A szerző a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola végzős hallgatója, és ezen a címen lehet neki gratulálni: ahorvath0520@bkf.hu.
3. FEJEZET: ÚTBAN 2004 ŐSZE FELÉ
A korábban már többször említett áttörés, amelynek köszönhetően újra nőni kezdtek a televíziós nézettségi adatok az országos hálózatokon, és amely újra ráirányította a külföldi társaságok figyelmét az amerikai sorozatokra, alapvetően két sorozathoz köthető: az ABC-s Losthoz és a Desperate Housewiveshoz.
Ahhoz, hogy megértsük, hogy az ABC hogyan jutott el ennek a két műsornak a legyártatásához, egészen 1999 nyaráig kell visszamennünk. Ekkor kezdte el a hálózat sugározni a korábban már Angliában óriási sikert aratott Who Wants to be a Millionaire? című vetélkedőt. Az ABC 1999. augusztus 16-án adta le a kvízműsor első részét, egy nyári próbának tartották a műsort, azonban hamarosan kiderült, hogy azért ez a vetélkedő sokkal több ennél. Eleinte az angol verzióhoz hasonlóan, ők is bizonyos időszakonként kezdték el vetíteni a műsort, azaz nem heti rendszerességgel tűzték műsorra, hanem például tizenegy egymást követő estén keresztül félórás részeket láthattak a nézők. A Who wants to be a millionaire? azonban olyan óriási siker lett, hogy az ABC úgy döntött, hogy a heti struktúrájába is beilleszti a műsort. 2000. január 18-án kedd este debütált először az új műsorsávjában, és innentől kezdve minden kedd este látható volt a műsor, nemcsak bizonyos időközönként. Nemsokkal később csütörtök esténként is ez lett az ABC állandó műsora, rá pár hétre pedig már a vasárnap esti ABC műsor is a vetélkedő köré épült. A műsor sikere ekkor még töretlen volt, a nézettségi lista első három helyén a kvízműsor heti három kiadása állt.
Az ABC-vel legutóbb az 1978-79-s szezonban történt meg utoljára, hogy a nézettségi lista első három helyét az ő műsorai foglalták el. 2000 őszén az ABC még szerda estére is betette a vetélkedőt, ezzel már hetente négyszer sugározta a műsort. Ezzel azonban túlexponálta a kvízshowt a csatorna, és a nézők a túl gyakori vetítés miatt kezdték elveszíteni érdeklődésüket a műsor iránt. 2001. júniusában az ABC-nek ki kellett vennie a műsort a struktúrájából, hiszen a 2001-2002-s szezonra 20%-ot csökkent a csatorna nézettsége az előző szezonhoz képest és 30%-ot a Who wants to be a millionaire? legszebb napjaihoz képest.
Ezzel azonban az egyik pillanatról a másikra teljesen összeomlott a csatorna műsorstruktúrája, hiszen az addigi húzóműsor esett ki a csatasorból. Ráadásul keletkezett négy lyuk a programstruktúrában, amit kapkodva kellett betömködni, és ez – mint utólag kiderült – nem is sikerült az ABC-nek. Innentől kezdve, egészen 2004 őszéig a csatorna nem tud kitörni a kvízműsor okozta depresszióból, egyetlen műsora sem tud kiemelkedő nézettséget elérni. Az 1999-2000-s szezonban még első helyen lévő csatorna visszaesik a harmadik pozícióba, ráadásul még az addig örök negyedik FOX is megalázza az ABC-t, amikor az American Idol harmincmilliós nézettséget produkál egyes adásaival.
A következő három alfejezet (3.1., 3.2., 3.3.) Bill Carter: Desperate Networks című könyve alapján készült.
3.1. „Ígéretes írás, de nekünk nem kell…”
2001 tavaszán egy Marc Cherry nevű, rég elfeledett forgatókönyvíró, aki évek óta egyetlen munkalehetőséget sem kapott a stúdióktól, meglátogatta édesanyját Los Angelesben. A CNN volt bekapcsolva, ahol a hírek egy kisvárosban élő Andrea Pia Yates nevű nőről szóltak, aki mind az öt gyermekét megfojtotta az otthoni fürdőkádban. Cherry a riport közben azon tűnődött, hogy lehet valaki annyira kétségbeesve, hogy a saját gyermekeit vízbe fojtsa. Erre édesanyja csak annyit mondott: „Én is közel voltam hozzá”.
Ez szöget ütött a forgatókönyvíró fejébe, és érezte, hogy ebből lehet egy olyan történetet írni, amit a tévécsatornák majd meg akarnak vásárolni. A leendő műsort mindenképp az HBO-nak szánta, ugyanis határozott elképzelése volt arról, hogy ebből egy igazán minőségi sorozatot lehetne készíteni. Maga is rendszeres nézője volt a Sex and the City és a Six Feet Under című sorozatoknak, és pontosan tudta, hogy ezek azok a minőségi programok, amelyeknek ő is a nyomdokába szeretne lépni. A nyarat újságolvasással és Oprah-showk nézésével töltötte, folyamatosan kereste azokat a történeteket, amely egy-egy karakter alapjául szolgálhatnának.
Formátumát illetően, az első epizód forgatókönyvét valahol két kedvenc műsorának, az előbb említett Sex and the City és a Six Feet Under keverékeként írta meg: a script ugyanis jóval hosszabbra sikeredett, mint egy félórás szitkom, de nem is volt egy klasszikus értelemben vett egyórás drámasorozat, ami a sorozat hangulatát illette. 2002 elejére már teljes erejével azon a kéziraton dolgozott, amit Desperate Housewives-nak nevezett el. Annyira jónak találta az addig megírt részeket, hogy biztosra vette: ez valakinek kelleni fog.
2002. augusztusára lett kész az első epizód forgatókönyvével, és ügynökén keresztül elküldte a CBS-nek, a FOX-nak, a Showtime-nak, a Lifetime-nak és persze az HBO-nak. Amikor a tévécsatornák megkapták a scriptet, furcsálták az egészet, ugyanis kétszer olyan hosszú volt, mint amilyen egy szitkom forgatókönyv lenni szokott, ráadásul olyan igazán közvetlen, „valaki-elcsúszik-egy-banánhéjon” típusú poénok sem voltak benne, így hamar lezártnak tekintették az ügyet.
Cherryt lesújtotta, hogy senkinek nem tetszett az általa zseniálisnak tartott anyag, ráadásul az ügynöke is feladta a Desperate Housewives ügyét, úgy döntött, nem küldi el több helyre. Az NBC-nek egyébként tetszett az írás minősége, de mivel 2003 őszére már jó pár női sorozatot berendeltek, úgy döntöttek, nincs szükségük még egyre (ezek közül egyébként később mindegyik megbukott). A Lifetime, amely a „cable’s network for woman” szlogennel hirdette magát, azzal utasította vissza a sorozatot, hogy egészen egyszerűen nem illik bele az addig felépített Lifetime brandbe. Akik a CBS-nél olvasták a scriptet, meg sem mutatták Les Moonvesnek, a csatorna vezetőjének, mert biztosak voltak benne, hogy nem tetszene neki. Így nem maradt más, mint az ABC, az akkoriban mélyponton lévő hálózat, akik kétségbeesve keresték a kiutat az egyre sötétebb és mélyebbre vezető alagútból.
2003 elejére már elég sok helyen megfordult a forgatókönyv, több ügynökség és független producer is olvasta, de senkinek nem voltak vele komolyabb tervei. Tony Krantz cége, a Flame TV olyan anyagokat keresett, amelyek jó alapanyagot szolgáltathatnak egy tévéműsorhoz, de még nem elég jók ahhoz, hogy egy tévécsatorna megvásárolja őket. Az ő cége segít úgy átalakítani a scripteket, hogy az felkeltse a hálózatok vezetőinek érdeklődését. Krantzhoz is eljutott a Desperate Housewives könyve, és ő volt az első, aki az első pillanattól kezdve szerette. Mivel korábban olyan műsorokon dolgozott, mint a 24 vagy a Sports Night, igen jó nevet szerzett magának a szakmában. Azok a forgatókönyvek, amelyekhez neki is köze volt, sokkal könnyebben jutottak át a hálózatok középvezetőin a felső vezetőkig.
Krantz első ötlete az volt, hogy talán meg kellene változtatni a címet, mert félő, hogy a célközönség jó része bele sem nézne egy ilyen műsorba. De Cherry hajthatatlan volt, azt mondta, hogy ez a cím, vagy semmi. Így a cím maradt, de Krantznak azért sikerült kisebb változtatásokat kieszközölnie, amellyel szerinte vonzóbbá tehetik a történetet a hálózatoknak. Cherry eredeti ötlete például az volt, hogy Susan és az új szomszéd, a jóképű Mike már az első epizód végén egymásra találnak. Krantz itt azt javasolta, hogy ezt el kell halasztani, mert így sokkal érdekesebbé tehető a sztori.
Mivel Tony Krantznak exkluzív szerződése volt a Warner Brothers filmstúdióval, csak a Warnernek adhatta el a Desperate Housewivest. A Warner viszont nem volt hajlandó kifizetni 30.000 dollárt epizódonként annak a Paradigm ügynökségnek jutalékként, akiknél Marc Cherry szerződésben volt. Így Krantznak ki kellett szállnia a további munkálatokból, mert nem akarta megszegni a WB-vel kötött szerződését. Az ötletei azonban jópár helyen átformálták a scriptet, és sokkal eladhatóbb formában került ki a kezei közül a Desperate Housewives.
Cherry ügynöksége a Paradigm azonban van annyira elismert tehetségközvetítő iroda, hogy az ABC dráma osztályának vezetője, Tom Sherman, minden nyáron leül velük, hogy meghallgassa a legújabb terveiket. Nem volt ez máshogy 2003 nyarán sem. A Paradigm munkatársa a megbeszélésen természetesen felhozta a Desperate Housewives ötletét, de azon kívül, hogy a cím felkeltette volna Sherman érdeklődését, nem igen foglalkoztak vele.
Közben azonban a forgatókönyvet, másforrásból ugyan, de megkapta Stephen McPherson is, a Touchstone filmstúdió vezetője. A Touchstone a Disney tulajdonában van, ahogy az ABC is. A Paradigm sem adta fel, újra elküldték a forgatókönyvet Tom Shermannak, az ABC-hez. Ekkor már Sherman vette a fáradtságot, hogy elolvassa, és miután befejezte, úgy érezte, ez volt az egyik legjobb forgatókönyv, amit valaha olvasott. Marc Cherry 2003. szeptember 15-én kapta telefonon a hírt, hogy a Touchstone megvette a forgatókönyvet, és mivel az ABC is legalább ennyire lelkes, jövő ősszel adásba is kerülhet.
folyt. köv.
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.07.20. 09:23:38
etiop 2007.07.20. 11:23:37
human · http://yummie.hu 2007.07.20. 18:49:17