Persze megtehetjük, hogy emeljük a napi politikaadagot, főleg, hogy ma lesz Napló (Tv2, 19:00), meg Heti hetes (RTL Klub, 21:45), amin végre egyszer tényleg röhöghetünk, mert hát a csütörtökön felvett adásban egyetlen szó sem lesz a hét legfontosabb belpolitikai eseményéről, a kordonbontásról, lesz viszont „jajezaferijajdejótakar” meg persze „sejobbsebaloldalinemvagyokmindenpolitikushazudik”, ahogy szokott.
Mi inkább a Kossuth téri kordonbontás/kordon elleni tiltakozásul láncoljuk magunkat a tévékészülékekhez, és nézzünk filmeket, amíg be nem dagad a szemünk, vagy fel nem oszlat minket az asszony/barátnő/pasi/szomszéd/nagyszülő.
A nap legjobb választása, az ingyenesen fogható kategóriában mindenképpen a 21 gramm 22:10.től az m2-n. Alejandro González Inárritu már megint szépen becsomagolta a kegyetlen igazságot, masnit is kötött rá, de azért ez a lényegen nem változtat: nincs értelme az életnek, a létezés szenvedés és az ember nem több, mint egy kivert, szűkölő kutyák bundáján egy depressziós, sánta bolha.
Ha inkább nem kérünk a nyavalygásból, akkor 21:55-től Gengszterek klubja a Zone Europe-on. Francis Ford Coppola filmjében az éppen feltörekvő selyemfiút, az akkoriban éppen feltörekvő selyemfiú, Richard Gere alakítja, de persze van benne Nicolas Cage is, hogy a barázdáltabb arcélek kedvelői se unatkozzanak.
Ha viszont romantikára és happy endre vágyunk, akkor a legjobb választásnak a Stanley és Iris tűnik 20:30-tól az MGM-en. Bevallom, nem láttam a filmet, de Jane Fonda és Robert De Niro játszik benne, vagyis olyan rossz nem lehet, még akkor sem, ha analfabéták szerelméről szól. Ha viszont biztosra akarunk menni, akkor hajnalig kell várni, 01:35-től adják ugyanis a Teritéken a nő című vígjátékot a HBO-n. Buta kis főzőshow-ba oltott romantikus seggre esés, de Penélope Cruz a főszereplő. Vigyázat, mélyen dekoltált dialógusok!
Aki viszont művelődni szeretne, annak egyrészt a Sherlock Holmes és Arthur Conan Doyle furcsa esete című dokumentumfilmet tudom ajánlani (Viasat History, 20:00), amiből megtudhatjuk, hogy miért és hogyan írta Doyle nagy hatású krimijeit, másrészt ott van még A látványos test című dokumentumfilm (Discovery, 23:00) is, amiben ezúttal a szexualitás anatómiájával foglalkoznak majd. Pornó, és még okosabbak is leszünk tőle.
Agent T 2007.02.04. 17:41:29
lbpanadol 2007.02.04. 17:43:02
Micimedwe 2007.02.04. 18:00:40
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 18:15:05
Igen gyengécske. Minden értelmes dolgot láttam már.
TexasRanger · http://www.cadillacdesert.blogspot.com 2007.02.04. 18:20:24
c4nn1b4l (törölt) · http://c4nn1b4l.crudens.hu 2007.02.04. 18:36:14
a 21 grammot egyszer meg kell nezni.
Agent T 2007.02.04. 18:40:33
My bad.
cozumel 2007.02.04. 18:54:43
Aaaaaaaaaaaaaaaa!
Kerlek ne hasznald ezt a majbedet, mert a falat kapargatom tole! Az amerikanizmusok persze elengedhetetlenul epulnek az angol nyelvbe, de van amit irtani kell, akar maglyaval is:-)))
Ez egy olyan.
cozumel 2007.02.04. 18:55:37
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 19:04:27
(Gondolom, rá is hasonlítasz...:)
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 19:06:27
nem is hasonlít:)))))))))))))
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 19:08:22
dr. Wilbur Swain 2007.02.04. 19:11:24
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 19:12:56
Cozumel sokkal jobb nő! Csak nem hiszi el magáról!!
dr. Wilbur!
Kérlek tisztelettel: két napja boldog vagyok, a 21 gramm depissé tesz. Most nem fogom elemezni.
cozumel 2007.02.04. 19:13:09
En is igy szoktam lazitani edzes vegen, csak nem tusarkuban:-)
veiledxposure 2007.02.04. 19:13:24
A 21 grammot meg csak Naomi Watts merev mellbimbói miatt érdemes megnézni.
cozumel 2007.02.04. 19:14:16
jazzbubu 2007.02.04. 19:21:03
Nekem a bőség zavara,a videóm meg rossz.
Megnézném mindkét magyar filmet,Dyga Zsombor:
Tesó-m1 21:35 és Szaladják István:Madárszaba-
dító,felhő,szél-Duna 21:00(Fej vagy írás?)
Később a Dunán 23:15, Gus Van Sant:Elefánt
vagy a TV 2-n 0:00-tól A bőség földje Wim
Wenders-től.(Írás vagy fej?)
Vagy ezek helyett a 21 gramm?
dr. Wilbur Swain 2007.02.04. 19:22:14
köszi az infokat
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 19:23:43
Tudom, hogy ez magánügy, de: én most olyan jól érzem magam a bőrömben, hogy semmi, de semmi kedvem, művész, doku, dráma, stb. filmekhez.
Itt fogom tölteni az időt a gép előtt, vagy olvasom Bulgakovot.
Ez sem rossz, szerintem.
jazzbubu 2007.02.04. 19:25:23
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 19:26:56
tistedur 2007.02.04. 19:30:55
az egy nagyon jó esti program :))
jazzbubu 2007.02.04. 19:33:13
Nagy Könyv:)))
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 19:37:33
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 19:38:11
Bocs.
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 19:40:39
Hol jár az eszed:))))
kifli 2007.02.04. 19:46:55
Pont azon gondolkoztam én is, hogy újraolvasom kedvencemet(Száz év magány) 14edszerre. Bojkottáljuk a mai adást:)
Vader nagyúr 2007.02.04. 19:53:20
Én ma este a könnyed szórakozásra szavazok: James Bond - The World Is Not Enough 20:15-kor a Pro7-en.
tistedur 2007.02.04. 20:09:16
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 20:13:06
tistedur 2007.02.04. 20:14:16
fecskék és fruskák esetleg?
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 20:15:53
Akkoriban még voltak rendes gyerek könyvek.
Most a diznin kívül van valami? Mondjuk egy 8-10 éves gyereknek?
tistedur 2007.02.04. 20:18:37
nem tudom.:( ( a fecskék és fruskák egy angol könyvsorozat volt:az ennek a korosztálynak jó)a régi delfin könyvek között érdemes körülnézni-antikváriumokban elég sokat látni belőlük
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 20:19:51
De jó!
A lány most tanult meg olvasni. Valami rendeset kellene a kezébe nyomni. No majd körülnézek.
kanbatu 2007.02.04. 20:21:06
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 20:21:41
Aztán még: Esterházy Péter: Harmonia caelestis, de csak kitartóknak.:):)
Vagy Szabó Magda-összes.
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 20:23:02
Szabó Magda is.
Még valami??
tistedur 2007.02.04. 20:24:09
albi99 2007.02.04. 20:25:22
Szóval én mit nézzek ma este? Az Eureka első részét, a United 93-at, az Accepted-et, vagy a Love song for Bobby Long-ot? Melyikkel járok a legjobban? :)
albi99 2007.02.04. 20:26:01
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 20:26:09
tistedur 2007.02.04. 20:27:11
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 20:37:53
Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala, ha röhögni akartok. Zseniális.
tistedur 2007.02.04. 20:41:37
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 20:44:06
nem sznoboskodom. Többször olvasom el őket.
Pl. Szabó Magdát is. De most valami újra vágyom. Igazság az, padláson kb. 1200 könyv. Mivel még nincs könyvespolc. És nincs kedvem felmászni.
N.Zoli 2007.02.04. 20:52:21
Nem tudom, hogy ez így volt-e, de kíváncsi vagyok, hogy tálalják ezt dokufilmben.
Agent T 2007.02.04. 20:58:21
Ezesetben: Sorry. Megfelel? :)
Az amerikanizált angolban van sokkal nagyobb baromság is, mint a my bad, imho (mint ez a rövidítés is :) )
Mondjuk az vicces volt, amikor a Simpsonsba a "My bad. Homer" feliratú cetlit a narrátorhang így fordította: "Én rossz. Homér"
:)
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 21:00:20
szinkrobi · http://iszdb.hu 2007.02.04. 21:00:27
Én úgy tudom, hogy mióta vasárnap van a Heti hetes, pénteken este veszik fel a műsort.
(Mikor szombaton volt a tévében, akkor csütörtökön volt a felvétel.)
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 21:04:24
Semmi gond. Fát lehet vágni a hátamon, pár napja:)))))))
Gestas 2007.02.04. 21:04:52
cozumel 2007.02.04. 21:11:16
Oszinten koszonom :-)
Nem tudom, miert zavar ennyire, talan angloman vagyok...angol kollegaim utaltak ezt a kifejezest, en viszont imadtam az angol kollegaim. Ragados.
Vera!
Tuskevart (is) olvastam el ujra es ujra es ujra....olyan jokat zabaltak benne:-)
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 21:14:12
Miért lehet fát vágni?
Coz:Igenigenigen! Most olvasom a Bogáncsot ötmilliomodszor, ááááááááh. Nagyon jó.
Spiró: Vircsaft.
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 21:16:16
Tudom:)))
Boldog vagyok:))) Nem publikus, de nő vagy, sejtheted:)) Meg mindenki:)))
parizervitéz 2007.02.04. 21:17:11
*** Krisztián főnöke 2007.02.04. 21:31:56
tistedur 2007.02.04. 21:35:20
:DD
sarasvati!
a dzsungel könyve még..azt nem szbad kihagyni :)
cozumel 2007.02.04. 21:37:10
LOL
Sarasvati
Harman a szekreny tetejen
cozumel 2007.02.04. 21:38:13
The world according to Garp
Mekkora poenok vannak benne!
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 21:40:33
Hogy az egy mekkora könyv:D:D:D
1st Duke of Marlborough 2007.02.04. 21:40:57
plusz nekem tetszett Donald James Vadim-története is. legalábbis az első két rész (monstrum és a jövendőmondó). plusz ha már oroszok, akkor az Eraszt Fandorin könyvek is jók (kicsit olyan mint poirot és sherlock keveréke), egyediek, Borisz Akunyintól.
na meg eco, de ez kezd már kicsit sok lenni.
ami meg a tévét illeti: superbowl xl :D
mókus 2007.02.04. 21:49:44
Más: megy nálam a My Sharona, kinek mi jut erről eszébe? :)
*** Krisztián főnöke 2007.02.04. 21:53:00
tistedur 2007.02.04. 21:54:01
medvés horror lesz a tévében?! :)
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 21:55:54
The world according to Garp - ezt nem ismerem.
Sarasvati, értelek...:)
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 21:56:25
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 22:01:33
A Garpból csináltak filmet is, Robin Williams-szel, de a könyv jobb.
Az összes G. Szabó Judit könyv király!!!
TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.02.04. 22:01:36
10 perce azon sopánkodnak, hogy jááááj, a Fidesz. Ezt az álszent majomkodást...
*** Krisztián főnöke 2007.02.04. 22:02:30
nagyon remélem. igaz, ezek a medvék sisakban és védőruhában lesznek, ráadásul műfüvön fognak vérengzeni egy tojás alakú labdáért. állatok, tényleg.;)
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 22:04:40
Akkor ne nézd!
Ez a tojáskergetés melyik csatornán lesz?
tistedur 2007.02.04. 22:05:15
pedig már reménykedtem: medvék,vér,galdiátorok..a háttérben az égő miami..de ma se lesz semmi izgalmas..:)
cozumel 2007.02.04. 22:05:53
Garp kotelezo, tessek beszerezni. Ha ma mar nincs ra mod, jo lesz holnap is:-)
*** Krisztián főnöke 2007.02.04. 22:10:33
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 22:13:26
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.02.04. 22:16:45
Megdobbent 2007.02.04. 22:35:42
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 22:59:11
losgehts (törölt) 2007.02.04. 22:59:20
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 23:00:08
1st Duke of Marlborough 2007.02.04. 23:06:32
dr66 2007.02.04. 23:31:03
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 23:35:19
Ezt most poénból írtad? Prince még létezik????
dr66 2007.02.04. 23:31:03
Szerintem nem esemény, én csak érdeklődéssel vegyes idegenkedéssel nézem.:) Sajnos, a sportra nem tudok nemet mondani.
*** Krisztián főnöke 2007.02.04. 23:40:29
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.04. 23:43:06
*** Krisztián főnöke 2007.02.04. 23:51:39
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.05. 00:06:35
*** Krisztián főnöke 2007.02.05. 00:10:40
*** Krisztián főnöke 2007.02.05. 00:20:14
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.05. 00:20:53
szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.02.05. 01:34:13
1st Duke of Marlborough 2007.02.05. 03:18:21
halálosan komoly. prince volt a halftime showban!
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.02.05. 04:13:31
Azt hittem, Prince már valahol a süllyesztőben issza üvegből a ketchupot...
De ezek szerint nem.
toi 2007.02.05. 05:51:33
két interceptionból kettő touchdown. aztán csak fields goal-ok. jellemezte a chicago offensive line-át.
megérte fenntmaradni. most irány a meló:(
maybach 2007.02.05. 07:55:15
Lehet én látom rossul, de ez nem baleset.
Borogatás helyett 69 következik. Sztem.
A felsorolt könyvek közül amit ismerek valóban jó.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.02.05. 08:17:10
str 2007.02.05. 10:35:49
két éve nézek rendszeresen NFLt, azóta a Coltsért szorítok (bár a kedvenc Edgerin lelépett tavaly), így nekem bejött nagyon az idei döntő.
dr66: szerintem meglepődnél, ha kapnál egy nézettségi statisztikát..rohadt sokan követik már itthon az NFLt. Az HBO Teritéken a nőjét, ami az ajánlóban helyet kapott azonos idősávban, biztosan megverte a Superbowl.