Gondolta volna, hogy a táskarádiózás valaha ugyanolyan problémának számított, mint ma a graffittizés, a kutyaszar, vagy az autós-biciklis háború? Ha belegondolunk persze manapság is idegesítő egy-egy tahó, akinek csutkára tekert Mp3 lejátszójából erősen szivárog a zaj. Régen még durvább lehetett, ha táskarádióból, egy az egybe az arcunkba. Egyébként, ha hihetünk az akkori híreknek, Nyugat-Európában több helyen tiltották is a táskarádiózást pont a bömböltetők miatt. Szóval Magyarországon is kitört a háború, lássuk, mit kaptak cserébe a bömböltetésért az akkori táskarádiósok az újságíróktól. A probléma az ötvenes évek végén jelentkezett, de a hatvanas évek elején durvulhatott be, mert '60 októberében ezt olvashatjuk:

"Körülbelül másfél éve írtam a Dunaparton grasszáló jampecek ellen, akik ékes harci totemként táskarádiót himbáltak a vállukon. Ma már majdnem megbocsátok, mert ezek a készülékek nem szóltak, tekintettel arra, hogy legdrágább alkatrészük, a tranzisztor, hiányzott belőlük. A hazai ipar fejlődésével azonban ezek a masinák vidáman szólnak, sőt üvöltenek villamoson és eszpresszóban, utcán és zenés étteremben."

Az újságíró a rend kedvéért természetesen még hozzábigyeszti, hogy egyébként a táskarádió nagyon hasznos bír lenni (különben mi a fenének erőlködne vele a "hazai ipar", ugyebár) utazó ügynököknek, meg vízitúrázóknak. De a tranzisztor nélküli ál-táskarádiók vajon mik lehettek?

A táskarádió-probléma persze nem oldódott meg, sőt. '63-ban már így morgolódik egy másik sajtómunkás:

"A táskarádiókról gyakran esik szó mostanában, nem utolsó sorban humoreszkekben és - karikatúrákban. Ezekben az írásokban és rajzokban főképpen úgy jelennek meg a tranzisztoros táska- és zsebrádiók, mint napjaink huligán-viseletének részei, a cipzáras csőnadrág, a hülyegyerek-frizura és bőrmellény kiegészítő tarozékai - a kézből, vagy zsebből bömbölő, a gyanútlan járókelőkre vagy autósokra rárikoltó szerkezet, amely segít feltűnést kelteni és adott esetben még utcán twistelni is."

Persze ennek a cikknek is az a végső tanulsága, hogy egyébként, ha nem huligánok bömböltetik, hanem jólnevelt tevepásztorok a Szaharában és nem twistet hallgatnak rajta, hanem Déli krónikát, akkor a sivatagban lakó beduinoknak, meg az őserdei indiánoknak a civilizációt terjesztheti a hordozható rádió, kitágítja szellemük horizontját, talán még a szocializmus magját is elhintheti. Mondjuk az más tészta, hogy ma éppen úgy gondoljuk, hogy maradt volna inkább otthon a civilizáció a seggén, hagyta volna békén a tevepásztorokat. De a globalizációs paránál van egy izgatóbb, kínzóbb, megválaszolatlanabb és ötször súlyosabb kérdés: hogyan nézhetett ki a hülyegyerek-frizura?

Hogy összezavarjuk olvasóinkat, mindehhez tegyük hozzá, hogy egy '72-es felmérés szerint táskarádiója nem a huligánoknak volt, hanem többségében a magasabb iskolai végzettségűeknek és a szellemi foglalkozásúaknak. Na jó, a felmérés szépséghibája, hogy csak a 18 éven felüli lakosság körében vizsgálódott, akiknél mellesleg ekkoriban 800.000 táska- és zsebrádió volt.