A Sztárok a jégen két nagy csodája, hogy totál amatőrök megtanultak normálisan korcsolyázni, Xavér pedig megtanulta, hogy ne süssön el debil poénokat. Már megérte. Szekeres Nórát viszont nem sikerült kitanítani arra, hogy ne dumáljon annyit, meg hogy ezt ne másokkal egyszerre tegye, és hogy úgy egyáltalán, nem ő itt a fő műsorszám. És kiderült az is, hogy Karsai Zita tényleg örök másodikként ragyog az esztrád műsorok egén. Végül is a feneke, a személyisége, meg a róla megjelent művészi fotósorozat eltaszigálja őt egész sokáig az ilyen versenyekben, de aztán a döntőben mindig rá kell döbbenni, hogy annyira azért nem nagy szám ez a Zizi. Viszont elsütött egy remek poént, a "Hányok a jégent", amit nyugodtan lehetett volna a sorozat mottójául választani. Kár, hogy nem előbb.

A Sztárok a jégen döntője egyébként viszonylag jól sikerült, legalábbis nem tűnt olyan nyúlósnak és hosszúnak, mint a Megatánc-döntő, amely testileg-lelkileg kíméletlenül próbára tette a nézőt, mint egy 6 órás Krasznahorkai-film, akkor biztos a Sátántangó-rajongók voltak a célközönség. Szóval a jégtánc-döntő nem ilyen volt, helyette inkább repkedtek a szereplők a levegőben, és ez meglepő módon tényleg földobta a sót. De azért az biztos, hogy nem ez volt a leglátványosabb esztrád műsor, amit valaha láttam. Horváth Charlie tényleg nagy király, de azért kellett volna még ide egy-két ötlet. Igaz, a Sallai-Regőczy nagy visszatérés kimaradt sajna, de nem sikerült igazán jó műsorszámot találni helyette, és melléje sem.

Viszont a nézők kegyetlen arcon, i(lletve fülön) vágása volt Xavér orgonálása. Eleve ezt a Vangelis-számot be kéne már tiltani, sőt, magát Vangelist kéne betiltani és tömlöcbe vetni, hogy eszébe se jusson zenét írni többé. Nem értem, miért nem Zámbó Jimmyt játszott Xavér, illetve értem: most a Vangelis-cd jelent meg, nem a Bestof Jimmy & Xavér című. És ehhez a számhoz még tartozott egy röhej-szintű koreográfia is, a jégtáncosok körbetáncolták a jégpálya közepén átszellemülten kuporgó orgonistát. Kíváncsi lettem volna, hogy hogyan totyog ki bőrtalpú cipőjében Xavér a jégpálya közepéről, de a pingvinek vándorlását valamiért nem mutatták a kamerák.

Persze volt itt minden, ami kötelező egy jégrevűben, Karsai Zita és Hujber Feri kétszer korcsolyáztak, aztán a kiesett lányok, aztán a kiesett fiúk, akik gyorsan és határozottan cáfolták azt a tételt, hogy bárki megtanult volna korcsolyázni ebben a sóban. Sokkal okosabb lett volna mellesleg, ha Nacsa Olivér korcsolyázás közben inkább poénkodik, akkor legalább eltereli a figyelmet a bénázásról. Mire az összes kiesett jégre lépett, addigra én már teljesen kikapcsoltam, a chipses zacskók alján már csak zsíros morzsalék, a sör elfogyott, arcunk puffadt, homlokunk lüktet, túl sok volt ez a jóból, már csak a visszaszámlásra vártam, hogy ki fog nyerni. A műsor nagy előnye, hogy sietve letudták a végét, rövidre fogták a könnyes összeborulást, meg a tűzijátékot, egy kicsit fölhúzták a levegőbe Ferit, meg Andit, aztán gyorsan le is engedték őket és mindenki mehetett haza, mi meg aludni a fárasztó szombati munkanap után. Nem állítom, hogy egy hét múlva emlékezni fogok arra, hogy valaha volt egy ilyen jeges műsor.