Sok mindenről lehet jó sorozatot forgatni, orvosokról, háziasszonyokról, rendőrökről no meg bűnözőkről. A Duna Tv legújabb premierje ez utóbbi kategóriába tartozik, de már a címből is lehet sejteni, hogy nem egy szokványos alkotással van dolgunk.
A legtöbb itthon látható sorozat - meg úgy egyébként a világ (nem szappanopera) - sorozatterméséért az amerikai kollégák tehetők felelőssé, és emiatt nagyon bírjuk szeretni őket, félreértés ne essék, csak néha jó egy kicsit szokatlanabb terepre, jelen esetben Oroszországba ellátogatni. Szentpétervárott játszódik a kissé rendhagyó vetítési renddel (heti két epizód) képernyőre kerülő sorozat, mely a legendás hírű orosz alvilág mindennapjaiba enged betekintést. A történet a kilencvenes évek elején kezdődik, dúl a peresztrojka, meg a glasznoszty, mindenki felfedezi lassan magának a kapitalizmust és persze felüti fejét a szervezett bűnözés is.
Minden olyan panel a helyén van itt is, amit az ember egy ilyen sorozattól elvárhat, gonosz keresztapa, lelketlen sameszek, szerencsétlen áldozatok, autósüldözés (már nem Zsigulik üldöznek fekete Volgákat), kellemetlen helyzetbe kerülő újságíró és erőszak, vér, stb. minden mennyiségben.
Mindenki hallott már rémtörténeteket az orosz bűnözők keménységéről, Bak Gyula barátom szeme például konkrétan villogni kezd, és kigúvad amikor a Videó presszóban elindul a kissé gyerekes "hol vannak a legkeményebb gazemberek" c. vita a hatodik deci Unikum környékén, és habzó szájjal bizonygatja, hogy márpedig az egykori szovjet hadseregből kikopott feketesapkásoknál keményebbet nem hordott még e Föld a hátán - a Duna Tv jóvoltából remélhetőleg megnyugtató választ kapunk erre is.
Duna Tv, szeptember 13-tól, szerda-csütörtök esténként
Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2006.09.08. 13:02:42
- duplagondol 2006.09.09. 19:40:45