- A TNT bejelentette, hogy Saving Grace című sorozatának második évadából levetít három epizódot december 3-tól kezdve, pedig nyárra tervezték a dolgot. Hiába no, a sztrájk miatt most lehet rekordnézettséget csinálni.
- Ugyan hivatalosan még nem erősítette meg a Showtime, de a Dexter harmadik évada igencsak be lesz rendelve, legalábbis ezt jelentette ki Robert Greenblatt, a csatorna elnöke. Örülünk neki, aztán legyen aki megírja.
- Az ABC húzott egy szokatlanul merészet, és berendelte a Dirty Sexy Money-t teljes évadra - jó, mondjuk most úgysem kell fizetni senkinek érte, szóval könnyű emberkedni, de hátha nem ez vezérelte őket.
- Katie Cassidy, a Hetedik mennyország című borzalmasan nyálas sorozat egyik szereplője is csatlakozott az "iszok és vezetek" táborhoz, kár, hogy még nincs 21 éves, azaz nem is ihatna alkoholt legálisan sehol az USA-ban.
- Michael Flatley, a táncvilág méltán legtöbbet szopatott önjelölt királya fellép a holnapi Dancing With the Stars-ban, leszed, megnéz, kiröhög.
- Colbert, még amikor elnökjelölt akart lenni vagy két hete, egy kalap alatt megkérte rajongóit, hogy adakozzanak a DonorsChoose.org szervezetnek, melynek célja, hogy tankönvyekkel lássa el az amerikai iskolákat. 10 nap alatt 59 000 dollár jött össze, a palinak tényleg adnak a szavára.
- Muhaha, a sztájk miatt ismételt esti talkshow-k nézettségi versenyében Letterman bácsi felvételről agyonvágta Leno méretes állát, igaz csak 700 000 nézővel, de akkor is.
- Lauren Conrad, az MTV The Hills című kvázi-reality műsorának sztárja kijelentette, hogy a sokat támadott doku-reality nincs előre megírva. Mi meg elhisszük neki.
- Wayne Newton nem nagyon táncikál már tovább, mert szarul van, pedig részt vett volna szívesen a Dancing With the Stars turnén. Nem is ezért tettük be a hírt, hanem ezért a képért, amire csak nagyon óvatosan tessék klikkolni, mert kiég tőle a szemük.
- Gabrielle Union csak szerepel majd az Ugly Bettyben, ha nem lesz sztrájk. Egy vadul bulizós csajt alakít, és ennek állítóléag örülni kell.
- A Bravo Tv legerősebb műsora, a Propject Runway című divattervezős reality szenzációs számokkal, majd' 3 milliós nézettséggel nyitotta új évadát. Érdemes belenézni mellesleg.
- Reality fanoknak igazi csemege lapul a link mögött: a The Amazing Race című istenkirály reality 13 oldalas jelentkezési lapja.
- Reggeli első kacagásunkat ez a kis szösszenet csalogatta elő: Gordon Ramsay legújabb realityjét ütik benne, de mint az állat. Király.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dzsuli 2007.11.19. 13:03:20
egyébként vicces, hát ennyit tanult abból a remek sorozatból?:D
Yeto 2007.11.19. 15:57:04
TexasRanger · http://www.cadillacdesert.blogspot.com 2007.11.19. 16:57:56
olcsóJános 2007.11.19. 18:58:05
viszont annál fontosabb hogy ő lesz lucy a dallasban.