A Megasztár - bármennyire is állítják az ellenkezőjét - nem a hazai kreatív agyak szüleménye, hanem egy brit tehetségkutató után született német vagy amerikai (de lehet, hogy egy másik brit) műsor éceszén alapuló katyvasz, amit itthon ugye megfejeltek egy vízfejűvé dagasztott zsűrivel, meg az igazán nagy lóvét hozó, 2 órán keresztül tartó sms szavazással. Na ennek az amerikai verziója, a nézettségi verseny abszolút győztese, az ún. American Idol, melynek versenyzőit mostantól akár otthon is nézegethetjük/hallgathatjuk.
Hazánkban is dívik a "béreljünk celebet a kis Szamanta szülinapjára" című rongyrázós bunkóság, amikor is a gazdag papa azzal lepi meg csemetéjét, hogy meghív mondjuk egy Robbie Williams imitátort annak esküvőjére, aztán meg hallgatja, hogy mennyire gagyiság volt ez, vagy kibéreli az egyik rockzenekart, hogy a talpalávalót húzza a medencés buli végéig. A szerencsés (???) amerikaiak mostantól viszont akár háziversenyt is rendezhetnek kis kedvenceiknek, hiszen a New York Post listája szerint csak a lóvén múlik a dolog, és a tehetségkutató nyertesei vagy kiesett szerencsétlenei is eljönnek hozzájuk haknizni egyet.
Az ár 3000 dollártól indul, ezért egy második körben kiesett csajt kapunk (képünkön), de ha nem sajnáljuk a gyerektől az élményt, akkor akár a tavalyi győztes is eljön bazseválni, csak az már 250.000 dollárba fog fájni. Kíváncsi vagyok, hogy mennyibe kerülnek a hazai Megasztárok, ha az olvasók közül van aki hallott konkrét árakat, ne tartsa vissza magát. A cc szerkesztősége mondjuk egy huncut vasat nem adna Palcsó Tomiért.
maybach 2006.12.22. 14:31:43
Így zsákba macska.
molaris 2006.12.22. 15:06:50
Akasha. 2006.12.22. 15:45:39
maybach 2006.12.22. 16:08:12
N.Zoli 2006.12.22. 16:19:38
molaris 2006.12.22. 16:46:56
Akasha. 2006.12.22. 18:08:49
maybach 2006.12.22. 18:13:17
Ilyet nyerni lehet vagy rendelni? Bár tudom legtöbb háziasszony hasonlókat teljesít.
Akasha. 2006.12.22. 18:18:02
Vallj színt, hogy mi vagyunk főnyeremény neketek :)
maybach 2006.12.22. 18:22:26
Akasha. 2006.12.22. 18:31:23
maybach 2006.12.22. 18:45:09
Akasha. 2006.12.22. 19:06:26
maybach 2006.12.22. 19:12:42
Akasha. 2006.12.22. 19:21:40
kalok 2006.12.22. 19:24:02
Esténként úgy érzem, hogy elvérzek,
engem ez hajt az éjszakába.
Szemtől-szembe a gonosszal,
tudod, hogy nem vagyok gyáva.
becsületükre mondva, végignyomták.
utánna a főnök nője felkérte az énekest, de ez már egy másik történet...
150-200kHUFé élőben.
invisibledeath 2006.12.22. 20:00:15
invisibledeath 2006.12.22. 20:00:47
Akasha. 2006.12.22. 20:29:02
:)))))
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.12.22. 20:46:44
:)
Dr. Stein (törölt) 2006.12.23. 05:58:23
Cégeknek, intézményeknek: 35000 Ft/30 perc
Zenekar (3 tagú):
Esküvőre: 85000 Ft / 8 óra
Rendezvényre: 40000 / óra
molaris 2006.12.23. 13:45:20
Fantom 2006.12.23. 14:04:20
Kedves Molaris!
Végre megvagy, de ez a 0Ft/óra nem vall nagy üzleti érzékre!!!
/És Migírtam, hogy Kálmán Olga milyen anyós lenne!!/
/-De biggyesztettem oda egy kérdést is???
-Mindenki Válaszolhat!!/
Ciao: Fantom!
Fantom 2006.12.23. 14:11:07
Kedves Morrisal!
-Ha a Fásy mulató is ott lenne, szóljál!!!
-Kérlek!!!
-Karácsonyi ajándékként!!!!!!!
Ciao: Fantom!!
-Ja! És legyen elég pia is, hogy eltudjam viselni!!!!!!!!!!!
-Köszi!!!
izlésrendőrség 2006.12.23. 14:26:24
groundwalker 2006.12.23. 14:32:27
izlésrendőrség 2006.12.23. 14:43:53
groundwalker 2006.12.23. 14:47:03
Fantom 2006.12.23. 17:50:22
Kedves Groundwalker! sorol
-Ne legyél ideges, akik ezeket szeretik, azok még az állatok világába sem sorolhatóak be!!
Én Eminemre és 50Cent-re szavazok!!!!!!!!!!
Ciao: Fantom!!!
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.12.23. 17:59:30
Fantom 2006.12.23. 18:12:13
-Na ez az, hogy a magyarok szarok!
-De ha Eminemet hallgatnád 1000-el, akkor a mennyekben éreznéd magad!!!!
Ciao: Fantom!!!!
rotten 2006.12.23. 23:50:23
Csak ugy beirtam, mas erdemi mondanivalom nincsen amugy.
izlésrendőrség 2006.12.24. 00:23:17
viszont korda: 200.000..max 300.000 de akkor kártyázik is veled:))
groundwalker 2006.12.24. 00:57:56
-Na ez az, hogy a magyarok szarok!
popzeneileg igen (de melyik országnak jó a popja?), egyébként meg nem.
már bocsánat de ez így igencsak félreérthető volt számomra. :)
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.12.24. 01:18:05
2.Savanyú uborkát ki kéne venni a fenékből. 3.Tudom, hogy nem glammetalt nyomnak. 4.Az összes Jancsó-múvit láttam.
És boldog karácsonyt.
Más érdemi mondanivalóm nincsen amúgy.