Az Entertaiment Weekly villanyújságja szedte össze egy jó kis cikkben az amerikai tévétörténelem eddig látott legszerencsétlenebb apafuguráit, mi pedig úgy gondoltuk, hogy jó móka lenne leközölni azokat, akikkel mi is tudunk azonosulni, illetve láttunk valamelyik hazai adón. Ezen felbuzdulva arra kérjük a kommentelőket, hogy mailben küldjék el javaslataikat a magyar sorozatok idétlen és rossz családfőire, (akár rövid indoklás kíséretében) mi meg megírjuk majd jól.
1. Al Bundy (Ed O'Neill - Rém rendes család). A "lúzer" szócikkhez akár a fényképét is ki lehetne tenni a szótárban. Minimálbérért árul cipőt, otthon nem kap enni, a felesége szarik a fejére, a gyerekei dettó, ha elmegy a kocsmába, lecseszik, mint a pengős malacot. Ettől függetlenül szereti a kedves nejét, a buta lányát és permanens kangörcsbe merevedett fiát is. Al nem csak attól jó, hogy jó karaktert írtak neki, hanem attól is, ahogyan az egyébként kiváló drámai színészként is ismert Ed O'Neill megjeleníti.
2. Tony Soprano (James Gandolfini - Maffiózók). Igen, a kőkemény maffiózó, aki otthon már korántsem tud akkora fegyelmet tartani. A lánya az első pár évadban kiröhögte és mindent megtett annak érdekében, hogy infarktust kapjon, a neje beleunt az elhanyagolt olasz háziasszony szerepkörbe és először a pappal, aztán egy echte olasz bérgyilkossal flörtölgetett, és akkor még nem is beszéltünk a rakás szerencsétlenség fiáról, AJ-ről, aki apjától mindössze a pánikbetegséget örökölte, más tulajdonságát nem, ráadásul ott van még a kedves mama és a nagybácsi is, akik el akarták tenni láb alól. James Gandolfini káprázatos alakítása volt, kívánjuk neki, hogy még sok ilyen szerepet kapjon.
3. Anthony Cooper (Kevin Tighe - Lost). John Locke kedves apukája nem is annyira szerencsétlen, mint inkább egy szemétláda. A saját fiától elcsaklizott vesével boldogan szélhámoskodik tovább, miközben a saját temetését is megrendezi, hogy így lépjen le az albán maffia elől. Ha ez nem lenne elég, álljon itt két vaskosabb spoiler a harmadik évadból (tessék kijelölni): annak idején Sawyer néven futott, így ő tehető felelőssé a mi Sawyerünk családjának haláláért, ráadásul a saját fiát is képes volt kilökni a hatodikról. Kedves ember, kétség nem fér hozzá. Kevin Tighe tökéletesen hozza a behízelgő külsejű, de velejéig gonosz fazont.
4. Jockey Ewing (Larry Hagman - Dallas). Az űbergonosz déli olajmilliomos. Ha volt is egy jó cselekedete a sorozatban, senki nem emlékszik rá, csak a felesége, a fia, a szeretői, a testvérei és a családja ellen elkövetett galádságaira. Kétszer is lelőtték, mégsem halt bele, és abba a töménytelen mennyiségű piába sem, amit a képernyőn legurított. Képes volt mindenkit átvágni ha érdekei úgy diktálták, kész csoda, hogy a fiai túlélték a gyermekkort. Larry Hagman ennek a szerepnek köszönheti, hogy még nem felejtették el a nevét.
5. Jimmy Cooper (Tate Donovan - Narancsvidék). Pedig milyen cool faterja volt Marissa Coopernek, csak aztán kiderült, hogy a pénzéhes nej igényeinek kielégítésére és a saját szórakozására annyit sikkasztott a newporti gazdagoktól, mint Kulcsár Attila a KH-tól. A lyukak betömögetése ment egy ideig, aztán jobban látta elhúzni a színről, de előtte még megpróbálta tönkretenni legjobb barátja házasságát és a lánya életet is, nem is beszélve a felesége álmairól. Tate Donovan kábé annyira volt jellegtelen volt ebben a szerepben, mint maga a karakter.
6. Paul Young (Mark Moses - Született Feleségek). Lássuk csak. Tulajdonképpen megölte a fia biológiai anyját és segített a nejének a nyomok eltüntetésében. Agyonvágta a szomszédasszonyt is. Ki akarta nyírni a fia biológiai apját, de ez nem nagyon jött neki össze. Amikor a gyerek kényelmetlen kérdéseket tett fel, és pisztollyal hadonászott a lakásban, diliházba dugta. Végtelenül kedves ember. Mark Moses pont annyira gecin néz, amennyire a szerep megkívánja, bárcsak Eva Longoriába szorult volna ennyi tehetség.
Dallas 2007.06.19. 13:42:33
asztrov 2007.06.19. 13:47:32
a második helyre én betolnám vágási ferkót a szomszédból, mert ő a második legszerencsétlenebb...:)
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.19. 13:54:38
A magyar tévétörténelem legszerencsétlenebb férfi sorozatsztárja szerintem: Az erdész (Trokán) a szomszédokból. Otthagyja a felesége (aki ráadásul hol dolgozik...), teljesen befordul és felköltözik a hegyre egy öregemberhez. Aztán egy ronda újságírónő is kidobja, amikor udvarolni akar neki. Szánalom.
sixx · http://comment.blog.hu 2007.06.19. 13:57:08
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.19. 13:58:48
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.06.19. 14:11:09
indawood 2007.06.19. 14:13:07
a neje alapból csalta a bátyjával, majd egy gyereket is összehozott neki grátisz az (immár) néhai bátyuskától, akit ő sajátjaként nevel, majd többször is elveszít amikoris a kikapócs nejecskéje megcsalja/elhagyja több ízben is. aztán: egyszer lép félre a szerencsétlen, de akkoör is sikerül utódot nemzenie az ex-szeretőnek, aki (ajajj) megboldogul a férjével együtt, így andrisunk megkapja nevelősdibe a mindaddig ismeretlen leánykáját, majd miután b. neje ismételten egy újabb faszival hentereg permanensen, -aki mellesleg andrisunk gyerekkori 'barátja'-, egy hajtóskurvával bír vígasztalódni, ami még nem is lenne önmagában akkora kuriózum, de az, hogy ezek után még a 'ház' orra előtt fel is karolja a szerencsétlen ribit...hát ennél már csak az a nagyobb lúzerség, hogy hiába alakítja a ribit a valaha jobb napokat látott xantus barbi, jelen esetben nem nyújt színvonalasabb esztétikai élményt, mint egy real repedtsarkú -szintén- szerencsétlen lúzer 'utcanéni'...
nah ezt nevezem én karriernek, xal mindent egybevetve: berényi andrisunk biztos befutó, már amennyiben az 'igazi sorozat-lúzer' kevéssé megtisztelő címére aspirál...big-big lol:D
N.Zoli 2007.06.19. 14:14:57
Vagy Mézga Géza, esetleg Kukori.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.06.19. 14:15:47
Lúzerek
- Faragó apuka (Ernyei Béla, Benedek Miklós) / Szeleburdi család
- Veszprémi Béla (Bodrogi Gyula) / Linda
- Szép Károly (Ádám Tamás) / Família Kft.
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.06.19. 14:24:07
vicc1 2007.06.19. 14:27:01
bugris 2007.06.19. 14:34:09
Gecc 2007.06.19. 14:34:32
N.Zoli 2007.06.19. 15:07:23
sixx · http://comment.blog.hu 2007.06.19. 15:09:38
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.06.19. 15:13:35
Ez nem spoilerezz-és már az rtl leadta régen ezt a részt meg a hogy voltban is leirtad
bugris 2007.06.19. 15:13:59
Fega 2007.06.19. 15:27:52
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2007.06.19. 15:44:54
[HEJ] 2007.06.19. 16:21:09
MezgaAladar 2007.06.19. 16:28:28
gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2007.06.19. 16:54:33
vicces volt, amikor Jockey szeme elott kellett akciozniuk :)
Toymao 2007.06.19. 17:19:51
Amúgy egyetértek FeGával, bár Ari Goldot nem azért szeretjük, de faterként abszolút helye van a listán: Tanítása lányának: "No swearing. 'cept for Dady." + A lánya udvarlóját meg jól elküdte Kazahsztánba forgatni sok hónapra. (Vasárnap kiderül, mit csinál eddig még nem szereplő fiával.)
Hug it out, bitches.
Gestas 2007.06.19. 17:23:00
Toomi 2007.06.19. 17:43:16
Kyntea 2007.06.19. 17:44:14
etiop 2007.06.19. 17:46:25
Tényleg furcsa, hogy nem Sean McNamarat említetted, az ő elsőszülöttje is a legjobb barátjától van, aztán a felesőge elhagyta, mert az megszánt egy rákos nőt, aztán amikor összevagdosta magát, persze neki kellett összevarni, a tetejébe SPOILER még egy törpével is megcsalta SPOILER. A fia meg a travikat szereti.
mohaa 2007.06.19. 20:17:20
Láttam eredeti hanggal is és tök ugyanaz.
Tényleg azon kevés szinkronok egyike, ami nagyon jól sikerült.
na és ez a fej!!! zseniális! :)
egyébként Ed O'Neill tényleg jó színész. abban a nyomozós sorozatban is jó volt, pedig az teljesen drámai szerep volt, semmi hülyülés.
Mostly Harmless 2007.06.19. 20:21:50
Ed O'Neill zseniális. Mielőtt színész lett, szociológiát tanított. Aztán színész lett, és továbbra is szociológiát tanított. =}
Seraphin 2007.06.19. 20:45:11
ellenben Cliff Barnes egy rakás szerencsétlenség volt, gyakorlatilag Dzsoki ellenlábasaként mindig pórul járt, nőkkel meg pláne nem jött ki, kizárólag az apja emlékének tudott élni (Tintás Bárnsz) és mindenki csak szánalomból viselte el. Volt egy lánya asszem.
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.06.19. 22:11:41
Igen de amikor Cliff Barnes főldgáz lelőhelyet talált akkor rendbe jöttek a dolgai
Gestas 2007.06.19. 23:06:01
Santiago Segura az isten!
N.Zoli 2007.06.20. 00:03:28
Mindig az olajvállalkozók bélja volt a legjobb, ott mindig balhé volt Barnes és a Ewingok között. Kedvencem meg az öreg Joke üzlettársa volt úgy hívták, hogy Punk Anderson. Dzsoki nem volt lúzer, mindig valami nővel feküdt szállodai szobákban, szatén ágyneműben, viszkivel a kézben és keményen üzletelt. Sokat lógott a telefonon, azok voltak a kedvenc záróképeim, mikor Jockey lerakta a telefont az irodában és egészképernyős röhögő fejét kimerevítették, ilyen volt egy csomószor. Egy lúzer nem így marad meg a köztudatban.
N.Zoli 2007.06.20. 00:06:08
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.06.20. 00:08:59
sixx · http://comment.blog.hu 2007.06.20. 05:21:12
Tengertánc (törölt) 2007.06.20. 09:02:50
toi 2007.06.20. 10:32:10
nincs ellenfele.
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2007.06.20. 12:46:48
...de aztán jött a gonosz, ám szemtelenül jóképű "Öreg Dzsokk", és elszedte a földeket is, meg Tintás nőjét is.
:(((
Ed O'Neill tényleg jó volt a nyomozós sorozatban is (Dragnet-Gyilkossági akták), kár, hogy már nem adja éjszakánként a TV2.
:(
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2007.06.20. 12:49:25
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2007.06.20. 12:50:16
neander · http://kalozblog.blog.hu 2007.06.20. 13:17:28
huligánpalánta 2007.06.20. 14:01:18
ezért a következőkre szavazok:
- BK: Berényi András (csatlakozom indawood-hoz :)
- Szeress most: Pintér Ferenc (nem részletezem)
- Szomszédok: Vágási Ferenc (úgy emlékszem mindig le volt égve..)
- Família Kft.: Szép Károly (sztem nem kell magyarázni miért :)) de a szomszédja is jöhet, hirtelen nem ugrik be a neve.
A Jóban rosszban kimaradt, mivel még egy részt sem láttam belőle, de majd valaki megírja helyettem, hogy ott ki az ügyeletes lúzer. :))
Kozika · http://www.k-1.hu 2007.06.21. 09:51:14
szerintem az all-time magyar szinkron top 10-ben benne van bundy magyar hangja, közvetlenül ford fairlane után.