- Tegnap jelentettük, hogy az MSNBC felfüggesztette Don Imust, mert beszólt egy csapat feka csajnak, na, mára ki is rúgták, szevasz.
- Divat lett ronda nőkről szóló sorozatban haknizni: a májusi sweeps előtt két újabb színésznő, Rita Moreno és Rebecca Gayheart jelentette be, hogy szerepelni fog a Címlapsztori soron következő epizódjaiban.
- Höjj, a sorozatjunkie tegnap még csak pletykaként kezelte, a Hollywood Reporter már kész tényként tálalja: Tom Selleck, az örök bajuszkirály csatlakozik a Las Vegas című sorozat vélhetően utolsó évadának szereplőgárdájához, hiszen Jimmy Caan távozásával kell majd egy nagy név a szerposztás elejére. Remélem meg tudnak egyezni az anyagiakban, Magnum rulez!
- A SzülFel nézettsége 3 éve nem látott mélységbe zuhant most vasárnap, hiszen csak 15,7 millió nézőt tudott a képernyők elé ültetni, ami a két évvel ezelőtti 22 milliós adathoz képest valóban elég kevés. Kellett nekik ennyit ismételni, meg hónapokat kihagyni.
- Megvan Flash Gordon, kérem szépen, mégpedig Eric Johnson személyében, aki a Smallville-ben Clark Kent egyik ellenfelét alakította több-kevesebb sikerrel (nekünk nem jött be). Itt egy kép az Univerzum megmentőjéről. A forgatás májusban kezdődik, a premier pontos dátuma egyelőre nem ismert, de valamikor augusztus végén várható.
- Május 15-én kerül a boltokba a Maffiózókról szóló könyv, melyben kulisszatitkokat, érdekességeket, mélyinterjúkat és hasonlókat ígérnek a készítők, mindezt 15 dollárért. Innen meg is lehet rendelni.
- David Beckham annyira odáig van a Szökés című sorozatért, hogy elment kedvenc tetoválószalonjába, és jobb karját televarratta mindenféle ábrával, Michael Scofield style, még egy titkos üzenetet is elrejtett benne.
- Nem csupán minket untatott halálra a 24 első 17 epizódjának fő cselekménye, hanem az írókat is, akik az eredeti tervekkel ellentétben nem húzták a dolgot a végéig, hanem lezárták a Nagy Amerika-ellenes Fenyegetés sztoriját a 17. órában, hogy a hátralévő epizódokban Jack végre megint tökös gyerek lehessen. Spoilerek nélkül ennél konkrétabbak nem tudunk lenni.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gabba 2007.04.12. 09:04:03
sixx · http://comment.blog.hu 2007.04.12. 09:39:58
Gabba 2007.04.12. 09:42:22
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.04.12. 09:53:51
gyógyulást:)))
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2007.04.12. 11:02:48
No, csupa jó hír! Magnum Las Vegasban, Maffiózók-könyv (de jó lenne, ha kiadnák magyarul is :almodozik: :)), Flash Gordon... (remélem, kicsit "retrósra" veszik a figurát, még ha nem is Sky kapitány szinten, csak egy kicsit :))
Dennis Moore 2007.04.12. 12:00:41
cozumel 2007.04.12. 13:14:28
Fozok Neked virtualis forralt bort vagy mezes teat:-) Te valaszthatsz.
findthebird 2007.04.12. 15:49:54