Az MTV-nek eleve kellett egy másfél évtized ahhoz, hogy rájöjjön, ha pénze nincs is, de munkatársai ott csücsülnek egy kincses ládikán, az aranyat érő archívumon, ami ugye ingyen van. Ilyenkor persze fel kell emelni a seggünket a ládikáról, leverni a rozsdás lakatot, megnézni, hogy mi van a ládikában, aztán kipakolni. A komótos közszolgálati csatornának el is ment erre pár éve. Szimpla archívumguberálós bohóckodásnak indult a Csináljuk a fesztivált! is, de végül meglepő módon egy tűrhető buliba torkollott az egész. A retróérzésre és az archív anyagokra sikerült ráépíteni egy viszonylag friss dalolós, szavazós műsort sztárokkal, csillogással és nagyzenekarral. Még az Illés szám közben kacsintgató Stohl Bucit is megszerette egy pillanatra az ember.

Ráadásul pont Lévai Balázsnak és a Dob+Basszusnak (na jó, a Megasztárnak is) köszönheti az MTV, hogy a fiatalabb nézők nyitottabb része már nem hány azonnal maga alá a régi táncdaloktól, és már nem tartja annyira nyálkásnak ezt a műfajt, mint azelőtt.

Egy másik, halvány táncdalfesztiválos próbálkozást azért most kaparjunk elő a bukott műsorok szemétdombjáról. A Szenes-turné című roppant egyszerű és igénytelen road-és hakni-show nem saját gyártás volt ugyan, hiszen az Interaktív, Sváby cége adta el az MTV-nek, de tanulságosan gyatrára sikeredett. A Szenes-turnéban nem is az volt a legidegesítőbb, hogy a régi énekeseknek már nem volt hangjuk, hanem az, hogy azokat a slágereket, amelyeket annak idején a Stúdió 11 adott elő hatalmas létszámmal, megpróbálták pár tagú zenekarral letudni lakodalmas stílusban. No, a Csináljuk a fesztivált! a Show and Game Produkciótól rendelte a közszolgálati, ők pedig valamiért ügyeltek a zenei részletekre. Ha a nóta megkívánta, akkor nem spórolták ki mögüle a nagyzenekart tokkal-vonósokkal, fúvósokkal, dobbal, kongával és a flitteres frakkban hadonászó karvezetővel, ahogy az normális helyeken szokás. De hogy ne legyen felhőtlen az örömünk, mindehhez gagyiba hajló, ritka csúnya és áttekinthetetlen díszletet sikerült építeni, amelyben a nézőnek újra és újra meg kellett keresnie az előadót a sok izgő-mozgó színes folt között.

A döntő újból meggyőzött minket arról, hogy Harsányi Leventét hiba volt összeboronálni Korda Györggyel. Elvileg attól lenne különleges ez a páros, hogy Levente folyamatosan favicceket esztergál minden önkontroll nélkül és szívatja Kordát, aki erre bután néz és semmit nem ért az egészből. A baj csak az, hogy Harsányi vicceit én sem értem, illetve inkább nem akarom érteni, addig jó nekem - ki akar a szombat esti döntő legelején tövig lefáradni. A lényeg, hogy ketten együtt képtelenek voltak arra, hogy fergeteges, felszabadult show-hangulatot teremtsenek, akárhogy is erőlködtek.

Ugyanígy érthetetlen volt, hogy Balázs Klárinak, Aradszkynak, Pajer Öcsinek és Dollynak miért éppen ezt a Zoltán Erikás, Romanticos ratyiegyveleget kellett eldalolnia az est fénypontján, miért nem lehetett a kommerszen belül értelmesebb dalokat találni. Ettől függetlenül a döntőbe jutott számokkal és előadókkal semmi baj nem volt, habár ez elsősorban a szavazó nézőknek köszönhető. Hogy a győztes sláger mennyire és miért érdemelte meg az első helyezést, azon lehet sokat vitatkozni, de vajon jól láttam, hogy hosszú ideje ez volt az első olyan zenés műsor, ami nem tehetségkutató volt, és mégis élvezték az énekesek?