Érdekes fejtegetésekbe botlottunk a weben szörfölgetve, és kicsit el is keseredett webkettes lelkünk, mert nagyon úgy áll a dolog, hogy a kutyának nem kellenek már a júzerek feltöltött videói, haldoklik az igazi, amatőr videómegosztás. Persze ez nem azt jelenti, hogy a népek nem néznek videót a neten, sőt, csak éppen nem Pistike otthoni gitárhírós bénázására kíváncsiak.
A businesswek.com foglalta össze a dolgot, mi pedig zanzásítjuk menten magyarra, nehogy kimaradjunk már valamiből. Annak idején ugye ez az egész webkettes videómegosztás úgy működött, hogy az ember felvette a legjobb haverját, amint holtrészegen egy telefonfülkét abúzál, feltöltötte a YouTube-ra, adott neki egy jó címet, és kész. A népek meg jöttek, megnézték, megkommentálták, vagy válaszul feltették a saját cuccukat, és mindenki boldog volt. Gombamód szaporodtak az oldalak, az a közösségi site, ahová nem lehetett videót feltenni, nem is volt életképes, jöttek a mutációk, amatőrpornótól a esztergafetisisztákig mindenkinek készült oldal.
Igen ám, de jöttek a nagy tévék, és elkezdtek feltöltögetni előzeteseket, meg külön, dedikált csatornákat nyitottak, amiért fizettek is a YouTube-nak például, így kiemelt helyre kerülve olyan nézettséget kezdtek generálni, amivel egy mezei "tökönrúgott a gyerek otthon, a nejemnél meg pont ott volt a kamera" típusú anyag már nem vehette fel a versenyt. Egyre nézettebbek lettek a hírműsorok, egy felmérés szerint az amerikaiak 57%-a néz tévét a neten - nekik pedig egyre inkább minőségi tartalmat kell szolgáltatni, a házibarkács kora egyszerűen lejárt.
A tehetségesebb amatőrök egyre jobb minőségű cuccokkal jelentkeztek, majd múlt héten odáig is eljutottunk, hogy egy kifejezetten webre forgatott, de egyébként profi sorozatot a myspace-ről átvett az NBC (a címe Quarterlife mellesleg, a képet is innen nyúltuk), és ez megnyithatja a kapukat a többiek előtt is - ha így is lehet pénzt keresni, akkor minek venném fel a szomszéd lányának teregetését remegő kézzel? Inkább megkérem, hogy álljon modellt, és normális minőségben rögzítem a dolgot. Sajnáljuk a dolgot persze, mert így a büdös életben nem lesz még egy Star Wars kid, vagy a Britney Spears mellett könnyes sikolyokkal kiálló tini - és milyen jókat röhögtünk rajtuk, nem?
mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2007.11.22. 14:55:52
eredeti hülyékre mindig van/lesz kereslet.
tüske · http://ketertelmu.blog.hu 2007.11.22. 15:24:17
A szimpla hülyékre nem vagyok kíváncsi, akkor inkább legyen minél több minőségi tartalom.
Avenarius 2007.11.22. 17:40:07
hálistennek szerencsére nem így lesz. a körbeküldött vidióknak mindig lesz tere.
Freevo · http://delta.blog.hu/ 2007.11.22. 22:22:09
Neocon 2007.11.22. 23:12:20