A halál unalmas Milan-AEK után kapcsolgattam ide-oda, amikor a Hustler TV-hez érve majdnem kiesett a kezemből a távirányító, de nem a homlokberepesztő erekcióm miatt. Hanem mert maga a viccesen romlott fejű Snoop mester reppelt a haverjaival egy pokróc mellett, amin három meztelen csaj simogatta magát, és néha egy töredékmásodpercre dugást is imitáltak. (A folytatásban pornóképek láthatók, kérem csak akkor kattintson, ha erre minden szempontból felkészült.)
Sajnos ez pont a vége volt, úgyhogy a hardcore akciókból semmit sem láttam. Minden romlottság tudójától, jackylltől perceken belül megtudtam, hogy a magyar keresztségben az Egy kerítő naplója nevet kapott film eredeti címe a Diary of a Pimp, Snoop rendezte és Larry Flinttel, a Hustler tulajdonosával együtt producere is, és 2005 január 25-én dobták piacra.
Életem egyik legnagyobb bánata – persze csak Jánosi György sportminiszteri karrierje után - a kosztümös-cselekményes pornó háttérbe szorulása, úgyhogy most halál izgatott lettem, hiszen a film weboldalából mintha az derülne ki, hogy ez igazi cselekményes cucc. Vagy mégsem? Egy online pornóboltban elolvastam a tartalmát, ez alapján nem egy Közönséges bűnözők, de nem is szimpla baszás. Ha valaki már látta, írja már meg ide, milyen az eleje!
shakademus 2006.09.14. 09:47:08
ak_os 2006.09.14. 12:17:35
nomad von Fblodilovich 2006.09.14. 14:08:39
kárérte 2006.09.14. 14:53:18
Gn · http://www.google.co.hu 2006.09.14. 17:42:45
www.imdb.com/title/tt0282988/
fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2007.01.10. 23:11:52
"actin, like you, dont do dicks
thats the kinda bitch i hate fuckin with."
:D