Épp ideje volt egy fejcserés támadásnak A szólás szabadságában, kezdett egyre kínosabbá válni, hogy az MTV egyetlen heti, összefoglaló, közéleti műsora nézhetetlen. A vicc az, hogy közszolgálati televízió háza táján nem egy televíziós újságíró található, aki sokkal alkalmasabb lett volna erre a feladatra, mint a Friderikusz helyét elfoglaló Győrffy Miklós. Győrffy ugyanis az utóbbi húsz évben teljesen kiöregedett és már tíz évvel ezelőtt is ciki volt, például az MTV archívumbányászgatós, beszélgetős délelőtti műsorában. A Rakottat meg inkább felejtsük is el gyorsan. Emlékszik még rá valaki? A szólás szabadsága ráadásul ennél egy szemernyivel keményebb kihívás és Győrffynek sikerült is eljátszania a legötlettelenebb, legunalmasabb és legkiszámíthatóbb műsorvezető szerepét. És ne felejtsük el a számlához csapni a remek Gyurcsány-interjúját sem (írtunk róla itt), amelyben nagyon-nagyon szerette a miniszterelnököt.
Hát ilyen műsor ücsörgött, heverészett a közszolgálati csatorna vasárnap esti csúcsidejében, és hihetetlen, hogy Friderikusz távozásától számítva ennyi ideig tartott, amíg valaki észrevette, hogy ez így nem működik, aztán szólt egy másik embernek, aki bólintott, hogy nahát, bizony. Aztán ezek ketten biztos átmentek Tüskéshátú barátomhoz, hogy csináljon már valamit. Évek alatt találtak is egy megfelelő embert a Szólás szabadsága vezetésére, aki egyébként ott ült a szomszéd szobában. Az alkalmas ember természetesen az MTV Jolly Jokere, az autóskártyák mindenvivő Porsche Turbója: Baló György, akinek valahogy még nem sikerült lejáratnia magát az évek során. Még azzal se, hogy a felesége majdhogynem pezsgőt bontott, amikor férjuram kocsiját felgyújtották a forradalmárok a televízió épülete előtt.
Szóval most az történik, hogy ha a vasárnap este véletlenül átkapcslok az m1-re, akkor azon kapom magam, hogy izzadó tenyérrel nézem, ahogy a Baló éppen valakinek a tökét csavargatja a maga úri módján. De amikor nem csavargatja senki tökét, csak úgy egyszerűen kíváncsi valamire, az is iszonyat jó. Röhej, hogy olyan dolgokat kell felsorolni, mint felkészültség, rátermettség, fürge észjárás, profizmus, hiszen ezek alapkövetelmények. De hát vakok között a kétszemű császárkirálynak számít. Az van, hogy ma Magyarországon mindig van néhány műsor és televíziós ember, aki naponta jégcsákánnyal az agyunkba vési, hogy lám-lám ezt a közéleti műfajt lehet ám nagyon szarul is csinálni, úgyhogy becsüljétek meg Balót. A nemrégiben például épp Havas ismételgette rögeszmésen, hogy ő egy profi.
móricka 2007.04.23. 13:53:21
móricka 2007.04.23. 13:54:51
Kobaljov 2007.04.23. 14:40:16
Vele kontrasztnak este meg Frei "Mennyibe kerül?" Dosszié lesz, annyira jól sikerült az előzetese a guetamalai rákkal együtt, hogy már jó előre elvette a kedvem attól, hogy megnézzem
*** Krisztián főnöke 2007.04.23. 14:42:49
homár molla 2007.04.23. 14:54:57
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.04.23. 15:12:23
:DDD
de a porsche jobban hangzik!! ;)
szellemi vébéká 2007.04.23. 15:38:13
Dallas 2007.04.23. 15:50:34
oooyee 2007.04.23. 16:17:23
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.04.23. 16:18:56
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.04.23. 16:25:11
Louuu 2007.04.23. 17:25:16
Kár, hogy az A la carte elkerülte az itteniek figyelmét, persze hátha más is ráér egyforma amcsi sorozatok 28. sorozatáz előre megnézni a neten. Vagy a bűnrossz Hősökről áradozni.
vox puli 2007.04.23. 17:35:50
A lényeg: amíg nincs igazi média törvény, nincs anyagilag, egzisztenciálisan, az aktuális hatalomtól független (nem semleges, mert olyan nincs) média, addig szart se ér akármilyen műsorvezető váltás.
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2007.04.23. 17:46:47
mutass nekem léci egy embert, akinek nincsenek előfeltevései.
vox puli 2007.04.23. 18:16:48
Viszont Baló a köztévé műsorvezetője. És prekoncepcióit 99,9%-ban osztják köztévés kollégái és hangoztatják is mint evidenciákat. Ez a gond. Nem független a köztévé az aktuális kormánytól. A Fideszes vagy MDF-es időkben is le akarták nyúlni.
Mivel nincs jó médiatörvény (lásd: BBC)ezt meg is tehetik. Meg is teszik.
- duplagondol 2007.04.23. 18:51:45
N.Zoli 2007.04.23. 19:25:23
www.simplydumb.com/2007/04/23/5000-rabbits-block-highway-in-hungary/
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.04.23. 19:54:45
Jakuza 2007.04.23. 20:00:17
Londonisommelier 2007.04.24. 02:55:32
toi 2007.04.24. 07:45:48
gabo54 2007.04.24. 13:28:13
csab2 2007.04.25. 03:05:28
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.04.25. 07:57:03
aszittem, ez a gary sinise. mármint a kép.
ennyire nem utálhatod sinise-t.na jó balót nem a szépségéért szeressük, de azért nem egy matyóhimzés az bizti.
Csab2
nagyon egyezik a véleményünk.kivéve, hogy én nem szeretek politikai műsorokaz nézni, 3 perc után nem értem a jó riporter miért nem hívja fela a kedves politikus figyelmét, hogy el-, mellé stb. beszél, és ugyanazt hajtogatja újra és újra és újra.