Péntek ellenére akad néhány néznivaló a szobafogságban lévőknek, például Bill Murray főszereplésével az Idétlen időkig (20:20 HBO2), amiben a gyurmaarcú színész egy olyan időjóst alakít, akinek a legrosszabbja napja valahogy rögzül az időgépben és minden nap újra, meg újra lejátszódik, szopás.
Aztán este kilenctől indul a TV2 újabb próbálkozása, az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? (21:00) A helyesírási hibákkal sújtott promó után kíváncsian várjuk, hogy az egyórás műsorban hányszor vétenek. Illetve, hogy az Egy a száz ellen csúfos bukása után Sváby András magával tudja-e rántani a népszerűtlenség fortyogó mocsarába az elhasználódott Till Attilát. A romantikus hangulatban lévőknek a kvízshow vége után sem kell elkapcsolni, feloldozásként ugyanis leadják az Ennivaló a csaj (22:00) című vígjátékot Drew Barrymore-ral.
Én persze sokkal inkább szavazok a Steve Buscemi rendezésében, Ben Affleck kistesójával és a szépséges Liv Tylerrel készült Facér Jimmyre (21:45 HBO), vagy méginkább a Mulholland - Gyilkos negyedre (22:15 Duna), ahol egyre másra tűnnek el az emberek, de nem kell aggódni, mert a Nick Nolte majd jól kinyomozza, hogy miért és hová.
A szolid ivók is hazaérhetnek a Közel a mennyországhoz (23:35 m1) című Tonie Marshall-filmre, amiben Catherine Deneuve nem tudja feledni egyetemi szerelmét és nem veszi észre, hogy napifaszink, William Hurt személyében ott vár rá a boldogság. És van még valami, amit egyszerűen nem lehet kihagyni, a világ leghülyébb nevű jazz zenekarának koncertfelvételét a Duna TV-n: Marcin and Bartolomiej Oles Feat. Theo Jörgensmann (23:55), muhaha.
N.Zoli 2007.08.24. 16:55:00
youtube.com/watch?v=9hGlYT38DZY
Bill Murray nemrégiben ittasan vezetett Stockholmban egy golfmobilt és nem volt hajlandó megfújni a szondát, a vérvétel eredménye két hét múlva.
asztrov 2007.08.24. 17:04:54
Kobaljov 2007.08.24. 22:01:09
jazzbubu 2007.08.24. 23:38:42
Vigyázat:csak haladóknak!
www.ringringpromotions.org/2007/+20%20oles-eng.html
www.youtube.com/watch?v=YZHlGPQoZsI