A sportot is néző ember már megszokta, hogy ha az olimpia vagy a futball-vb Amerikában vagy a Keleten van, akkor vagy rettentő későn fekszik, vagy ocsmányul korán kel. Az viszont ebben a pillanatban újdonságnak tűnik a számomra, hogy európai rendezvényt rendezzenek egészen lehetetlen időpontban azért, mert közvetítési jogait tengerentúliak birtokolják. Felfordult a világ, összekeveredtek az időzónák, kitört a káosz, ó, jaj.

Persze nem akarok mélyenszántó és/vagy magasröptű értekezésbe bonyolódni a pénz hatalmának egészségkárosító mivoltáról, értem én, hogy ki adja a dollárt, és miért, csak személyes bánatomat puffogom kifele magamból.

Amely tehát abból következik, hogy nem bírtam megnézni a Joe Calzaghe–Mikkel Kessler nagyközépsúlyú profiboksz-mérkőzést. A vitathatatlan bajnoki címért zajlott ez, az év meccsének neveznék sokan, és eléggé vártam. Viszont az csak éjféltájt, a közvetítés kezdetekor derült ki számomra, hogy a gála elejénél tartunk, a főmeccs hajnal fél háromkor lesz nagyjából. Cardiffban. Azért, mert az HBO – mármint az amerikai – a főnök, és arra vágyik, hogy Amerikában nézzék a műsort sokan, nem pedig a Sport2-n.

Na mindegy, a lényeg, hogy a walesi Calzaghe nyert, ezek szerint jobban bírja az éjszakázást, mint a dán Kessler. A cardiffi stadion 70 ezres közönsége nyilván remekül szórakozott, a hardcore rajongók is fenn bírtak maradni, a langyosakat meg úgyis kiköpi az Úr. Vagy megnézik ma délután az ismétlést.