Most ez dadaista költészet, szürrealista újságírás vagy egyszerűen csak egy interjúgeneráló szoftver bétaverziója? Mert hogy a Népszabadság Tv Magazin Sipos Pállal készült interjújában olyan kérdések és válaszok következnek egymás után, hogy az még Tristan Tzarának is túl progresszív lett volna.

(Volt egy Hugo Ball nevű német pasas, ő próbálkozott ilyesmivel, ollóval vagdosott ki mondatokat különböző újságokból, majd ragasztóval írt verset, de ő még akkor élt, amikor nem volt ciki, ha egy avantgárd művésznek sablonnal vágták a haját)

Nos, nézzük Pogonyi Lajos interjújának egy részletét. Külön felhívnám a figyelmük a látszólag inkoherens mondatok közti laza, szinte tudatalatti kohézióra, a dadaizmushoz igen közel álló intertextuális utalásokra és arra a tényre, hogy a mű pszichoanalatikus elemzése nélkül is rögtön kitűnik, hogy Pogonyi bukik Karafiáth Orsolyára. (Miért hozta volna szóba egyébként?)

Láttam annak idején a Dikszigeten is, épp Lajkó Félix színpada körül dolgozott. A közönség soraiban pedig ott állt Karafiáth Orsolya.

Ez úgy történt, hogy 1989-ben egy évig tévéztem, majd ösztöndíjjal kimentem az Egyesült Államokba. Mire visszajöttem, már nem létezett a Tv2, ekkor kezdtük el az említett, Csak nézünk, mint a moziban-sorozatot, amelyben az előző harminc év filmjeiből válogattunk, és szerzőkkel, színészekkel, kortársakkal beszélgettünk. 1994-től a tudományos oktatási ismeretterjesztő stúdió vezetője lettem.