a Szervusz Szergejt és A hétpettyes lovagot. 26-án pedig volt egy ötperces Makk Marci, aztán Gyere haza Mikkamakka!, miközben a kettesen újra vetíteni kezdték a Másfél millió lépés Magyarországon-t karácsony alkalmából.
N.Zoli 2007.12.24. 18:04:49
A minden egér szereti a sajtotot szerintem üti a Kunkori (akinek a farka kunkori:)
Kurvajó a kép a gyümölcs zseléről. Ezt a dobvozosat bírtam tolni kétpofára, korlátlan mennyiségben.
LEN 2007.12.24. 18:11:50
Amúgy BoKa!!!!
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.24. 18:14:36
A Rómeó és Júliát nem hiszem, hogy 11 évesen végig néztem...
kiricsizoli....boldog karácsonyt Neked!
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.24. 18:16:23
tévémentest:))))
poTomek 2007.12.24. 18:20:05
BoKa!
N.Zoli 2007.12.24. 18:21:47
Szergejt meg mindig szopatta az istálómester.
Kellemes Karácsonyt mindenkinek!
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2007.12.24. 18:32:40
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.24. 18:34:23
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.12.24. 18:34:55
Tudtam, hogy te értékelni fogod a zseléscukros fotót :)
potomek!
Igen!
Köszönjük, és mi is Boldog Kareszt kívánunk minden olvasónknak!
N.Zoli 2007.12.24. 18:43:05
Nadasurf (törölt) 2007.12.24. 19:01:38
N.Zoli 2007.12.24. 19:12:57
Ha már szóba kerültek a reklámok. Leó jégkrém. Ezt annyira csíptem, hogy a pálcáját rágcsáltam még percekig, mikor már elfogyott a jégkrém.
youtube.com/watch?v=Juvg_MJ4cuI
pocak 2007.12.24. 19:18:13
A Tündér Lala csudajó volt, A Süsüt nem tudtam soha nagyon megszeretni, de a Bors néni nekem vajh miért maradt ki teljesen? (A Károly bácsis besörözős Frakkra meg én is emlékszem.)
Virtual Hopper 2007.12.24. 19:21:10
Boli-Kari...
N.Zoli 2007.12.24. 19:23:20
Robson bá 2007.12.24. 19:37:55
Szabózé mai opciós extraajánlója meg király volt. Grat!
Zselés cukor jöhet minden mennyiségben.
perecember 2007.12.24. 19:44:12
dev/null 2007.12.24. 19:55:33
Flankerr 2007.12.24. 19:56:24
Lego, 87-től kb 94-ig nálunk is került karaáconykor 1-2-3 doboz..:) ömlesztve meg most is megvna, 5 évente leülök és összerakom őket..:)
Kekü a comment.com minden tagjának, és sok locsolót!
dev/null 2007.12.24. 19:57:58
:)
tomahawk 2007.12.24. 20:29:43
en imadtam az akkori reklamokat es nem csak azert mert ritkan volt, hanem mert akkor is jokat rohogcseltunk rajtuk. bontott csirke, forgo-morgo, hurka stb. 8]]]
Gestas 2007.12.24. 20:39:14
Már csak ezért megérte megcsinálni:)
Kurva idegesítő műsor volt,mintha direkt húzni akarták volna az időt a mese előtt!
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.12.24. 20:48:03
Manyizga (törölt) 2007.12.24. 21:39:43
madz 2007.12.24. 21:40:11
a Tündér Lala nekem valahogy kicsit nyomasztó
és van olyan ember, aki a tévétornát nem a fotelből nézte végig?:)
(a reklámok nekem a kilencvenes évek elejéig nagyon bejöttek, főleg a németek, de ez már off lenne...)
Csetmenszky 2007.12.24. 21:49:49
kalman51 2007.12.24. 22:37:57
perecember: azon a karácsonyon (se előtte, se utána) én is kaptam egy kis doboz Lego-t (a mai napig megvan), de csak úgy jutottak hozzá a nagyszüleim, hogy valami távoli ismerős a Triálnál (ez a cég forgalmazta akkoriban a játékokat) dolgozott...
torissrac 2007.12.24. 22:39:23
kalman51 2007.12.24. 22:47:13
sirtomi 2007.12.24. 22:55:27
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.12.24. 22:59:01
senki nem vitatott el senkitől semmit.
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.12.24. 23:03:38
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.12.24. 23:05:48
hú, nekem is rémlik valami. talán a virgács című gyerekfilm lehetett, vagy a pszt!
a pszt!-ben harsányi gábor volt a krampusz és sinkovics imre a télapó.
A virgácsban meg sörös sándor és szakácsi sándor voltak naplopó meg lókötő. meg persze egy csomóan mások is szerepeltek.
de persze nem biztos, hogy ezekben volt a vonatos jelenet... :)
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.24. 23:16:05
hiába...a kor, az kor:)))
Kopasz Szuzukis 2007.12.24. 23:17:35
madz 2007.12.24. 23:38:39
Falurossza 2007.12.24. 23:54:55
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2007.12.25. 00:07:40
N.Zoli 2007.12.25. 01:20:14
Szerettek látványos trükkökkel operálni tévéfilmben. csináltak Hofinak Hófehérke trükköket lekicsinytíve. meg ilyenekkel hősködtek, hogy a szereplő magával beszél megtükrözve. És volt valami televíziós mesék felnőtteknek, amibe bluebox, meg nagyítás, meg minden volt. De a csúcs a Pirx.
crazyfish 2007.12.25. 02:34:58
OKOS 2007.12.25. 04:17:08
Primavera 2007.12.25. 05:14:38
ftonyo 2007.12.24. 22:39:23
Sastól elvitatni a szinész titulust kissé necces, szinészebb ő, mint ma a Barátok közt - Jóban Rosszban szériák "üdvöskéi".
kiricsizoltan 2007.12.24. 22:59:01
ftonyo 2007.12.24. 22:39:23
senki nem vitatott el senkitől semmit.
" A magyar hangok között pedig nem csak színészek, hanem Sas József neve is szerepelt."
Hát nemtom, de mintha arra utalnál, h Sas nem színész.
Paranoid Android2 2007.12.25. 07:40:43
A Süsü meg a csúcs.
Sárkány ellen sárkány fű!
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2007.12.25. 09:16:48
Ami a bevezetőt illeti tényleg jól sikerült, és örülök, hogy a karácsonyi "kiadás" nem szürkült bele a hétköznapiságba. Persze valljuk be, a mindennapok egyhangú műsorválasztéka mellett, ez nem feltétlenül a szerző(k) hibája.
A TV-tornát egyébként jó magam is "műveltem", sőt egyik karácsonyra (vagy télapóra) még kaptam is a szüleimtől egy gyerektorna könyvet, és ezzel "túlóráztunk" a tesómmal.
A Süsü, meg az első (és szerintem az utolsó) olyan film(sorozat), aminek az ikszedik folytatása még nézhető is. A többi mozi, olyan mű-Süsü!!
KKKKKK 2007.12.25. 10:04:45
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2007.12.25. 10:10:24
Ezért nem foglalkoztunk a világtörténelemmel (sőt a politikával sem) ebben a fórumban:)))
crazyfish 2007.12.25. 11:00:56
jaq.noize 2007.12.25. 11:14:23
port.hu/pls/w/tv.prog?i_date=2007-12-24&i_ch=1&i_ch_nr=4
tv2: 12:05 Mikulásné kerestetik (am. családi film, 2004) (12)
rtlk: 15:05 Mrs. Télapó (Találkozunk karácsonykor!) (am. családi vígj., 2005) (12)
vagy ez csak szerintem ciki?
hagymácska 2007.12.25. 11:15:44
BOLDOG KARÁCSONYT! a BoKa nagyon minimál, ennyire ne spóroljatok má':P
Robson bá 2007.12.25. 11:36:24
crazyfish mindkét beírásával egyet kell értenem.A '80-as évek olyan kurvajó volt, hogy nem is lehet megmondani, hogy miért. Igen, még az olyan a szarságokat is lehet szeretni, hogy nem volt áram. Más világ, más értékrend, más időtöltések. A 90-esben meg már jött föl a hulladék a felszínre.
Persze gyanítom, ha nem akkor lettem volna kamasz-fiatal felnőtt nem így éltem volna meg. :)
on
Amúgy tényleg Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Gestas 2007.12.25. 11:40:04
Nem hinném,hogy én voltam az egyedüli gyerek akinek a tíví-torna nem jött be!
Azért azt ismerd el,hogy ezt a paródiát sporthoz hasonlítani,minimum túlzás!
Kellemes Karácsonyt!
KKKKKK 2007.12.25. 11:45:51
Nyomnád a Homárra a levelet mi, hogy háde még villanyóra sincs pedig.
De tény, hogy a leggagyib jelző is dicsőség valamilyen szempontból, és ad egy aranyos bájt neki (kb. mint a beszart csecsemő), és élvezettel nem, viszont röhögéssel emlékszem vissza, és hát ez is élvezet valamilyen szempontból.
crazyfish 2007.12.25. 12:09:22
Kellemes ünnepeket minden jóakaratú embernek!!
crazyfish 2007.12.25. 12:14:40
Lent kéne fociznom a "dühöngöbe" nem itt firkálgatni és a csiráknak magyarázni mi is volt...:-))))
KKKKKK 2007.12.25. 12:20:35
crazyfish 2007.12.25. 12:41:01
KKKKKK 2007.12.25. 12:50:36
bodza77 2007.12.25. 12:54:05
madz 2007.12.25. 13:05:02
crazyfish, egyébként CC Catch az illető hölgy neve! :)
N.Zoli 2007.12.25. 13:25:33
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.25. 13:36:24
akkor voltunk gyerekek. és punktum és jó volt.
crazyfish 2007.12.25. 13:53:33
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.12.25. 20:28:19
"A magyar hangok között pedig nem csak színészek, hanem Sas József neve is szerepelt."
Hát igen, így jár az, aki "intézmény" lesz, bármilyen előjellel. A maiak elfelejtik, hogy honnan is indult, pedig ő is szinész, játszott színdarabokban (főleg zenésekben), bármennyire is nehéz ezt ma már elhinni.
A minden egér szereti a sajtot lesz vasárnap reggel 9-kor az M1-en! Vagy nem. Vagyis hát a tévéújság szerint igen, a port.hu szerint viszont nem, mert akkor a Főtér lesz. Please help! Én azt a mesét fel akarom venni a gyerekeknek! Most beállítsam, vagy ne állítsam?
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2007.12.25. 23:11:55
és mit szóljak akkor én aki '81-ben még csak minusz 2,5 éves volt? :-D Mi voltunk az igazi átmeneti nemzedék, akik a a 80-as és a kilencvenes évek között nőttek fel. Se itt, se ott. Éppe a kettő között. De nekünk ez inkább jó volt, érezhettük az átkos meghitt fílingjét, és a kapitalizmus áldásait (minden kapható s még áramszünet sincs - annyiszor) egyaránt. Ti szívtok, mi meg csak a jót kaptuk. Pedig a 90-es évek sokkal gagyibb korszak volt, mint a nyolcvanas. A kttő között volt az élgető világ... egy röpke pillantra felcsillantotta magát, és hipp hopp el is tűnt :'-(
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2007.12.25. 23:13:05
Gazuzem 2007.12.27. 00:29:38
"az egész ház, és város, táncot jár, és virágos... áll a dáridó ,cslip cslapp csuplicsumm, megjött télapó" - ez volt a happy dal, de volt depreszziós hangulatú nóta a fagyönygről is.
Ma is megvan valahol a felvétel.
sixsixone 2007.12.27. 01:52:11
A Frakk összest megvettem dvd-n,de a besörözős rész valahogy nincs rajta nem tom mér.
Rules 80'évek!
bugocsigabiga 2007.12.27. 09:00:48
" crazyfish 2007.12.25. 02:34:58
Tündér lala kirélykobra volt, 11voltam, áter-páterként gellei kornél király volt, összes csukás forever,kedvencem a le a cipövel mintha rolam irták volna,mi vagyunk az átmeneti nemzedék,mi szivjuk a legtöbbet,...a reklámok szellemesek és kevésbé eröszakosak voltak..80' évek forever!!!! "
a tündér lala-t, nem véletlenül SZABÓ MAGDA írta?!?
szerinted?
N.Zoli 2007.12.27. 11:54:51
www.fo.hu/hu/film/akcios_dvd/magyar_film/tunder_lala_dvd
crazyfish 2007.12.28. 00:46:13
Balu424 2008.01.02. 16:09:29
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2008.01.02. 16:12:59
:D
azaz!!
Balu424 2009.01.03. 21:57:22
Ma 2009.01.03án volt a Duna TVben a Cimbora a Pite-dallal
www.dunatv.hu
Balu424 2010.12.12. 21:52:05
Balu424 2012.01.08. 10:26:09
www.youtube.com/watch?v=mXKiULY31dA
Tóth Ádám Ákosné Andi 2016.10.04. 14:31:07