Vannak csóró kerületek Pesten, amelyeknek nem futja rendes parkokra, mászókákra, és rendes ötvenhatosokra, ezért örülnek, ha valakit a kerületi tévé kamerája elé rángathatnak, csak beszéljen jó bő lére eresztve bármit a sajnálatos eseményekről. Nincs Mécs Imréjük, nincs Göncz Árpáduk, de még egy szerencsétlen Wittner Máriájuk sincs, aki elmondaná, hogy ötvenhatban fizettünk az ellopott géppisztolyokért, sőt a lőszerek darabjáért egyenként. Így került Kispesten újra elő Potyka bácsi, a kora kilencvenes évek médiasztárja, a korabeli Hócipő állandó céltáblája a Kispest TV jóvoltából.

Két részben mesél ötvenhatos élményeiről, és valószínűleg nagyon elégedett, mert végre a teljes adásidő az övé, csak az övé. Emlékeztetőül elmondjuk, hogy Potyka bácsi a kilencvenes évek elején tűnt föl, akkoriban csoportosan másztak elő az ilyen figurák valami falrepedésből Király B. Izabellától Szabó Albertig. De Potyka bácsi nem ötvenhatos múltjával vívott ki magának nagy figyelmet a médiában annak idején, hanem azzal, hogy a nála kábé 40 évvel fiatalabb szkinhedek élére állt. Lágyabb kor volt az, így Potyka úr is szoftosabb volt, mint most Bácsfi Diána, például nem volt olyan rusnya. Potyka bácsi elsősorban a szkinhedek jóságos nagypapájaként lett híres, biztos a térdére ültette a kifordított bomberdzsekis lurkókat, és sztorikat mesélt arról, hogy hogyan aprítottuk a ruszkikat, a lurkók meg hálából a cigányverésről meséltek. Legalábbis én így képzelem. A pletykák szerint viszont mostanában meg inkább arról ismerik Potyka bácsit, hogy az árusokat fárasztja a hülyeségeivel a kispesti piacon. Hát így múlik el a világ dicsősége, hogy én is mondjak valami okosat. De most megint benne van a tévében.