Mindig szerettem volna egy képzeletbeli barátot, de nekem olyan sajna nem jutott, nem úgy az öcsémnek, aki két-hároméves korában sikerrel magyarázta ki magát minden galibából, ha kiejtette Kukázia nevét. Kukázia ette meg a csokit, törte el az új játéktraktort és mondta azt, hogy kujva. Irigyeltem Kukáziát, akiről soha nem derült ki pontosan, hogyan is néz ki, de ma már van sejtésem róla. Körülbelül úgy, mint Bloo az Álmok háza című rajzfilmben.

Az amerikai animáció (eredeti címén a Foster's Home for Imaginary Friends) kék végbélkúpszerű lénye a legelviselhetetlenebb szörnyeteg az egész kastélyban. Felzabálja a többiek elől a kaját; nem tudja leállítani az agyát és egyre több képzeletbeli barátot hoz létre; eltéved a házban és mindent felforgat, hogy megtalálja a kivezető utat, egyszóval egy hiperaktív, minden lében kanál lényecske.

Foster néni házában rajta kívül még számtalan képzeletbeli barát lakik, akiket meguntak a gyerekek és idemenekültek. Köztük Eduardo, a lila bivaly, aki halálfejes övben döngeti a folyosókat, de nem ölne meg egy bolhát sem; Tökéletes úr, a cilinderes házinyúl, akarom mondani, háziúr; Coco, a zöldtarajos karibi madár, aki csak annyit tud mondani, hogy Kokó; Wilt, a nyomorék, tarisznyarákfejű izé, az egyetlen építő személyiség az egész menedékházban és Mac, a húsvér fiúcska, aki ugyan nem a jószívű nagyi házában lakik, de itt tölti minden idejét, naná.

Az Álmok háza minden nap új, vicces és főleg szürreális kalandokat rejt. Sokszor olyan beteg párbeszédek vannak benne, hogy felmerül, talán nem is gyerekeknek készítették. Így aztán a meseajánlók sorában először, ezt az animációt nemcsak a min. 6 éven felülieknek, hanem beszívott felnőtteknek is nyugodtan ajánlhatom. A rémes Pindúr pandúrokat is jegyző Craig McCracken csapata egyébként idén februárban az Álmok házával aratott az Annie Awardson, a rajzfilmesek legnagyobb versenyén, a legjobb rajzfilm, zene és kivitelezés díjait hozta el.

Látható a Cartoon Networkon hétköznap 7, 9:30 és 15:30-kor, hétvégén 18:05-kor.