Most ez dadaista költészet, szürrealista újságírás vagy egyszerűen csak egy interjúgeneráló szoftver bétaverziója? Mert hogy a Népszabadság Tv Magazin Sipos Pállal készült interjújában olyan kérdések és válaszok következnek egymás után, hogy az még Tristan Tzarának is túl progresszív lett volna.
(Volt egy Hugo Ball nevű német pasas, ő próbálkozott ilyesmivel, ollóval vagdosott ki mondatokat különböző újságokból, majd ragasztóval írt verset, de ő még akkor élt, amikor nem volt ciki, ha egy avantgárd művésznek sablonnal vágták a haját)
Nos, nézzük Pogonyi Lajos interjújának egy részletét. Külön felhívnám a figyelmük a látszólag inkoherens mondatok közti laza, szinte tudatalatti kohézióra, a dadaizmushoz igen közel álló intertextuális utalásokra és arra a tényre, hogy a mű pszichoanalatikus elemzése nélkül is rögtön kitűnik, hogy Pogonyi bukik Karafiáth Orsolyára. (Miért hozta volna szóba egyébként?)
Láttam annak idején a Dikszigeten is, épp Lajkó Félix színpada körül dolgozott. A közönség soraiban pedig ott állt Karafiáth Orsolya.
Ez úgy történt, hogy 1989-ben egy évig tévéztem, majd ösztöndíjjal kimentem az Egyesült Államokba. Mire visszajöttem, már nem létezett a Tv2, ekkor kezdtük el az említett, Csak nézünk, mint a moziban-sorozatot, amelyben az előző harminc év filmjeiből válogattunk, és szerzőkkel, színészekkel, kortársakkal beszélgettünk. 1994-től a tudományos oktatási ismeretterjesztő stúdió vezetője lettem.
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2007.04.03. 01:02:09
mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.04.03. 01:03:28
mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.04.03. 01:04:52
Konkrétan a posztmodernnel teccik keverni.
Egyes alá.
És komolyan mondom, kurva kínos.
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2007.04.03. 01:06:36
mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.04.03. 01:21:43
De ettű még a Zinertextualitás a Zintertextualiás, és a dada az kurvakibaszottulmás.
mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.04.03. 01:26:09
mulan 2007.04.03. 02:53:10
FAQlyás Menyét 2007.04.03. 03:18:09
Kobaljov 2007.04.03. 07:27:35
maybach 2007.04.03. 07:59:14
padlizsan · http://padlizsan.blogol.hu 2007.04.03. 08:28:11
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.04.03. 08:52:38
2007.04.03. 09:09:37
Egon Bondy 2007.04.03. 09:09:50
a pogonyi cikk sem egyik sem masik, hanem ujsagirok kedvenc muvelete, az alriport. elesben csak hapog, habog, amire valamit valaszol az alany. kesobb az interjualany szoveget kerdesnek latszo faszsagokkal probalja szakaszolni igy.
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.04.03. 10:27:10
Cpt. Flint 2007.04.03. 10:38:17
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.04.03. 10:41:17
güell (törölt) 2007.04.03. 12:02:26
lasd pl (feltetelezve, hogy a szorzas kommutativ es asszociativ) 2*(vegtelen*0)=(2*vegtelen)*0=vegtelen*0, vagy akar =vegtelen*(2*0)=vegtelen*0. qed.
mertekelmeletben pl =0.
Egon Bondy 2007.04.03. 12:04:59
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.04.03. 12:13:25
Kassad 2007.04.03. 12:15:23
Ami inkább elgondolkodtató, az a pro és kontra érvek stílusa Miért kell valakinek ílyen stílusban támadni és miért nem képes valaki beismerni a tévedését. Van akkor különbség az "értelmiségi arrogancia" és a netparaszt "artikulátlan vagdalkózása" között?
Mindettől függetlenül - elolvasva a hivatkozott cikket - a szerző kérdésfeltevése jogos: Mit keresett itt Karafiáth Orsolya ?
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.04.03. 12:53:53
Fanyuvo 2007.04.03. 18:15:19
silaris (törölt) 2007.04.06. 16:36:01
tegyetek ide egy szavazóizét! :)