Kérem szépen ennél nagyobb gyökérséget a földön elképzelni nem tudok, kiderült ugyanis, hogy a GLAAD Awards, azaz az egyik legbefolyásosabb meleg-leszbikus szervezet, a GLAAD (Gay and Lesbian Alliance Against Defamation) évente kiosztásra kerülő meleg-Oscarjának (amin filmek mellett tévéműsorok is indulhatnak) kiírása olyan kirekesztő a melegekkel szemben, hogy ihaj.
Ez első hallásra elég meredeknek tűnhet, hát hogy a vérben lehet pont egy meleg/leszbikus szerveződés kirekesztő, és éppen a sajátjaival szemben? Úgy, kérem szépen, hogy a díjra mindenki nevezhet, akár még a Ku-Klux-Klan tévécsatornája is, csak éppen azok az adók nem, melyek kizárólag ennek a közösségnek sugároznak műsort. Az indoklás sem semmi egyébként: a melegeknek és leszbikusoknak sugárzott programok és az ilyen nemi beállítottságú vezetők által működtetetett csatornák alternatív műsoroknak és csatornáknak minősülnek, így ne férnek bele a képbe. Ez kábé olyan, mintha az Emmyre nem lehetne jelölni Jack Bauert, mert túl tévés figura, vagy mittudomén.
A díjakat kiosztó szervezet azzal védekezett, hogy nem lenne fair a nagy network tévék műsorait olyan adásokkal versenyeztetni, melyeket kifejezetten ehhez a témához értő szakemberek készítenek, mert úgysem lenne olyan jó az NBC próbálkozása, mint egy leszbikus csatornáé. Ez így faszság a javából, tessék csak szépen az "L" (képünkön a szereplőgárda) vagy a Fiúk a klubból című sorozatokra gondolni melyeket történetesen a Showtime készít, és nekem meglehetősen meggyőzőnek tűnnek. A melegek és leszbikusok jobb megítéléséért küzdő GLAAD meg ezzel a faszságával elmehet a sunyiba.
undibajsz 2007.03.28. 10:11:25
Rosszindulatú Vászka 2007.03.28. 10:17:32
Vader nagyúr 2007.03.28. 10:20:58
Ez jó, sixx, végre röhögtem ma valamin!
Ez az egész valami olyan kupi lehet, mint a munkahelyem!
toi 2007.03.28. 11:03:58
leg 2007.03.28. 11:26:11
ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2007.03.28. 11:44:49
Erről a Bette egyik epizódja jut az eszembe, ahol a színésznő mindenáron akar egy díjat, bemegy a megfelelő szakemberhez, aki kiválogatja a sok díjkiosztó közül azt, ami leginkább megfelel az igénynek és meg is lehet kártyázni. Ja, hogy az nem egy Oscar, hanem egy repülőtársaság elismerése a fedélzeten játszott filmek legnépszerűbb színészének? Nyilván van valóságalapja az ilyen ugrifüles-emlékérmek létezésének.
cozumel 2007.03.28. 12:42:08
kanbatu 2007.03.28. 13:21:20
FAQlyás Menyét 2007.03.28. 13:41:28