Az amerika katonai akadémiák non plus ultráját West Pointnak hívják, ez az a hely, ahol a nemzet szépreményű ifjai kitanulják a katonai mesterség minden csínját-bínját, és ha hinni lehet a jelentéseknek, akkor itt kell csírájában elfojtani az esetleges deviáns hajlamokat, és megfékezni az egy kérdés után azonnal harapófogó után nyúlni hajlamos lelkes kadétokat.
Ki lenne erre a megfelelőbb, mint Kiefer Sutherland, aki foglalkozását tekintve színész, tehát semmit nem tud a fent említett katonáskodásról, a kínzásokról is csak annyit, hogy a sorozatban folyamatosan vegzálja a haza ellenségeit. A Daily Starnak nyilatkozva Kiefer/Jack Bauer elmondta, hogy megdöbbenti, hogy egyes jelentések szerint Irakban olyan módszerekkel élnek a katonák, mint az ő általa meg formált CTU-ügynök a tévében, és hozzátette, hogy nagyon szívesen beszél a kadétok fejével.
Hogy miért pont neki kell lecsillapítani a hevületet, és mondjuk nem egy pszichológusnak, azt nem tudjuk, de ez pont akkora baromság, mintha mi Vágási Ferivel akaránk vidózkilencvenöt operációs rendszert telepíttetni, floppyról, utána meg csodálkoznánk, hogy beszart a céges háló.
jamesz 2007.02.27. 11:50:28
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.27. 11:53:20
*** Krisztián főnöke 2007.02.27. 12:22:19
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.02.27. 12:26:53
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.27. 12:28:09
a JB imádat nekem az nálatok jön le (többnyire). Ti szeretitek, én nem nagyon.
Izlések, tudod...
Jé 2007.02.27. 12:30:44
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.02.27. 12:43:52
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.27. 12:48:20
homár molla 2007.02.27. 13:28:37
TamasNYC · http://nycity.blog.hu/ 2007.02.27. 14:31:10
www.freenyc.net/archives/2007/02/jack_bauer_powe_3.php
Minden hétfőn amikor 24-et adják a bárban kitesznek 2 nagy TV-t és ha Jack lelő valakit vagy egy főszereplő meghal. :-)
TamasNYC · http://nycity.blog.hu/ 2007.02.27. 14:32:16
mindenki kap egy italt!
jamesz 2007.02.27. 14:34:05
capture 2007.02.27. 15:41:07
hambig 2007.02.27. 22:04:43
mindenki figyelmébe ajánlom aki szereti ezt a mészárost nézni ahogy embereket kínoz-
erre most majd mindjárt jön az a tipikus komment ami ilyenkor mindig amikor írok 24vel kapcsolatban
etiop 2007.02.28. 03:22:31
csirifiszkio 2007.03.10. 09:32:11