Közel a 2006/2007-es NHL-szezon vége, még néhány meccs, néhány nap, és kezdődik a nagydöntő, és hálistennek mindent meg lehet tekinteni a sportegykettőn ügyesen. Akár éjjel, élőben, eredetiben, akár másnap, magyarul. A jégkorong az a kivételes sportág, amelyet hazai kommentátoraink közreműködésével követni jó igazán. Azért, mert van Spiller István.
Egyre inkább belehabarodom a hokiba, írok is róla néha, de igyekszem szerénynek maradni. Például, mert az információ, ami esetleg birtokomban van, vagy amit meg bírok szerezni, nemhogy a század-, az ezredrészével sem ér fel annak a horribilis tudásnak, ami Spiller szakkommentátor tulajdona.
Nincs szituáció, nincs arc, amelynek lezajlása-feltűnése kapcsán Spiller ne idézne fel és osztana meg visszakézből a publikummal valami abszolút adekvát pluszt. Amit mond, okosan, rokonszenvesen mondja, ott és akkor, amikor kell. Nemcsak azt látja, mi történik a jégen, hanem azt is, miért. Sokan mondják, amerikai fociul is ugyanígy tud – ezt nem csekkolhatom, egyik futball sem érdekel. Lehet, hogy a rengeteg értelemhez kéne érzelem is, Spiller szenvtelen, de végső soron jól van ez így. Nem muszáj mindenkinek sikoltoznia.
A sportközvetítés nehéz szakma, a szimpatikus tévés eleve alig létező emberfajta, már akkor sem hemzsegtek a pályán – illetve a pályák mellett – a tényleg okosak-szellemesek-frissek, amikor alig telesportnyit kellett volna belőlük összegyűjteni. Aztán lett annyi sporttévé, mint a nyű, és a szakkommentátor intézményét is honosították. Ebből pedig nyomasztó verbális ámokfutások következtek, egyszerű elméjű állástalan edzők, nyomasztóan közhelybajnok újságírók, beszédképtelen szabadnapos sportolók közreműködésével.
Éppen csak azt nem kapta-kapja meg a néző, amiért az egésznek értelme lenne: hogy olyan dolgokat vétessenek észre és ismertessenek meg vele, amelyeket magától nem tud, amelyekről az életben nem hallott. Becsüljük meg Spiller Istvánt.
Toomi 2007.05.19. 14:58:06
Senderos 2007.05.19. 15:26:48
nadivereb 2007.05.19. 15:28:32
ttibike 2007.05.19. 15:30:01
Märton Hellstörm · http://thekillingscreens.com 2007.05.19. 15:34:59
csak megerősíthetem az nfl-es részt...
RCH 2007.05.19. 15:49:17
Spiller for President!
ettumifilii 2007.05.19. 16:09:31
voronoi (törölt) 2007.05.19. 16:40:15
Zsolt183 2007.05.19. 16:54:37
Lehet, h sokat tud, de a tévében beszélni is tudni kell. Török Péter például zseni.
báró Leopold 2007.05.19. 17:05:43
Cold Heart 2007.05.19. 17:12:12
A többi felsorolt kommentátor jó, de még kiegészíthetnénk Kurucz Lászlóval (snooker, pool) a sort.
vernarancs 2007.05.19. 17:18:54
elef 2007.05.19. 19:14:08
Török Péter például sztem egy nemzeti kincs:) főleg NBA szakkomentátor a Sport1/2-n, és azon túl, hogy az utóbbi 50 év minden csapatának és játékosának statisztikáit csípőből vágja, nagyon nagy arc, és azért tud vmit a játékról is... 1ébként amennyire tudom, az 50-es évekbeli magyar focitörténet és ki tudja még, mi minden avatott szakértője.
Aztán ott van Szabó Gábor (Eurosport atlétika, tenisz stb. kommentátor), aki Mo. messze legjobb sport-kommentátora. Szakértelem, naprakész információk, jó duma... és nyilvánvalóan lejön, hogy igazi mániás atlétikabuzi:)
nadivereb 2007.05.19. 19:20:00
GGG77 2007.05.19. 19:21:11
Török Péter viszont szimpatikus, rengeteget is tud, kár, hogy csak a mondatai 1/3-át értem.
Senderos!Azt azért ne felejtsd el, hogy az NFL, NHL rajongók összesen tesznek ki annyit, mint a futballszeretők egy ezreléke. Portugáliában viszont iszonyú szoros a bajnokásg idén, a Porto, a Benfica és a Sporting között, holnap dől el minden.
GGG77 2007.05.19. 19:22:51
mohaa 2007.05.19. 19:42:50
Engem viszont időnként azért zavar, hogy a magyar közvetítések még mindig olyanok, mintha rádióban menne a meccs.
Végig dumálják az egészet.
Az angol eredeti meg persze a másik véglet, ahol szinte semmi infot nem kapsz a játékosokról, stb. Valahol a kettő között lenne az igazi.
Czimi · http://xczimi-yvr.blogspot.com/ 2007.05.19. 19:58:36
"Az angol eredeti meg persze a másik véglet, ahol szinte semmi infot nem kapsz a játékosokról, stb. Valahol a kettő között lenne az igazi."
ez azért van mert itt ezeket az információkat a meccsek között és a szünetekben érkeznek, de mintha dézsából öntenék...
rosencrantzhu 2007.05.19. 20:48:21
pl.:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9134500
itt pl. elég elgondolkodtató dolgok vannak arról, hogy sok a blöff és egyre kevesebb a tényanyag. persze nyilván ők is tévedhetnek :)
mohaa 2007.05.19. 20:53:12
értem én! csak arra utaltam, hogy jó lenne időnként a meccs zajait is hallani.
Azt hiszem pont Spiller mondta egy kanadai meccs alkalmával, hogy milyen jó hallani a szakértő közönség morajlását egy-egy meg nem adott szabálytalanságnál. szemben az amerikaiakkal, akik csak beülnek zabálni... :)
Utána direkt figyeltem és tényleg. full ami meccs volt (mindkét csapat USA) és szinte végig teljes kuss a nézőtéren.
Pancsimancs 2007.05.19. 22:12:49
Loverseny kommentatorokkal mi ujsag?
Gyurma Pappa 2007.05.19. 22:37:04
A magyar (EU-i) kommentárorok európai focin nőttek fel, ott meg van, hogy a laikus közönség számára érthetetlen labda tologatás megy 3-4 percig egy folytában. Na azt ki kell tölteni valahogy...
slomoguy 2007.05.19. 22:57:27
Olyan az NHL-közvetítés Spiller nélkül, mint a zellerkrém leves zeller nélkül!
Johnny Web 2007.05.19. 23:10:57
Az amerikai kommentátorok is nagyon jól nyomják. Vérprofi az egész. Léderer max. a kommentátor állás takarítófiúja lehetne arrafelé. :)
alternaiv 2007.05.19. 23:21:55
Faragó Ricsivel az amerikai foci közvetítések során semmi gond nincs, pont elég infót mond el, érdekességeket is fel, fel villant, de reagál a pályán történtekre is. A gond a mellé ültetett játékosokkal szokott lenni, de sztem még az is elmegy. Persze, nem egy Al Michaels - John Madden páros, de nem rosszak :)
Roeder 2007.05.20. 00:30:38
többnyire a kommentátor társaival akkikel az NHL meccseket nyomja.Máté Pali állandóan okoskodik, ráadásul nemegyszer elfogultan közvetít.Gyulai Mikinek meg többnyire fogalma sincs, hogy éppen mi történik a pályán, és már a legapróbb gólhelyzetnél is üvöltözni kezd.Az új fickó(akinek a nevét nem tudom) viszont egész jól keni a dolgokat.
A legjobb kommentátor a világon viszont Mike Lange!!!
1st Duke of Marlborough 2007.05.20. 00:59:12
a legjobb magyar sportriporter címet meg nyugodt szívvel oda lehet adni az eurosportos Szabó Gábornak.
zárásnak: vki említette Kurucz Lászlót. hát a biliárdban elmegy, de a snooker alatt borzasztó zavaró tud lenni, főleg úgy hogy korábban mindig angol kommentárral ment.
fraki 2007.05.20. 01:59:17
S mondom ezt úgy, hogy ő az első és jelenleg egyetlen magyar nyelvű biliárdos szakkommentátor.
Futó Lada 2007.05.20. 02:42:30
RCH 2007.05.20. 02:57:11
szikra 2007.05.20. 07:49:30
Tuskó Hopkinsz 2007.05.20. 08:14:20
De NFL-t nem kéne közvetítenie - ugyanis akkor nem szakkomentátor, hanem kommentátor (a szintén fantasztikus Faragó Ricsit helyettesíti) és lássuk be, az nem igazán megy neki.
NFL-ben Kovács Sándor a király!
f.fredericks 2007.05.20. 08:41:05
Ja és a legjobb duó télleg a Sipi-kis Knézy páros.
De vannak az alja "riporterek" is pl Léderer, vagy az a Sportklubos gyökér aki 40 mp-ig üvölti hogy tááááááááácsdáááááááávn, na az ilyeneket gépágyúval kergetném ki a közvetítő állásokból! Ja és az Kovács "énamciknakdrukkolok" Sanyikáról majdnem megfeledkeztem mert tőle is hülyét lehet kapni:@
osi 2007.05.20. 09:40:06
Síugrást, snookert, országúti bringát közvetíteni kegyetlen.
A Kis Knézyt jónak tartom, az apja csak ne forogjon a sírjában. Ő volt a mélypont, Szőnyit, Vitárt leszámítva. (Már, ha emlékszik még valaki rájuk.)
Kurucz László: Kiváló szakember, de kommentátornak hmm... Mentsége lásd feljebb.
Török Peti: nagyon jó. Felkészült, látott már labdát. Cikizni persze őt is lehet.
Hári: zseniális. A legunalmasabb meccsen is könnyesre röhögöm magam.
Spiller: hoki, csak miatta nézem. Bár nem látom. Rossz a szemem, a gólt is csak akkor látom, amikor lassítják és a hálóból jön kifele a pakk. Az ami foci nem érdekel
És végül nem tudom ki volt az a pöcs aki a FA kupadöntőt közvetítette, de azt ki kell rúgni. Ha valaki a szabályokat ennyire nem ismeri... Amikor a fekvő kapust labdástúl 1 m-ről bekülde a támadó a kapuba, még fél óra múlva is azzal volt elfoglalva, hogy a labda túl volt a gólvonalon
osi 2007.05.20. 09:48:31
farman 2007.05.20. 12:39:46
-jégkorongot gyakorlatilag azóta nem nézek rendszeresen, mióta a Knézy nem közvetíti.... Ő volt a legjobb benne (a foci az más tészta)!
pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2007.05.20. 13:07:39
(kicsit vicces, amikor stúdióban jófiús öltönyben ül-pl.: super bowl-on, de ez is inkább kedveskedő)
1st Duke of Marlborough 2007.05.20. 13:32:12
elef 2007.05.20. 17:05:12
Ehhh, visszasírom azokat az időket, mikor nem volt magyar kommentár és angolul nyomta az Eurosport.
Re: Török Péter: hát, biztos igazuk van. Kosárban csak közepesen vagy annyira se vok otthon. Mindenesetre információban ott van a pali és szórakoztató.
alternaiv 2007.05.20. 18:18:55
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.05.21. 08:39:46
de a legjobban azt utálom hogy miért kell azt üvölteni hogy szááááááááááááááááááááznyolcvaaaaaaaan??? bakker nyugisan nézem este a dartsot, egy balek bedobja mindahármat a tripla 60-ba ez meg elkezd ordítani, mintha muszály lenne, és a harmadik szomszéd is felébred, én meg kínomban a fotelben a seggem alatt lévő távkapcsolót keresgetem hogy lehalkíthassam a tévét, hogy amikor majd kiordítota magát akkor vssza normál hangerőre, mert ha nem ordít akkor meg nem lehet hallani.
laposmacska 2007.05.21. 09:34:18
Halvány Görény 2007.05.21. 10:11:14
egyetértek, tényleg remekül csinálja spiller, legjobb szakkomentátor (jégkorong).
régen, míg nem láttam, a hangja alapján idősebb bácsinak képzeltem és nem értettem hogy a túróba látja meg öregedő szemeivel azokat a dolgokat "élesben", amit én csak a harmadik lassításban. :)
török péter pedig nba király, valóban.
kew1n 2007.05.21. 11:10:32
viszont, amikor nfl meccset kozvetit akkor kiraz a hideg, nem az o mufaja az. ricsi nagyon jol csinalja, persze gondolom ha nem er ra ninsc mas megoldas. amugy nfl az isten!
silaris (törölt) 2007.05.21. 13:30:26
és persze hajdúbé, aki mindehhez még vicces is, de ő szabadúsz, alig hallani (v3 BL).
az öreg knézyt (rip) meg ne bántsátok, a sydneyi vízilabda olimpiai döntőt még most is meg lehet nézni, lejön belőle a hangulat, a tét, a 24 évnyi várakozás, a játék minősége, kevés olyan sportközvetítést tudnék mondani, ami uszkve 7 év múlva is ennyire "élő" tud lenni!
Káosz Professzor 2007.05.21. 17:02:56
Bettyno 2007.05.22. 12:27:11
Spiller (hoki) mond néha hülyeségeket, de ő a legjobb még így is. Főleg Máté Pali bácsival együtt. (Ezt mint hockey szagértő mondom:-)Főleg kanadai illetve amcsi adókon nézek hockeyt, ezért néha nagyon tud hiányozni Spillerék ökörsége. :-)
Faragú a legjobb, ha az amerikai fociról van szó. Néha ő is mond hülyeségeket, de a közvetítések hangulata nagyon klassz, ha valamelyik budapesti farkasok játékos van vele, akkor igazi élmény.
A három közül TÖRÖK PÉTER, egyébként meg Hajdú Bé a legnagyobb istencsászár.
johevi 2007.06.07. 00:11:22
Fanyar humor, szakmailag 100%, korrekt, érthető, élvezetes közvetítés vagy kommentálás hozzáértőnek és kívülállónak egyaránt.