Hétfőn még azt hittük, hogy hallucinálunk, aztán kedden bebizonyosodott, tényleg Kolláth György feje inog a csokornyakkendő felett a falkában. Az alkotmányjogász egy ideje már égeti magát az ATV Vonósnégyes című rémségében, de ezt a merész húzást még mi is sem néztük ki belőle. A sztárügyvéd, a falkának csak Gyuri bácsi, bőszen nyomkodja a gombokat, egy ő a százból, a mi vérünk és nem szégyelli bevallani, hogy nemcsak zenéből és sorozatokból, hanem számtanból is ergyán áll. Hogy honnan tudjuk ezt? Hát a Tv2 vérfagyasztó pr-cikkéből. Ahogy azt is, hogy Gyuri bácsinál persze a testhez álló kérdéseknél is előfordul, hogy rossz gombot nyom, mert „nem mindig teszi fel a szemüvegét”, de az is lehet, hogy a „sok csinos lány” zavarja meg.
De hogy kerül Gyuri bácsi a 15-ös székre? Nem kell sokat gondolkodni, igen, a TV2 hívta meg, hogy emelje a kvízjáték fényét, ami - figyelem egészségre káros hasonlat következik ugyancsak a pr-cikkből – „pont olyan, mint a terhesség, soha semmi nem úgy történik, ahogy a nagy könyvben meg van írva”. Hát igen a nagy könyvben például biztos vicces műsorvezető van írva, és nem egy Sváby András. De ebbe már beletörődtünk, most inkább az a kérdés, Sebeők János után még hány újabb őrült professzort indít útjára a csatorna?
kukacka 2007.03.07. 01:51:00
Különben a műsort nem nézem, az első adásból láttam vagy tíz percet és annyi elég is volt. Adtam neki egy esélyt legalább. De a fenébe is: van vagy 40 tv-csatornám, meg az internet, akkor minek kínozzam magam?
Gondolom a TV2 bármikor, bárhonnan elő tud húzni egy "sztárt", és ha nincs elég, akkor kreálnak. Csak marketing kérdése és bárkinek a haverjából, rokonából, stb. képesek "ismert" arcot faragni.
Kolláth György hol itt bukkan fel, hol ott. (A Heti Hetesben is humorkodott már.) Ő lett kikiáltva a vicces jogásznak. Elég ciki, hogy valaki így eladja és aprópénzre váltja a tekintélyét.
gabo54 2007.03.07. 07:00:12
ivadék76 2007.03.07. 07:01:18
ivadék76 2007.03.07. 07:03:35
Hermes 2007.03.07. 09:17:15
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2007.03.07. 09:29:44
Artie 2007.03.07. 10:50:05
dalia · http://dalia.hu 2007.03.07. 11:04:19
Gábor 2007.03.07. 11:13:51
Euclio 2007.03.07. 11:41:21
Artie, hogy mennyire igazad van! A kulturálttal kapcsolatban mindenképpen (még "kultúrális hetilap" feliratú plakát is közlekedett villamos oldalán pár éve), de igazság szerint az intelligencia nem helyesírástudás kérdése.)
**ON**
Monnyuk, azt viszont nem értem, hogy gabo54 milyen baksisról beszél.
RobinGood 2007.03.07. 12:03:59
"Gyuri bácsi" meg még azzal a 2-3 mondatával is baromi idegesítő volt. Ezeket a kérdéseket vajon kiken tesztelik? ötödikeseken?
Ja és a műugrók is használnak csipeszt :-)
Kangörény 2007.03.07. 12:15:42
ivadék76 2007.03.07. 13:08:31
Melyik párt "vezeti" az országot?
1. MSZP párt
2. FIDESZ párt
3. EGYIKSE párt
...hát akkor bizony az ő segítsége is nagyon nagyon kellett volna ehhez a komoly eldöntendő kérdéshez.
GGG77 2007.03.07. 13:13:54
johnsonandjohnson 2007.03.07. 13:40:38
KékFény6 2007.03.07. 18:43:59
jajnekemnak 2007.03.07. 21:43:17
Sváby hozza az elvart formajat, beszedhiba bakik idetlen viccek. Aniko jo fej volt aki a szurikatat madarnak gondolta, ha rajtam mulna svabyt lecsereltem volna azzonnal Anikora.
Ha vkit valamelyik relkamcsatorna sztarol akkor rangatja is kulonbozo musoraiba, lesz meg rosszabb sztar is mint geppuskabeszedualkotmanyjogaszgyuriba.hihi eccer mondta vki egy vitaban gybanak attol hogy hangosan es gyorsan mondja meg nincs igaza. Jah kicsit off most hallottam combos edinatol cini vilagsztar lesz, hogy hogyan hat azt meg nem tudjuk, talan az alcatrazban leoett fel, jol mozog a racsok kozt. Masik off nekem teccik a kis musor amit hoaxupdateugysemfogyasztnorbi es norbine muvel a jeggel es a csuszassal.
pedig norbine ugy mozog a jegen mint egy fababu de mosolyog mint tunci donatellacskara:)
erosen gonodolkozom azon, hogy elveimet felreteve nyomok esemest dobokatara a parbajban, csak hogy essen ki vegre norbine, persze ha a csatorna nagyhatalmu urai is igy gondoltak elore.
hu eltunt ez a szambeiros mize is
Jah szaboze ha mar ez a munkatok irhatnatok mar Pörzsölö cimu remekrol is az echo teven bukkantam eme gyongyszemre(szenvedjetek ti is jeligere a kiadoba:))
Akasha. 2007.03.07. 22:25:43
www.ugyved.net/index.php?user_identifier=170
kukacka 2007.03.08. 00:31:25
somlói gömböc 2007.03.08. 08:43:07
Freetibet (törölt) 2007.03.08. 16:45:56
hvg.hu/hetilap/200709HVGFriss62/page2.aspx
Eddig sem kedveltem, de mostmár biztos, hogy nem is fogom.