A Sci-Fi Channel "rendes" évi minosorozatai elég hullámzó színvonalon mozognak, illetve, ha engem kérdez valaki, akkor a Battlestar Galactica című, valóban korszakalkotó mini és a Lost Room mellett igazán nagyot nem alkottak, de nem akarom, hogy a felbőszült Earthsea vagy Triangle fanok nekem essenek, így inkább nem mondok ezekről semmit. (És igen, a Taken is szar lett a végére, pedig milyen jól indult!) A legfrissebb mini, az Óz a nagy varázsló modern feldolgozása (Tin Man) azonban - talán a jó promóknak is köszönhetően - olyan nézettséget hozott az NBC Universal tulajdonában lévő kábelcsatornának, hogy ihaj.
Azt nem lehet tudni, hogy vajon a nosztalgia miatt történt-e, esetleg az írósztrájk miatt ültek le többen a tévék elé, mindesetre a háromszor másfél órás sorozat első részét írd és mond, 6,3 millió néző követte nyomon, ami a csatorna történetében abszolút nézettségi rekord. (Ilyen nézettségnek a CW Gossip Girlje úgy örülne, mint majom a farkának.) Emellett megdöntötte az összes korcsoportos rekordot is, így nagy az öröm a csatornánál, kár, hogy a kritikusok szinte egyöntetűen behánytak az új sorozattól. Mi kivárjuk, míg mind a három részt leadják, és csak utána értékelünk. Képünkön Zooey Deschanel, a sorozat főszereplője.
sélli 2007.12.04. 15:23:46
Triangle jó volt!
Bojtár (törölt) · http://bojtarok.blog.hu/ 2007.12.04. 16:56:37
Corwin 2007.12.04. 17:06:56
Másodszor: Tin Man rúlz.
Harmadszor: Zooey a csodák csodája:-)
Az első rész tetszett nagyon...