Az m1-en szerecsenmosdatás és/vagy kicsit odamondogatás várható a Kedd 21-ben, amikor is este kilenc után nem sokkal maga Baló György fogja beszélgetőpartnereivel a rendőrség munkáját értékelni, különösen az elmúlt két hónapban mutatott, izé, nehezen értékelhető teljesítményük fényében. Az RTL a szokásos orvosos sorozatduplával nyit, majd éjfél előtt mutat be egy ördögűzős horrort, erről a rókáról is lenyúztak már minden bőrt, gondoltam korábban, de nem, ez most az "igaz történet" alcímmel bíró etap, az egykori James Bond, azaz Timothy Dalton főszereplésével. Utána rögtön Maffiózók ismétlés, 5. évad 8. résznél tartanak, gondolom ha elfogy, jön a hatodik szezon.
Az este igazi szenzációja természetesen a magyarországi alámondásos kalózvideózás korának egyik koronázatlan királya, azaz a Chuck Norris főszereplésével készült Missing in Action című vietnámos-fogolyszabadítós Golan-Globus film, melyet annak idején sikerült egy horvát nyelvű-kínai feliratos-magyar alámondásos kópiában megszereznem, és higgyék el a nyájas olvasók, hogy nagyon boldog voltam így is. Most itt a soha vissza nem térő alkalom, lehet rögzíteni a szinkronos verziót a Viasat jóvoltából, 22:10-től.
Végül következzen egy HBO-s vígjáték, Queen Latifah főszereplésével, de végül is lényegtelen, hogy miről szól, mert szerepel benne Mena Suvari, és kizárólag ezért került bele az ajánlóba, kép mellékelve.
Casus Belli 2006.11.28. 16:59:42
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.11.28. 17:14:00
groundwalker 2006.11.28. 17:28:01
images.google.hu/images?q=tbn:-Gfvy0UEmhbLvM:http://www.azeste.hu/download/viewattach/3939/4/0/Balo_Gyorgy.jpg
Dr. Stein (törölt) 2006.11.28. 17:33:13
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2006.11.28. 17:39:04
us.imdb.com/title/tt0036112/
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2006.11.28. 17:42:04
TexasRanger · http://www.cadillacdesert.blogspot.com 2006.11.28. 17:42:26
str 2006.11.28. 18:04:27
Filmmúzeum
Man Who Wasn't There
Scarlett Johansson >>> Mena Suvari
Dob 2006.11.28. 18:09:57
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.11.28. 18:24:39
Bungaló György.:(
sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.28. 18:43:24
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2006.11.28. 18:47:23
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.11.28. 19:14:47
Paladin 2006.11.28. 19:15:33
mavo · http://polmavo.blog.hu 2006.11.28. 19:23:31
Csák Móric, wze ...
one nation under-dog 2006.11.28. 20:49:37
"egész nőformája van a békafejű kislánynak..."
Gonosz vagy ;D
Bár őszintén szólva én nem ismertem fel a képről, amíg nem olvastam el 2x a szöveget. Először csodálkoztam is, hogy miért van egy olyan jónő a képen, akinek semmi köze a szöveghez (bár támogatom az ötletet) :P
kerub 2006.11.29. 13:05:39
www.igenhir.hu?cikk=1162513845
találó.
sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.29. 13:33:43
derelyegrádi szellem 2006.11.29. 13:44:47
Csupán csak emiatt. Szerintem ne zavartasd magadat, lökd le.
Jé 2006.11.29. 14:22:57
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2006.11.29. 14:40:55
Fekete Pákó 2006.11.29. 15:21:33
sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.29. 17:23:33
Jé 2006.11.30. 08:28:17
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.11.30. 08:36:02
Igenis vicces, ahogy a turmixgép bedarálta apu ujját 92-ben. Az átkötő meg a felkonf szövegektől pedig hasizomlázasra kacagom magam, ez a PicsaTí meg az Emszíj jópofa gyerekek...Ne légy már annnyira GÖRCSÖS!
:-)
maybach 2006.11.30. 08:52:45
Mindig tanulok.
;-)
Monjuk birkáról már hallottam. Igaz az se tud kávét főzni a dög, de bicikli?
Hát..
Jé 2006.11.30. 09:21:28
maybach 2006.11.30. 09:35:49
Jé 2006.11.30. 09:40:01
maybach 2006.11.30. 09:55:29
Jé 2006.11.30. 09:58:45
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2006.11.30. 11:51:37
Na látod, megy ez neked...:)
Újszerű egyébként, még sosenem hallottam, de én tudok egy jobbat: két jólöltözött ember egy elegáns vacsorán vesz részt. Összeszólalkoznak, majd egyikük az asztalon lévő habostortát a maásik fejéhez vágja. Ez?
Alig tudtam leírni a nevetéstől.
Jé 2006.11.30. 12:13:13
nem ti írjátok véletlenül a szeszélyesbe a jeleneteket?
derelyegrádi szellem 2006.11.30. 12:16:25
maybach 2006.11.30. 12:22:18
Most látom milyen k@rva szerencsém volt, hogy a múltkor eltévedtem a búvár cuccban. Akkor nem így láttam.
Jé 2006.11.30. 12:27:53
maybach 2006.11.30. 13:48:25
Már bánom.
Télleg nem főz?
Jé 2006.11.30. 13:53:42
sajnos a főzőprogi ebből a modellből kimaradt, de az előző széria baromi jó marhapörköltet tud. vagy birkát.
maybach 2006.11.30. 13:59:14
A barikat meg már mégse.
Mindig az a kis bögyös faros jutna eszembe.
Jé 2006.11.30. 14:08:30
maybach 2006.11.30. 14:14:42
Jé 2006.11.30. 14:20:14
bár rá kell kérdezni, hátha a raktár hátsó részében prosodik még egy-két kallódó. sose lehessen tudni ezeknél.
maybach 2006.11.30. 14:23:55
Azért a raktárba be.
Azt mondod pöri szagra menjek?
Jé 2006.11.30. 14:31:36
figy, a raktár azér megér egy próbát. ha szereted a pörit, akkor mindenképpen. végső esetben jó vagy nálam egy adagra. vigasztalásul. :))
maybach 2006.11.30. 14:43:01
maybach 2006.11.30. 14:46:26
Akkor viszont Madách látnok volt:
" Csak az a vég. Csak azt tudnám feledni!"
Jé 2006.11.30. 14:52:28
maybach 2006.11.30. 14:59:06
maybach 2006.11.30. 15:00:33
Jé 2006.11.30. 15:04:36
maybach 2006.11.30. 15:59:06
Jé 2006.11.30. 16:10:46
maybach 2006.11.30. 16:16:18
Jé 2006.11.30. 22:16:50
maybach 2006.12.02. 10:14:09