Pilotszezon van, a szerencsések már forgathatnak is, és ilyenkor a költségeken annyit faragnak, amennyit csak lehet, mert minek beleölni dollármilliókat egy olyan sorozatba, aminek mondjuk 50%-os esélye van csak a megrendelésre? Hollywoodban már nem annyira kifizetődő a forgatás, mint korábban, így a készítők a keleti part felé tekintettek, és 10 pilot stábját áthurcolták New York városába.
Az ok prózai, a város 2004-ben elindított "Made in New York" programja 10% állami támogatást ad minden olyan produkciónak, melyet legalább 75%-ban a városban forgatnak. Ezt a város 2005-ben további 5%-al fejelte meg, így érthető, hogy sokat inkább itt forgatnak. A mostanában készülő pilotok közül ráadásul a Cashmere Mafia, a Gossip Girls, a Dirty Sexy Money, és a Babylon Fields története egyébként is New Yorkban játszódik, így kézenfekvő, hogy a forgatásra is itt kerüljön sor.
"Ideje volt már hogy a Nagy Almában játszódó történeteket ne Los Angeleseben forgassák, mint mondjuk CSI:NY vagy annak idején az NYPD Blue című sorozatokat. Minden helyi lakos kiszúrja a festett háttereket és az egyáltalán nem a városra jellemző utcaképeket" - nyilatkozta Katherine Oliver, a polgármesteri hivatal kulturális osztályának egyik vezetője.
Toymao 2007.02.13. 12:01:34
clyde_frog 2007.02.13. 14:17:45
sixx · http://comment.blog.hu 2007.02.13. 14:41:12
EasyFriend 2007.02.13. 22:33:23
Mikor Sodrócki 2007.02.13. 23:14:45
De még mindig nem tudom hogy imitáltak New Yorkot abban a tenyérni LA downtown-ban.
sixx · http://comment.blog.hu 2007.02.14. 07:16:34
rambo8 2007.02.14. 10:12:00