- A FOX meglépte, amit már sejteni lehetett, és levette a műsorról a Narancsvidéket. A csökkenő nézettség miatt nem is nagyon lehet ezen csodálkozni, még annak ellenére sem, hogy a most futó 4. évad a szokásosnál érdekesebbre sikerült. Josh Schwartz, a sorozat kreátora cáfolta azokat a híreket is, miszerint a tinik átköltöznének a CW-re, kérem szépen február 22-én lezárul a Narancsvidék története. Nyugi, be lesz fejezve a sorozat, erre a szezonra csak 16 részes megrendelést kaptak, így előre tudták mi várható.
- A nyáron tévés tehetségkutató útján énekesre talált Rockstar:Supernova elnevezésű szuperzenekar nem annyira szuper kis koncertet adott Las Vegasban, a turné első állomásán. A jelentések szerint a szupersztárokból álló szupergroup szuper kis nótáira nem nagyon volt vevő a közönség., inkább a szuper feldolgozásoknál csápoltak.
- A FOX jövő hónapban kezdi el forgatni Gordon Ramsay sztárséf és rezindes káromkódóember egyik első sorozatának amerikai újráját, amiben a négybetűs szavakkal bőkezűen bánó skót bajban lévő éttermeket látogat meg, karol fel, és tesz legalább sarki gyorsétterem színvonalúvá.
- Az NBC új realityje a Grease című musicalre épül, és azt a célt szolgálja, hogy a Broadwayen még az idén ismét bemutatásra kerülő darab két főszereplőjét kiválogassák. Travolta és Newton-John hasonmások, magukat énekes/táncos/színésznek gondoló texasi tehenészek, jó kis mókának tűnik.
- Smallville rajongók, figyelem! A sorozat készítői arra kérik a jónépet, hogy a leghűségesebb rajongól legyenek oly szívesek egy 15 perces videót a CW honlapján keresztül benyújtani, mert a sorozat hatodik szezonjának DVD kiadásán ezek közül a legjobbat ki is adják. Január 17-ig még van idő kosztümvarrásra, hajrá!
- Egyik korábbi napicsajunk, Mary McCormack az USA Network új sorozatában kapott főszerepet. Egy olyan szövetségi üygnököt alakít majd, aki a tanúvédelmi programban dolgozik, és az ezzel járó stresszt tetézi diszfunkcionális családi háttérrel - biztos érdekes lesz. Várható bemutató 2007 vége vagy 2008 eleje.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.