Lesz két realitynk, az egyikben dagadt emberek izzadnak, a másikban énekesek izzadnak. Szóval mindkettő az izzadásról szól, mi mégis inkább A Társulatot ajánljuk, mert kultúra, meg közszolgálat, meg ilyenek (m1, 21:45). Mondjuk arra kíváncsi leszek, hogy a Nagy fogyásban ma melyik csapat nyer, remélem nem az lesz, hogy egyszer a piros, egyszer a kék, hetenként váltva, mert az bundagyanús lenne (Tv2, 21:00). Az m1-nek lesz még egy nagy dobása mára. Újra kezdődik a Bestseller Lévai Balázzsal, ma Umberto Ecoval beszélget a műsorvezető. Ha jól látom, akkor ez egy tavalyi adás ismétlése, de annyi baj legyen (m1, 22:45).
A Duna Gábor Pálra emlékezik a Kettévált mennyezet című alkotással, aki az 50-es évek elejének nyomasztó levegőjét szeretné mélyen letüdőzni, az dugja csak bele az arcát ebbe a filmbe (Duna, 20:35). A Cinemaxon A módszer című kamaradrámával érdemes megpróbálkozni (20:00). A filmet Marcelo Pineyro rendezte és végig ugyanabban a helyiségben játszódik, ennek ellenére a feszültség nem lanyhul egyetlen pillanatra sem, és a párbeszédek is jók. Pár elismerő szó a filmről itt. A Filmmúzeum dokfilmjéből megtudhatjuk, hogy miért a legnagyobb elnyomás alatt születtek a volt szocialista országokban a legjobb viccek (Sarló és kacagás, Filmmúzeum, 20:00). De maradhatunk is ezen a csatornán, hiszen műsoron van ma egy Vera Chytilová-film. Aki nem kap tengeri betegséget az imbolygó kamerától, és szereti az idióta főhősöket, az kattintson erre a békebeli cseh vígjátékra (Elakadás, Filmmúzeum, 21:30).
A késő esti kínálatban az RTL értelmes magazinja játszik még. A XXI. században ma egy magyar kémről lesz szó, aki az oroszoknak kémkedett a második vilgágháború alatt, de Sztálin mégis majdnem kivégeztette (RTL, 23:20). A súlyos hangulató japán mozik kedvelőinek pedig a Tony Takitanit javasoljuk, amelyet Jun Ichikawa rendezett, akinek látásmódja állítólag "Wong Kar-wai vizuális csendfilmjeihez hasonlítható" (Duna, 23:35). "Olyan, mintha az ember egy haiku filmet látna, mely szenzibilis, vizuális és teátrális. Mély poézis hatja át ezt a mai, friss, kortárs japán filmet, ugyanakkor mélyen él a japán hagyományokban." Mi ennél földhözragadtabbak vagyunk, csak annyit mormogunk két böfögés között: napicsajunk ebből a filmből Rie Miyazawa.
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.11.06. 18:17:42
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.11.06. 18:23:45
piroe 2007.11.06. 18:52:03
gulyaszoli (törölt) · http://gulyaszoli.blog.hu 2007.11.06. 18:56:46
Gabba 2007.11.06. 20:23:30
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.06. 20:23:30
bodobács 2007.11.06. 20:44:00
jazzbubu 2007.11.06. 20:49:29
Egy órás PASO koncert(A38)lesz az m1-n 0:30-tól.
bodobács 2007.11.06. 20:51:23
muslic 2007.11.06. 21:09:58
Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2007.11.06. 21:26:57
Neoprimitív 2007.11.06. 21:27:37
Pink Freud 2007.11.06. 22:24:58
N.Zoli 2007.11.06. 22:35:41
titok84 2007.11.06. 23:05:28
Mikka-Makka 2007.11.07. 02:03:52
végignéztem de azér letölteném magyarul is
2007.11.07. 09:00:15
Az Örökösben meg a drága műsorvezető azt mondta az oposszumra, hogy bűzös folyadékot lövell. Én azt hittem az a bűzösborz, az popsszum meg alszik, dehát holtig tanulunk:D