A kórház a város szélén olyan volt nekünk az átkosban, mint a bűnbeesés, persze ezt akkor még nem tudtuk (ezért is volt olyan). Ez volt ugyanis az első kórházas sorozat Magyarországon, híre-hamva nem volt még Fekete erdő klinikának, az örökjáradék-reklámból előlépett Brinkmann professzorral és lófejű kedvesével, halvány fogalmunk nem volt még, hogy térdig lehet gázolni a Vészhelyzetben. Olyannyira más volt a Nemocnice na kraji města a Vészhelyzethez képest, hogy a sorozatról szóló Index fórum egyik betelefonálója szerint még a műtős jelenetek is lassúak és komótosak voltak, közben halkan csordogált az aláfestő zene - akkoriban még ezt értették feszültségen, ha egyáltalán gondolkodtak ilyesmiben.
Az alábbi videón megtekinthetjük a sorozat végefőcímét, ami szerintem nem sokban különbözik a főcímtől, az ugrás után pedig további érdekességek.
A Kórház a város szélén első, 13 részes szériáját 77-ben láthatták először a cseh és szlovák nézők. Ezt követte a második széria '81-ben 7 epizóddal. A rendező és a forgatókönyvíró ugyanaz a Jaroslav Dudek és Jaroslav Dietl volt, aki a Nők a pult mögöttet is elkövette. Egyébként készült 2003-ban is 13 széria, de hát az már nem az igazi, nincsenek régi Skodák, régi pulóverek és Blazej doktor is megöregedett. Zenék és filmrészletek letölthetők innen.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.12.17. 12:28:29
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.17. 12:39:22
Flankerr 2007.12.17. 12:45:20
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.12.17. 13:02:18
Egyébként ez érdekes kérdés, szerintem a műtőben inkább olyan a légkör, nem kapkodnak, nem ordítoznak stb. de ki tudja mit mond erre egy sebész :)
asztrov 2007.12.17. 13:31:04
szova doktor volt a főnök, blazsej a fiatal törtető geci, strosszmájer meg a vicces bölcs. esbeta nővér, volt olyan?
asztrov 2007.12.17. 13:33:16
fullmoon 2007.12.17. 13:41:26
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.12.17. 14:01:52
állítólag a németek a kórház a város szélénből vették az ötletet a feketeerdőhöz. ez a pletyka járja.
egyébként azt elfelejtettem beleírni a posztba, hogy a nyolcvanas évek elején jött be hozzánk a kórház a város szélén. pontos dátumot nem tudok még, de 83-ban már cikkeztek róla.
fullmoon 2007.12.17. 14:08:43
asztrov 2007.12.17. 14:12:27
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.12.17. 14:46:13
hát én se pontosan emlékszem. csak ilyen benyomások, meg képek maradtak meg, és persze a zene az egyből beugrott.
fullmoon 2007.12.17. 14:59:21
Nem gond lesz idő ismét felidézni a régi szép időket,csak egy kicsit másszemmel nézi az ember,....már felnőttként...
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.12.17. 15:10:20
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.12.17. 15:13:22
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.12.17. 15:14:52
andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2007.12.17. 15:29:14
Bocs, tudom ez most nem erről szól, de ezt fontosnak tartottam leírni. :-)
szinkrobi · http://iszdb.hu 2007.12.17. 16:15:47
"Az alábbi videón megtekinthetjük a sorozat végefőcímét, ami szerintem nem sokban különbözik a főcímtől..."
Hát tényleg nem sokban különbözik... ugyanis teljesen más :-)
Ez a főcímzene:
www.ceskatelevize.cz/specialy/nemocnice/audio/00-ustrednimelodie1.wma
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.12.17. 16:24:23
pedig meghallgattam a főcímzenét is :) be is linkeltem :)
N.Zoli 2007.12.17. 17:53:25
Akkor emlékszem egy kórházban kezelt jégkorongjátékosra, aki valamelyik dokinénivel, vagy nővérkével szszűrte össze a levet. Ebben a sorozatban hallottam először a "kollegína" szót.
Volt, hogy beteg voltam és otthon maradtam, szerdán délelőtt ismételték.
fullmoon 2007.12.17. 17:58:28
N.Zoli 2007.12.17. 18:56:57
N.Zoli 2007.12.17. 18:58:12
Poor Yorick 2007.12.17. 19:43:08
A jégkorongjátékos meg Elzsbeta Csenkova doktornőt szédítette amíg beteg volt, de mikor meggyógyult lelépett.
A fenti link szerint készül a 4. sorozat is!
Remélem, megveszik!
klackner 2007.12.18. 23:06:30
Ja, a Rex felügyelőhöz meg a Kántorból. És el ne felejtsük: a Boney M a Lénából lopta a Raszputyint :-)