Szoktuk szeretni a Kultúrházat, de most mégis kiosztunk a légirégészes riport összes stábtagjának egy tockost, méghozzá, ha lehet, kínai strandpapuccsal. Rózsa Péter egy légirégészetről szóló kiállításon járt, ez betűkre lefordítva azt jelenti, hogy lóg a falon sok-sok színes fotó, amiket a kamerának mutatnia kellene, merthogy a tévé az nem rádió. Minek küldenek ki egy rakat kamerás embert, ha egyik sem képes a fotókat fényképezni, csak Rózsa Péter tarkóját. Miért nem megy a terepre Rózsa Péter egy darab diktafonnal, két ceruzaelemmel, meg egy 60 perces kazettával, ami ezerszer olcsóbb, mint lírai etűdöt forgatni a műsorvezető úr gallérjáról.

Foglaljuk össze értelmesen, mit hiányoltunk. A légirégészet annyit tesz, hogy a levegőből mezőket, meg halmokat fényképeznek tudós emberek, mert onnan fentről, megfelelő időben nagyon jól kirajzolódnak például bronzkori falvak és temetkezési helyek nyomai. No, ilyen fotókból nyílt most egy kiállítás, a Kultúrház meg péntek este úgy tett, mintha tudósított volna. Odáig rendben is volt a dolog, hogy Rózsa Péter megkérdezte a tárlatvezető régészt, hogy na és ezen a nagy zöld mezőn mit kell észre venni. A régész meg minden fényképnél el is magyarázta, hogy ez a folt itt a ház, itt voltak a falai, itt meg az ajtaja, de az operatőr kollégák véletlenül sem a fotókat mutatták, pláne nem a fotókon látható kis foltokat, hanem a pókokat a falon, meg a régész száját, de azt legalább makróba'. Néha a kamerás emberek genyó módon a másodperc törtrészéig rámentek a történelmi jelentőségű foltokra, de mire a néző belőtte volna, hogy mi micsoda, addigra hopp, elkapták a képet. Szóval a Kultúrházból nem tudtuk meg, hogyan néz ki a magasból egy falumaradvány. Tudjuk, hogy ez egy stílus, kapkodni a kamerát, meg imbolygatni, de azért nem kéne síkhülyének lenni és szétszerkeszteni egy hagyományos, egyszerű riportot.

Jó, persze megint mi vagyunk a bunkók, mindent a tévéből akarunk megtudni, ahelyett, hogy felemelnénk a seggünket a fotelból, felraknánk a metróra és betolnánk a kiállításra.